BIDF: friss dokufilmek kisemberekről
A jövőd filmje már forog! – hirdeti a legnagyobb hazai dokumentumfilmes seregszemle 2026-os plakátja. Kezedben a családod jövője, kezedben a világ, a tudás, az igazság vagy a kapcsolataid jövője is – állítják a maguk módján az idei program filmjei is. Budapesten és tizenkét további városban összesen kétszázötven vetítést rendeznek a BIDF, azaz a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál részeként friss, köztük több díjnyertes dokumentumfilmmel január 24-től egy héten át.
Vászonra kerül többek között a demencia, a családon belüli generációs szakadékok drámája, az időskori szerelem ereje – szédítő az érintett témák sokfélesége. Ez az ajánló azokra a filmekre koncentrál, amelyekért dokumentumfilmeket nézni ilyen merítésben igazán érdemes: kisemberek vászonra vitt valóságmegéléseire.
„A kispolgár tökéletesen más valami, mint a kisember. Látszatra a két életforma azonos. Valójában homlokegyenest más. A kisember olyan, mint a hó alatt megbúvó mag. Szemben a kispolgár lappangó poklával, démonitásával. A kisember: nyitott. S bár nem ura helyzetének, ártatlan nyitottságában birtokosa az emberi lét egészének, nyitottságával megtapasztalva, érettséggé váltva mindazt, ami eltiporja. Sorsával így szakadatlan részese a valódi kultúra örökké győztes vereségének.” (Pilinszky János)
Örökké győztes vesztesekből nem lesz hiány a kínálatban. Itt van mindjárt az 59. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál fődíjat nyert filmje, a Bolonduljunk meg inkább együtt! (rendező: Miro Remo). Egy ikerpár belső univerzumába enged bebocsátást. A Bohémiai-erdőben kóborlunk a kamerával, és részeivé válunk egy öreg hobó apró, hétköznapi rítusainak. Olykor szürreális, máskor groteszk: káposztát gyalul, elindítja a magnót, táncol, mogorván ráförmed a kutyájára. Végig ugyanaz a férfi, vagy mégsem?
Franta és Ondra egypetéjű ikerfivérek, mégis minden apró gesztusuk, minden közös tevékenységük eltérő belső világukat tükrözi. A film nemcsak a vérségi kötelékről szól, hanem a testvéri együttélés örömeiről és feszültségeiről, a mindennapokban rejlő kiszámíthatatlan és végtelenül emberi, párhuzamos valóságokról.
Egy másik kisemberportré, valódi gyönygyszem: Agatha virágzó almanachja. Agatha több évtizede gondozza a szüleitől örökölt kanadai tanyát, ahol minden földi jót megteremt a saját két kezével: kapál, öntöz, szed, gyúr, barkácsol, befőttet rak. A 90 éves nyugdíjas tanárnő egyedül, modern eszközök és segítség nélkül végzi mindennapi teendőit, miközben a néző közelről tapasztalhatja meg a fizikai munka és az élet apró örömeinek ritmusát.
Agatha története nemcsak a földművelésről szól: a magány, a szeretet, a rutinnal átszőtt élet és a halálról való gondolkodás mind jelen van az ő történetében, így a film egyszerre lírai és rendkívül emberi dokumentuma a hétköznapok valóságának. Tkacsik Márta, a film nagykövete így ír a filmről:
„Agatha valami olyan ősi és örök tudást hordoz magában, hogy bevallom, potyogtak a könnyeim, amikor a civil nagyköveti kiválasztás folyamatában megnézhettem a filmet. Ez a film kiválasztott engem, pedig először azt hittem, hogy fordítva történt. Ez a film nem a múltba réved, hanem a jelennek és a jövőnek üzen. Agathán keresztül szól nekünk: az élet privilégiumáról.”
Light Art Museum: fényélmény az emberről
Játszhat az ember istent? Eshet az eső felfelé? Hogyan nézne ki a Föld ember nélkül? A BIDF-filmek kontrasztjaként a pesti Light Art Museum More Than Human című, novemberben nyílt kiállításán nem narratív történetekkel, hanem izgalmas felvetésekkel, válaszként érzékelhető élménnyel közelít a valósághoz. Nem csupán művészi élményt nyújt, de tapasztalatot és tudást is egyben. Hozzájárul ahhoz, hogy a látogató átértékelje saját helyét a világgal és más létezőkkel kapcsolatban.
A tárlat nem elvontan „kortárskodó”, szép vagy öncélúan látványos, hanem reflektálható élményt ad arról, hogyan értelmezzük az ember helyét a világban — túl az antropocentrizmuson, a technológián. A művek többsége tudományos, evolúciós és ökológiai kutatási háttérrel rendelkezik, és – akár egy jó dokumentumfilm – számtalan kérdést vet fel.
LTP: a panelvalóság melankóliája
Hernád Géza LTP fotóprojektjének üzenet világos: „átlagember” nincs, minden élet különleges és összetett. A Capa Központ 8F Galériájában február 22-ig megnézhető, több éve készülő fotók érzékenyen mutatják be a különböző lakótelepeken élő karaktereket, általuk pedig a kollektív múltat a megszokott szürke panelrengetegben.
Az LTP képei személyesek és tárgyilagosak egyszerre. Hernád Géza nem a szépségre vagy a tökéletességre törekszik, az autentikus pillanatokra van szeme: a hétköznapiság, a kopott tárgyak, a visszafogott portrék révén az emberi létezés univerzális állapotai tárulnak fel a lencséjén keresztül. Ez a fotóprojekt így nemcsak a lakótelepek világáról, hanem az időről, az elmúlásról és az identitásról is közvetíti valami fontosat.
Körpanoráma a panelre – új Fortepan-album a lakótelepek világáról | Magyar Krónika
Végtelen tájban úszó szoliter tömegek, típuslakás, szabványélet és egy máig tartó szociológiai kísérlet. LTP – Tíz emelet boldogság címmel új, a lakótelepek …
____
Kiemelt kép: jelenet a Bolonduljunk meg inkább együtt! című filmből
