Nevezetes turistacsalogató hely volt a Hortobágy már az előző századfordulón is. Sok képeslap is készült róla, erről a mostaniról ráadásul nehéz nem föltételezni, hogy a jelenetet gondosan megrendezte a fotográfus, maga ide áll, maga oda, most ne mozogjanak, megvagyunk, mehetnek. Szóval nem ellesett pillanat ez, végképp nem dokumentum,
mégis sokat visszaad abból a különleges mikrovilágból, amihez hasonlót nemigen találni a világban.
Ezért is van, hogy annyira magyarnak érzi az ember. Valami a magyar őshazából, vagy legalábbis annak az illúziója, idetelepítve a nyugati világba, kőhajításra a modern városoktól. Az az igazság, hogy az igazi Hortobágy tényleg őriz valamit a múltból, meg is lehet találni, csak sok időt és türelmet kell rászánni, és az sem baj, ha helyi segítője van a keresőnek. Amikor ez a kép készült, még könnyebb volt, bizonyára sokan meg is találták.
Aki a lapot küldte őnagysága Chachinovich Terka kisasszonynak, tekintetes Darmpf Imre úr leveleivel Pécsre, a Pálya utca 6. szám alá, aligha volt közöttük. Véletlen adhatta a kezébe éppen ezt, amelyen elküldte a furcsa, félbemaradt üzenetét.
Nálunk már beköszöntött az ősz, az ő esős, borongós, hűvös időjárásával. A szüretjük bizonyára már megvolt a múlt héten, s jól is sikerült. Szerettem volna arról meggyőződni, hogy meg lehet-e látni jól szőlőjükből az egerági templom tor-
Innen nincs tovább. Most már nem is lesz.
Sorozatunk előző része itt olvasható:
