Az őszi hideg érkeztével októberre általában megváltozik, mit viselünk az utcán, hiszen igyekszünk alkalmazkodni a hűvösebb időjáráshoz. Nem történt ez másként a 19. században sem. Az 1835-ben megjelent Rajzolatok című pesti divatlap csendes átmenetről tudósított – olvasható a Magyar Nemzeti Múzeum bejegyzésében.
Az őszi hűvös nem jelentette automatikusan, hogy a hölgyek minden nyári ruhát eltettek a szekrény mélyére, hanem elkezdték kasmír sálakkal kombinálni azokat. A ruhák alapanyagaként a könnyű selymek helyett visszatért a nehézkesebb, de szép fényű atlasz. „A szalmakalapok megfosztatnak tavaszi szalagaiktól ’s fényes szalagokkal és őszi virágokkal ékesíttetnek föl” – írták 1835. szeptember 26-án.
A szeszélyes őszi időjárásban úgy tűnhetett, hogy az évszakok egymással küzdenek. A 19. század első felében, „tiszta napokon fehér ruhák hordatnak, a borult esték selyemöltözetet kívánnak.” A divattudósítás névtelen szerzője szerint jó szolgálatot tettek a változékony évszakban a kendők mellett a gyapjúbatisztból, selyemből vagy kasmírból készült köntösök is.
„Párisi tudósítások szerint a’ rizs-szalma kalapok mindegyre kizárólag láttatnak a’ jelesebb dámák fején; reájok ezen virágok szoknak leginkább létetni: volubilis, teljes rózsák, harangvirágok, teljes tűz- és szalmaszínű mák; a’ repkény és hérsvirág-koszorúk nem igen szaporák; nehánydivatasszonyság legtöbbre becsüli a’ gránátvirágot és kettősborostyánt” – írták egy későbbi számban (1835. október 3.).
Ugyanezen cikkben kifejtették: „Igen kevés újat látni a’ ruhákban; a’ keresett anyagok musselin és kötött organdi; majd minden ruhán van pelerin vagy egy kis nyak ugyanazon anyagból. Sok felső köntöst látánk angol musselinből, carreaux-val, halványabb fehéren,mint az alapja. Többé kevésbé széles csipkével vezetnek ezek körül; újaik mindig igen nagyon kimetszetnek, ’s a’ köntösigen bő a’ csípőkön.”
Végül álljon itt egy idézet az említett lap október 10-i számából, amelyben a Divatok rovatban megjelenő írás az öltözködési tanácsok mellé némi erkölcsi útmutatást is csatolt.
„A’ borongó és sötétes őszi napokon a’ ruházat is mind sötétebb színekre változik. Utósó csillag tündöklése az őszi öltözeteknek alig ha Kalischnál nem vala látható, hol minden gyémántfényben úszott, kit t. i. a’ sors gyémántforrásnál szült. – A’ Duna Tisza , Maros Aranyos ’s a’ t. hazai folyamok’ partjain született magyar kisasszonyainknak, gyémántul leginkább ajánlhatjuk a’ lelkesen csillogó ártatlan szemeket, nem a’ kardok és szuronyok fényeire, hanem házikörben a’ csöndes boldogság ’s honleány szent érzelmek után villogókat. – Sötét és egyszerű szineihez az öltözeteknek ennél ragyogóbb drágaságot szépeink nem viselhetnek. A’ kalapok mellé tollakat, de nem lepkeszárnyakul alkalmazandókat ajánlhatunk szépeinknek. – Fejékül, természetesen jövőre is legkapósabb lészen az elme, melly a’ fej’minden fonatai ’s bodrai mellett, a’ divatozó szellemhez simul. Ha végre igen illő felruházatul kevéssel ez előtt szerzett utazási tapasztalásunknál fogva, ifjainknak egy csinos viseletet ajánlhatunk , ifjú barátinkat arra kérjük, ne hordozzák kebleik’ ékességéül a’ szidalmak és káromlások’ porhoz csatló lánczait. –”
A cikk borítójaként szolgáló divatképen látható kockás minta, illetve a kék és a barna árnyalatai manapság is az őszi divat meghatározó mintái és színei. Örök klasszikusok – írja Kollár Csilla történész, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa a posztban.
Korábbi cikkünkben arról olvashatnak, hogyan látta egy külföldi diáklány az 1960-as évek magyar divatját:
Nyitókép: A Der Spiegel című Pesten is kapható divatlap párizsi divatképe 1835. MNM Újkori Főosztály, Textilgyűjtemény 1961.2115.11
