Kevés szerencsétlenebb kifejezés létezik a művészfilmnél, mert még egy akciójelenet megkoreografálása vagy – egy horror esetében – egy maszk megtervezése is művészetnek tekinthető. De a köznyelvben nyilvánvalóan azokat az alkotásokat emlegetik így, amelyeket nem a plázákban, hanem kisebb mozikban vetítenek, nehezen dekódolható szimbólumrendszerrel élnek, többértelműek, olykor pedig úgy megkínozzák a nézőt érzelmileg, hogy utána legszívesebben katatón állapotban bámulna maga elé a fotelben egy órát. Utóbbinak a tökéletes mintapéldánya A Sátán fattya, így a legkevésbé sem ajánlható azoknak, akik a művészetfilm szót pejoratív értelemben használják, mert könnyedén a torkukon akadhat a falat.
Épp ésszel nehéz megemészteni a filmben ábrázolt sorscsapások sorozatát. Bár az 1944 novemberében játszódó sztori fikciós elemekből építkezik, az alapjául szolgáló azonos című regény a realitásra törekedett. Mint az MMA oldalán a kötetről írt recenzióban olvasható,
,,Nagy Zoltán Mihály könyve az epika, a líra, a dokumentum-feltárás, a szociográfia, a népköltészet és a népi emlékezet műnemi, illetve műfaji vonásait szintetizálva dolgozza fel ezeknek az éveknek a tragikus eseményeit.”
A művet nem olvastam, de a filmet pontosabb lenne úgy leírni, hogy mikroperspektívából, egy közösség és azon belül is a lány kálváriáján keresztül fogalmaz meg egy univerzális látleletet a tárgyalt korról, helyszínről és közhangulatról.
A kárpátaljai Halmos nevű faluban játszódó sztoriban Tóth Eszter szerelmét, testvérét és édesapját elhurcolják málenkij robotra. A lány útnak indul, hogy ételt és italt vigyen nekik, de a szovjet katonák nem engedik meg neki, hogy találkozhasson a szeretetteivel. Később elfogják, és többen megerőszakolják. Eszter teherbe esik, és noha mindenki próbálja rábeszélni otthon, hogy vetesse el a gyermeket, a vallásos meggyőződése nem engedi, a csecsemőt pedig a helyiek a Sátán fattyának nevezik.
A nő a sorscsapások után a saját otthonában is számkivetetté és megbélyegzetté válik. És ha az olvasó azt hinné, ezzel zárul a tragédiák sorozata, akkor sajnos el kell áruljam, hogy közel sincs így.
Szóval nem egy vidám mesedélutánról van szó, viszont érdemes néha ilyen alkotásokat nézni, több szempontból is. Egyrészt reális képet kapunk egy történelmi szituációról, másrészt egy megérdemelt pofont is, hogy milyen kényelmes és gondtalan is az életünk ahhoz képest, amilyen lehetne, ha egy szerencsétlenebb korszakban vagy helyen kellene élnünk.
Ugyanakkor A Sátán fattya a tálalás miatt azért nem keveset veszít az erejéből. Bár a lengyel NNW Film Festivalon Zsigmond Dezső rendezőt a fődíjra jelölték, az alkotást konyhapénzből, mindössze százharminc millió forintból forgatták harmincnégy napon belül. És ettől kissé szegényházi a kiállítása, kifejezetten tévéfilmes hatást kelt olykor, ami kizökkentően hat. A színészekre azonban nem lehet panasz, Tarpai Viktória kiváló a főszerepben, mellette pedig olyan nevek tűnnek fel, mint Szűcs Nelli, Györgyi Anna, Szilágyi István vagy Trill Zsolt, már csak miattuk is megéri a tortúra.
Kiemelt kép: A Sátán fattya. Forrás: Filmio
