A világ legnagyobb órája Mekkában van, egy majd négyszáz méteres torony tetején. Tizenhét kilométerről is látni a rajta kigyúló fényeket. Óralapjainak átmérője 43 méter, mutatói 17 és 22 méter hosszúak. Míg Székesfehérvár szívében, egy meghitt kis téren a történelmi órajátékra várunk, erről is beszélgetünk Kovács András órásmesterrel, akinek édesapja, Kovács Jenő álmodta meg és készítette el a város kedvelt látványosságát.
„Néha teljesen megtelik a tér, van, amikor csak néhányan figyelik az órajátékot. Mivel itt az üzletünk is, hazafelé az autómhoz igyekezve jó érzés látni, ahogy szülők, gyerekek várakoznak, hogy lássák, hallják. Úgy látszik, nem lehet megunni.”
Az óra elüti a tízet, a toronyban álló figura szájához emeli a harsonáját, és megnyílik a két kis kapu. Miközben a torony két oldalán a harangsor a Boldogasszony anyánkat játssza, legendás történelmi alakok tűnnek fel: István király és Imre herceg, Szent László a kun vitézzel, Szent Erzsébet és Szent Margit, végül Mátyás király és Beatrix. Arra már bent, a múzeumban kiállított fényképeket nézve csodálkozunk rá, milyen aprólékosan kidolgozott a figurák minden részlete, a palástjuk mintázata, a vértezetük.
Az órajátékot március és november között lehet megnézni, májusban a ballagás tiszteletére speciális „különkiadással”, de a középkori toronyépületben működő óramúzeum egész évben látogatható. Fontos: előzetesen be kell jelentkezni.
„Édesapám szenvedélyesen szerette a szakmáját, a hetvenes évek óta gyűjtötte az órákat és a hozzá kapcsolódó eszközöket. Ezek, illetve egy részük látható itt. A látogatóknak nemcsak a tárgyakról mesélünk, de elmondjuk az időmérés történetét is, a napórától, homokórától, mécsórától kezdve.”
Az egyik helyiségben régi monstrumok, toronyóra-szerkezetek láthatók, segítségükkel válik érthetővé, hogyan is forog az idő kereke a gyakorlatban. Kötélsúly, acélsodrony súlyhajtás, kovácsoltvas keretek, óriási mutatók és felhúzó karok láthatók. Nem véletlenül hívták az órásokat óraművészeknek azelőtt, ezek a mesterek a mechanikához, a kovácsoláshoz, a fához, a fémhez és a matematikához is értettek.
„A nyolcvanas években Fehérváron nem volt működő óratorony, apámat ez nagyon zavarta. Megkérdezte az egyházat, felmehet-e a toronyba, mert megpróbálkozna a javításukkal. Első körben felújították ezeket a nagy mechanikus szerkezeteket, csakhogy azok napi törődést igényeltek, felhúzást, olajozást. Több szabadalma volt arra, hogy a mechanikus szerkezeteket elektronikusan lehessen vezérelni, vagyis napi gondoskodás nélkül működjenek. Az ő nevéhez fűződik szinte valamennyi helyi toronyóra felélesztése.”
Van néhány fotó arról, ahogy Kovács Jenő a bazilika tornyán, az állványon dolgozik, overáljában a számlapnál igazít valamit. A képek mellett pedig gyűjteménye első darabjai, a híres Schwarzwald órák láthatók, amelyeknek érdekes története van.
„Azon a vidéken, a Fekete-erdőben a földművesek besegítettek az órák készítésébe. Télen, amikor nem volt munka a földeken, a házukban kialakított kis műhelyekben mutatókat gyártottak, számlapokat festettek. Ezekből a ma már világhírű darabokból van egyszerűbb, díszesebb, porcelántokos, kicsi és nagy egyaránt.
A kiállított órák egy része eredeti, de vannak reprodukciók is. Szinte minden számlapon római számok szerepelnek, ezeket talán ma is megtanulja mindenki az iskolában. Ahogy elvileg az óra számlapján is el kell igazodnia már alsó tagozatban.
„Találkoztam olyan húszévessel, aki nem tudta leolvasni az analóg óráról az időt, de szerintem ez ritka. A terveink között szerepel, hogy külön helyiséget alakítunk ki a múzeumban, ahol foglalkozásokat lehet majd tartani, például a gyerekeknek itt lehet majd megtanítani az órát.”
A tárlókban látható darabok között sok ismerős van, és sok olyan, amit az ember boldogan elfogadna. A karóra előtti időben a nők a nyakukban viselték az időmérőt egy láncon, olyan hosszún, hogy kényelmesen lehessen megnézni. Ezek finom, míves kis darabok, igazi ékszerek. Külön kategória a bőrtokos utazóóráké és a zsebóráké is. Jó darabig az órákat nem lehetett megmozdítani, hiszen az inga csak függőlegesen működött. Aztán kifejlesztették azt a fajta gátszerkezetet, amelynek köszönhetően az ember vihette magával az órát az utazóládájában is. Ki látott már zsebóratartót? Vagy ki hallott róla? Pedig volt. A férfiember, ha megtért az otthonába, kivette féltett zsebóráját a mellényzsebéből, és egy kis állványra akasztotta.
Arany, ezüst, alabástrom, márvány, gyöngyház, tűzzománc – az ember értékes anyagok és kézműves munkák sokaságával vette körbe az időmérőket. Festménybe tette, vagy szoborba illesztette, kitette a kandalló párkányára, a komódra, mert gyönyörködni is akart benne. Biedermeier szalonok hangulatát idézik ezek a látványos darabok.
„Ha már a szépségről beszélünk… Itt van Kossuth Lajos egyik levelének a másolata. Brauswetter János szegedi órásmesternek írta, aki egy aranyórát ajándékozott neki. Ezt a levelet fel szoktuk olvasni a gyerekeknek, hogy lássák, volt idő, amikor ilyen tisztelettel és stílusban érintkeztek egymással az emberek.” Íme a levél:
Tisztelt uram! Annak idejében megkaptam azon aranyórát, melyet mint saját gyártmányának egy példányát, ön nekem elküldeni szíveskedett. Valóban a szép művű óra sokkal értékesebb tárgy, mint amilyeneket elfogadni szoktam. Mindazonáltal ezúttal kivételt akarok tenni, köszönettel elfogadom a küldeményt, mint egy példányát az emelkedő hazai iparnak. Kívánva önnek további sikert s üzletének a megérdemelt gyarapodást, fogadja hazafiúi üdvözletem nyilvánítását: Kossuth Lajos
Közben elbeszélgetünk arról is, ma hány otthon falát díszíti az itt láthatókhoz hasonló, klasszikus darab. Kovács András szerint ma nem divat a falióra, sokan nem bírják a ketyegését, azt különösen nem, ha üt. Pedig ez a világ egyik legbékésebb hangja, rögtön a természet zajai után sorolnánk fel jó néhányan. Az idő nem ellenség, nem megállítani kell, hanem megbecsülni.
Közelről nézve a faliórák számlapján egy, két vagy három apró lyukat látható. Ezeken kell felhúzni őket. Ha az óra csak az egészet üti, egy lyukat látni, ha a feleket is, akkor kettőt, ha a negyedeket is jelzi, hármat.
Az idősebb látogatók a ráismerős örömével nézelődnek a tárlók között, például a vekkerek vagy az orosz, pontosabban szovjet karórák részlegén. Kovács András szerint ezek a szerkezetek egyáltalán nem voltak rosszak, még ha nem is vették fel a versenyt a német vagy svájci cégek gyártmányaival. (Ha volt szovjet óragyártás, vajon miért zabrálták el a karórákat mindenkitől 1945-ben?)
A régi mesterségek tárgyait nézve az ember arra jut, mennyivel esztétikusabbak voltak a mai munkaeszközöknél. Kovács Jenő mestersége eszközeit is gyűjtötte, és a 2009-ben megnyitott múzeumban ki is állította. Fogaskerékmaró, kézi hajtású eszterga, kicsi satuk, fogók, bársonybélésű bőrládikákban csövecskék, csipeszek, csavarhúzók. Nagyító külön, és szemüvegre szerelhetően. Vékonyka kalapácsok, olajozók. Babaházba való, bélyeg nagyságú fémkazetta az apró mutatóknak. Kovács András elmeséli, hogy az első órákon még csak egy mutató mozgott, nem nehéz kitalálni, hogy abból lett a kismutató.
A Székesfehérvár központjában található óramúzeumba az info@oraekszerszakuzlet e-mail címen vagy a 06309278773-as telefonszámon lehet bejelentkezni. Nyitókép: Székesfehérvár Turizmus
