„Nagy feneket kerít neki” – mondjuk, ha valaki túlzott fontosságot tulajdonít egy témának, ezért részletesen, felesleges körülményeket is kiemelve beszél róla. A szólás eredetére többféle magyarázat létezik.
Kertész Manó Szokásmondások című könyvében a szólást a kádármesterség nyelvéből származtatja. A hordókészítés egyik utolsó lépése volt a fenék behelyezése. A hordó minden részének tökéletesen kellett illeszkednie, hogy a beleöntött bor ki ne folyjon és kárba ne vesszen.
A kádárok a dongafákhoz egyenes szálú, görcsmentes fát választottak, majd a szála mentén felnegyedelték és a megfelelő formára faragták. A több éven át is szárított fákat abroncsba állították, majd miután a dongák már jól összeilleszkedtek, a hordót kitüzelték, kívülről pedig vízzel locsolták. Az így rugalmassá vált dongafákra az összes abroncsot rá lehetett szorítani.
Mi az a duga, és miért dőlhet be? | Magyar Krónika
Szólásaink, közmondásaink magukban őrzik népszokásainkat, ősi hagyományainkat. Mit szólunk hozzá? sorozatunkban ezúttal a „dugába dől” szólás jelentésének j …
A feneket szó szerint kerekítették, ugyanis egy nagy vaskörzővel rajzolták meg a fenékfára. Fontos volt, hogy a kör pont akkora legyen, ami pontosan illeszkedik a dongák közé. Ha túl nagy feneket kerekítettek neki, akkor a hordó nem felelt meg a céljának.
Bárdosi Vilmos Magyar szólások, közmondások értelmező és fogalomköri szótára című munkájában Mészöly Gedeon és Csefkó Gyula nyomán leírja, hogy a szólást a mezőgazdasági munkák szóhasználatával is összefüggésbe lehet hozni.
A kazal- vagy boglyarakás ugyanis meglehetősen bonyolult művelet volt. A kazal készítésekor először a kazal alapját, azaz fenekét határozták meg, úgy, hogy körbe teregették szalmával vagy hitványabb szénával. Ez azért volt nehéz feladat, mert nem tudták előre, hogy pontosan mekkora térfogatú szénából rakják majd a boglyát.
Ha a kelleténél nagyobbra sikerült a fenék, akkor lapos lett miatta a kazal, és a széna télen át megrohadt, megpenészedett, a gabona pedig cséplés előtt kicsírázott. A kazalrakáshoz legkevesebb hat, a nagyobb boglyákhoz is öt-hat emberre volt szükség, akiket a kazalmester irányított. Ez a munka olyan komoly szakértelmet igényelt, hogy csak kevesen értettek hozzá igazán. Ahogyan azt a Magyar Néprajz-kötetekben olvashatjuk, a jó kazalmestert számon tartották, az uradalmak és a nagygazdák is jobban megfizették, mint az adogatókat és más villás embereket.
O. Nagy Gábor szerint a két eredetmagyarázat nem kizárja, hanem erősíti egymást, hiszen legyen szó a kádárok által készített túl nagy hordófenékről vagy a kazalmester által rakott túl nagy boglyafenékről, mindkét esetben tönkrement az, amiért az emberek megdolgoztak.
Kiemelt fotó: MTI / Sóki Tamás
