Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára napi rendszerességgel oszt meg a közösségi oldalán a kommunista diktatúra idejéből származó jelentéseket. Június 23-án, Fekete István halálának 55. évfordulóján az író temetésének körülményeiről szóló iratokat tettek közzé.
| JELENTÉS Budapest, 1970. július 10-én Június 30-án, kedden délben az ebédlőben általánosan az érdeklődés központjába került Fekete István elhunyt író temetésének körülményei, mely S.F. szavait idézve felülmúlt minden eddigi halottgyalázást az Írószövetség történetében. Elmondta ugyanis, hogy a haláleset napján még a halott elszállítása előtt megjelent egy nő az írószövetségtől az özvegy lakásán és kereken kijelentette, hogy saját halottjának tekinti a szövetség az elhunytat és temetése csütörtökön délben lesz, alig két napra az esemény után. Szegény özvegy teljesen elkábulva a fájdalomtól, nem tudott protestálni az erőszakos lerohanás ellen és befejezett tények elé állították, kihasználva idegállapotát. Ezáltal megakadályozva azt, hogy külföldön élő fia hazatérhessen a temetésre és azt is, hogy a nyilvánvalóan katolikus író jól megszervezett egyházi temetésben részesüljön. – Mi jogon avatkozott bele az Írószövetség egy nyilvánvalóan gyakorló katolikus író végtisztesség megadásába, ilyen brutális módon? – tette fel a kérdést S. […] A hozzáfűzött kommentárok is mind elitélőek voltak az esetet illetően. M.F. pl. kijelentette: – Ilyen alapon meddő egyenjogú népfront politikáról beszélni, ahol egy ateista kisebbség csupán hatalma birtokában brutálisan és ilyen önkényesen kisajátíthat egy gyakorló katolikust, csak azért, mert holta után már nem tiltakozhat. Hogy szabad egy nyilvánvalóan hithű katolikus ember sírjára kereszt helyett ateista fejfát tűzni? […] „Sipos Péter” ÁBTL – 3.1.2. – M-37479/5 |
„Fekete István a miénk. Fiataloké, öregeké, az egész magyarságé. Olyan természetesen magyar, mint ahogy valaki szőke vagy barna. Nem büszke rá és nem is restelli: eszébe se jut. Csak véletlenül veszi észre, ha a szellem tükrébe tekint. A Pannon tájak költője ő, a gyermekkori »széljárta szabadság« poétája, aki az irodalom, a szellem tudatosságába emelte azt, amit attól a Dunántúltól kapott örökségbe, ahol élt: a történeti kereszténységen kifinomult öntudatlan humánumát, megértő magyarságát, egyetemes – tehát katolikus – emberségét. És mindazokat az embereket, akiket örökre rokonainknak érzünk, az állatokat, akiket Szent Ferenc-i szeretettel szólaltatott meg a folyton-folyó boruló-múló-szelíd-tömjénszagú-hallgató Időben, amely akárcsak a kegyelem, Szent Ágoston-i titkával átlengi Fekete István líráját és egész írói világképét” – írta az Új Ember 1970. július 5-i számában, nem sokkal az író 1970. június 25-i temetését követően.
A Farkasréti temetőben elhantolt Fekete Istvánt később – 2004-ben – gyermekei kérésére szülőhelyén, a Somogyban található Göllén helyezték örök nyugalomra. Erről úgy számolt be az Új Ember, hogy „Fekete István végleg hazatért”. A cikkből kiderült, hogy „Fekete István és felesége mellé temették Bogáncsot, az író felejthetetlen regényében megörökített pulikutyájukat is.”
Ifjúsági regény?
A Tüskevár és a Téli berek című műveket legalább akkora tévedés a gyerekkönyvek közé sorolni, mint a hazaszeretet nagyregényét, A Pál utcai fiúkat. Ugyanis örökérvényű gondolatokat tartalmaz a gyermekneveléstől a globális felmelegedésig szinte mindenről – írtuk korábbi cikkünkben.
Természetrajzból elégtelen
Íróink és tudósaink iskolai teljesítménye sokszor meglepően gyenge volt ahhoz képest, hogy később mit értek el az irodalom vagy a különböző tudományok területén. Csiffáry Gabriella főlevéltáros, több sikerkönyv szerzője régóta kutatja a magyar hírességek iskolai teljesítményét.
Korábbi interjúnkból kiderül, hogyan teljesített Fekete István az iskolapadban.
Nyitókép: Fekete István, 1966. Fortepan / Hunyady József
