Úgy képzelem el, hogy azt, aki hobbiteázóból vált szakértővé, már kisgyermekként elvarázsolta a teák világa.

Így van, teafogyasztó családban nőttem fel, anyukámnak és nagymamáimnak köszönhetően télen-nyáron teáztunk. Valóban, kisgyerekként szerettem meg a teázást, fiatal felnőttként pedig már az is érdekelt, hogy milyen teák vannak azokon túl, amiket itthon lehet kapni. De mielőtt elmélyedhettem volna a teák világában, egy kicsit a borkultúrába is belekóstoltam. A Kertészeti Egyetem elvégzése után ugyanis az egri borvidéken, majd Ausztráliában dolgoztam szőlészként, majd borászati laboránsként.

Hogyan talált vissza a teákhoz?

A hathónapos ausztráliai gyakorlat után Londonba költöztem. Ott-tartózkodásom kezdetén betértem egy nagy múltú, hatalmas teakereskedésbe, ahol a polcokon legalább százötvenféle szálas tea sorakozott, méghozzá olyanok, amelyekről még csak nem is hallottam, nemhogy kóstoltam volna. Annyira elvarázsolt az a világ, hogy azonnal rákérdeztem, jelentkezhetem-e az üzletbe munkára. Igent mondtak. A britek teaszenvedélye, ha ez lehetséges, csak még jobban magával ragadott, mindent, amit a valódi teákról, teakultúráról tudok, ott tanultam meg az alatt a hat év alatt, amíg ott dolgoztam. A belső továbbképzéseken, a teaklubokban és a kóstolókon rengeteg ismeretet szereztem, okleves teaszakértővé váltam. Nagyon sokat köszönhetek az ottani mestereimnek és a világ minden tájáról érkező munkatársaimnak, barátaimnak is.

Miért döntött úgy, hogy hazaköltözik?

Szerettem volna, ha Magyarországon adhatom tovább a Londonban megszerzett tudást, de azzal kellett szembesülnöm, hogy mivel itthon nincsenek nagy teáscégek, ebben a szakmában nem fogok tudni elhelyezkedni. Ez azonban nem tántorított el, elhatároztam, hogy saját magamnak teremtek munkahelyet. Egyéni vállalkozóként kezdtem, majd kiépítettem a kis vállalkozásomat.

Első lépésként teakóstoló workshopokat tartottam, hogy átadjam az ismereteimet, megmutassam, rengetegféle tea létezik, és hogyan lehet ezeket úgy elkészíteni, hogy a legfinomabbak legyenek.

A résztvevőknek nemcsak rendkívül ízlett a kóstolt tea, de rendre felmerült a kérdés, hogy hol lehet ezeket megvásárolni. Mivel ezeket itthon nem lehetett kapni, úgy döntöttem, hogy nyitok egy webáruházat. Ezen keresztül talált rám egy holland cég, amely egy kínai tea, a Camellia sinensis új hibridjét hozta létre, és annak tesztelésére keresett kertészeteket Európa-szerte.

Varga Marianna okleveles kertészmérnök, teaszakértő, Magyarország teanagykövete, a Magyar Tea Projekt kutatója

Mit lehet tudni erről az új hibridről?

Ez az eredeti kínai teának egy olyan hidegtűrő változata, amelyet laboratóriumi körülmények között nemesítettek. Európai termesztésre szánták, ezért olyan kertészeteket kerestek a kontinensen, amelyek a saját országuk éghajlati hatásainak kitéve is kipróbálják a teacserje hidegtűrő képességét. Mivel a webáruházam bemutatkozó szövegében szerepelt, hogy kertészmérnök vagyok, gondolták, hogy értem magát a növényt is a tea mögött. Hajtott a szakmai kíváncsiság, ezért igent mondtam a felkérésre, így utaztam Hollandiába egy egyhetes továbbképzésre, amelyen megtanították, hogyan kell teacserjét ültetni, hogyan szedjük a levelét, hogyan dolgozzuk fel, majd készítünk zöld és fekete teát a levelekből.

Ez indította el a teatermesztés útján?

Igen, először csak az ő részükre ültettem néhány tövet tesztelésképpen a szüleim kertjében. Aztán annyira megszerettem a növényekkel való foglalatoskodást, hogy egyre többet ültettem. Közben egyre gyakrabban kerestek meg azok, akik követik a munkásságomat, hogy szeretnék megnézni a kertet, mert még soha nem látták, hogyan termesztik a teát, és fogyasztóként el sem tudják képzelni, milyen egy teaszüret, mely részét használjuk a cserjének, hogyan szedjük a leveleit, miként lesz belőle tea. Felmerült, hogy jó lenne egy külön kert, ahova az érdeklődőket el tudom hívni, ezért elkezdtem keresni egy teatermesztésre alkalmas kertet. Végül Vác határában sikerült megvásárolnom egy telket, ahol egy olyan teakertet alakítottam ki, ami nemcsak látogatható, de van annyi tér, hogy szabadon kísérletezhessek, teszteljem, összehasonlítsam a különböző termesztéstechnológiákat.

