Egy korabeli híradófelvételen elevenedik meg, ahogyan 80 évvel ezelőtt, 1945-ben háborús bűnösök egy csoportja, többek között Szálasi Ferenc, Endre László, Imrédy Béla és Bárdossy László megéérkeznek az Andrássy út 60-ba, ahol a kommunisták által uralt politikai rendőrség működött.

„A magyar kormány kérésére a Szövetséges Ellenőrző Bizottság hazaszállíttatta a magyar háborús főbűnösök első csoportját. Az országromboló Szálasi, Imrédy, Bárdossy, Endre László, Reményi Schneller és társai most a politikai rendőrségen várják, hogy a magyar igazságszolgáltatás előtt feleljenek tetteikért” – hallható a felvételen.

Az Andrássy út 60. haszonélvezeti jogát 1932-től kezdve özvegy herceg Ali Achmed Mirzáné birtokolta. A Reiszner Gizella néven született perzsa hercegné több helyiséget is kiadott a Fajvédő Szocialista Párt részére, amely az egyéb szélsőjobboldali tömörülésekkel egyesülve létrehozta a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot. Ehhez a tömbhöz csatlakozott Szálasi Ferenc is. A második világháború előestéjén feloszlatták a szervezetet, ám nem sokkal később Szálasi vezetésével létrejött a szélsőjobboldalt újraegyesítő Nyilaskeresztes Párt, amely a Hűség Házára keresztelt Andrássy út 60. alatt rendezkedett be. 1944 novembere és 1945 januárja között zsidókat, őket rejtegetőket, valamint katonaszökevényeket kínoztak itt, akik közül többeket a pincében végeztek ki.

A háború után szimbolikus jelentőséggel bírt, hogy a kommunista politikai nyomozószervek vették birtokba az épületet. Eleinte a Péter Gábor vezette budapesti politikai rendőrség, valamint a vidéki politikai rendészet is ide bútorozott be. Utóbbi hamar elhagyta a helyet, így Péterék maradtak, akik a folyamatosan növekvő állomány miatt terjeszkedni kezdtek. Első körben a környező ingatlanokat szállták meg, majd tovább terjeszkedtek az Andrássy út – Csengery utca – Aradi utca – Izabella utca által keretezett területen, amelybe a Vörösmarty utca egy szakasza is beletartozott. Tulajdonképpen ezt nevezzük államvédelmi negyednek. A politikai rendőrség az Andrássy 60-at és a szomszédos épületeket átjárókkal kötötte össze. Az így létrehozott komplexumban kaptak helyet az operatív és vizsgálati szervek munkaszobái, az állomány kiszolgáló és szálláshelyiségei, valamint a fogdák. Az ide szállítottak visszaemlékezéseiben szinte mindig Andrássy út 60. szerepel, ám egyáltalán nem biztos, hogy ott tartották fogva őket. A politikai rendőrség 1950 végén hagyta el az ingatlant, és az újonnan felhúzott, Jászai Mari téri ÁVH-központba költöztek – írtuk korábbi cikkünkben.

A háború után a kommunistákhoz tartozó államvédelem kivizsgálta özvegy herceg Ali Achmed Mirzáné nyilasokhoz fűződő viszonyát. A nyomozás során arra jutottak, hogy Reiszner Gizella csak üzleti kapcsolatban állt a nyilasokkal, hisz Perlmutter Izsák festőművész nevelt lányaként zsidó körökhöz is kötődött. A nyomozásről itt olvashat részletesebben.

Arról, hogy a nyilasok, illetve később Péter Gáborék fizették-e az bérleti díjat, ide kattintva tájékozódhat.

Nyitókép: Andrássy út 60., Péter Gábor a Politikai Rendészeti Osztály (PRO) vezetője kihallgatja Szálasi Ferenc korábbi nyilas „nemzetvezetőt” és miniszterelnököt. / Fortepan