Mi minden várja az érdeklődőket a teakertben?

Ez a kert Vác határában, Törökhegyen van, 330 méterrel a tengerszint felett, olyan mikroklímával, ami a magyar viszonyok között a legideálisabb a teatermesztésre. A kert június elejétől október végéig látogatható, mert ebben az időszakban lehet teát szüretelni. Az idelátogatóknak megmutatom a teacserjéket, a sorokat, elmesélem a történetüket és mindent, amit tudni érdemes róluk. Utána kipróbálhatják a tealevél szedését, ősszel pedig a virágot szedjük le, a tea ugyanis ősszel virágzik. A teraszon telepedünk le, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Naszályra, ott tartom a teakóstolót, amely során megízleljük a kertben termett magyar teákat, és olyan európai teákat, amelyeket máshol nem lehet kapni. A levél- és virágszedés páratlan élmény egy teakedvelőnek, azt pedig megkoronázza a szabadtéri teázás, amelynek rendkívüli hangulata van.

Fotógalériánk

A tél a teázás jellegzetes időszaka, mennyire igaz, hogy a magyarok leginkább ilyenkor fogyasztják ezt a zamatos italt, illetve mi jellemzi egyáltalán a magyar teázási szokásokat?

Úgy látom, hogy itthon is egyre többen teáznak, és egyre többeket érdekel az is, hogy honnan származik egy tea, hogyan kell termeszteni, majd elkészíteni. Nyitottak az emberek a jobb minőségű teák iránt, és kezdik azt is megérteni, hogy a tea rendkívül egészséges. Ezért is buzdítok mindenkit arra, hogy rendszeresen teázzanak, mert ez egy olyan tiszta ital, ami tele van antioxidánssal, vitaminnal, ásványi anyagokkal. Mind a készítése, mind a fogyasztása jótékony hatással van a mentális egészségünkre. Hazánkban a többség jellemzően valóban a hideg idővel kapcsolja össze a teafogyasztást, karácsony környékén különösen sokan isszák, de igyekszem azt is kommunikálni, hogy egész évben teázzunk, ne csak télen és ősszel, hanem tavasszal és nyáron is.

Olyan sokféle tea érhető el, hogy minden évszakra választhatunk mást és mást, ráadásul különbözőképpen elkészítve egészen új élményt adnak.

Ezért is jók a kertben tartott nyári kóstolók is, mert ott bárki megtapasztalhatja, hogy ebben az évszakban milyen jól esik egy könnyedebb, frissebb, lágyabb tea, míg télen egy testesebb, melengetőbb, erőteljesebb, fűszeresebb teát javasolt fogyasztani. Azért érdemes minél többfélét kipróbálni, hogy mindenki megtalálja a hozzá leginkább illő típust.

Amilyen szenvedéllyel mesél a teákról és a teázásról, feltételezem, hogy vannak új ötletei?

Valóban, mindig vannak új terveim. Most jelent meg egy könyvem a teakészítésről, amiben útmutatót nyújtok azoknak is, akik kedvet kapnak ahhoz, hogy teacserjét gondozzanak a kertjükben vagy a szobaablakban, majd a leveleiből saját teát készítsenek. Ez a könyv a magánfogyasztókhoz szól, a jövőbeni terveim pedig a szakmabelieknek szóló tanfolyamok.

Említette, hogy a kóstolókon azt is megmutatja, hogyan lehet úgy elkészíteni a teákat, hogy azok a legfinomabbak legyenek. Vannak esetleg olyan trükkök, amiket bárki tud alkalmazni?

Azt vallom, hogy ahhoz, hogy valaki rendszeres teafogyasztóvá váljon, az kell, hogy jól el tudja készíteni a teát, így a kóstoló workshopjaimon az elkészítés helyes módját gyakoroljuk. Néhány egyszerű alapszabály betartásával a teázás otthon is valódi élmény lehet.  A legfontosabb ezek közül, hogy a teát nem szabad százfokos forró vízzel elkészíteni, hanem várni kell pár percet – zöld tea esetén négyet-ötöt –, hogy kicsit hűljön a víz, amit aztán ráöntünk a tealevére, így a benne lévő antioxidánsok és vitaminok sem mennek tönkre. A másik nagyon fontos szabály, hogy nem szabad két-három percnél tovább áztatni, mert a tealevélben nagyon sok csersavanyag van, ami természetes vegyület, de ha kioldódik, keserű ízűvé teszi a teát. Mindenkinek érdemes kipróbálnia, hogy a jelenleg fogyasztott teáját e két tanács figyelembevételével készíti el, mert egy sokkal jobb minőségű és lágyabb tea lesz az eredmény, amelyben érezni fogja a virágos, gyümölcsös, finom ízjegyeket.

Fotók: Varga Marianna