Koller József gyerekkorában szívta magába a paraszti építészeti kultúrát. Sváb parasztházban nőtt fel Etyeken, ahol a környezetet meghatározták a megmaradt népi épületek, pincék, pajták. Az egyetem után feleségével, aki évfolyamtársa volt, Pécsen telepedtek le. József a dél-dunántúli tervezővállalatnál kezdett el dolgozni.
A baranyai falvakat körbejárva megdöbbent a pajták magas színvonalú téglaépítészetén, de azon is, hogy mindez az épített kincs nincs használatban. Már ekkor megfogalmazódott benne az igény, hogy ezeket az építészeti emlékeket feldolgozza és közkinccsé tegye.
Háromszáz baranyai települést sikerült csapatmunkával feldolgoznia. Feleségével közösen adták A jövőt építő múlt címet a kiadványoknak, amelyekben a kiválasztott falvak építészetét, térképekkel, homlokzati rajzokkal és színes fényképekkel mutatták be. Kosztolányi Dezsőtől választottak idézetet hozzá:
A ház is alszik, holtan és bután, mint majd száz év után, ha összeomlik, gyom virít alóla s nem sejti senki róla, hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla.
A több száz pajtából, amelyet végiglátogattak, felmértek, mindössze egyet-kettőt használtak az eredeti gazdasági funkció betöltésére. Néhány átalakult pajtaszínházzá, szintén néhányat pedig lakássá alakítottak át. A magukra hagyott, feleslegessé vált gazdasági épületeket az a sors fenyegeti, hogy lassan elpusztulnak. Az elődeink mindennapi életében fontos szerepet betöltő terek eredeti funkciójuktól megfosztva romlásnak indultak.
A PajtaKult program célja, hogy a fennmaradt pajtaépületeket úgy mentse át az utókornak, hogy a romló, üres terek új funkciókat kapjanak. A cél nem csupán a helyreállítás. Az újjászületett épületek olyan funkciót kapnak, amely megszólítja az embereket, így a pajták új kulturális szerepükben – színházként, kiállítótérként, táncházként, előadások helyszíneként – akár spontán találkozási pontok lehetnek az adott településen.
József a feldolgozott épületek kapcsán azt az érdekességet is megosztotta a PajtaKult csapatával, hogy a népi építészetben az 1700-as évek végéig, az 1800-as évek elejéig jellemzően csak a vályogtéglát használták. Baranyában a sváb telepesek inspirációjának hatására téglát kezdtek használni, az 1800-as évek közepétől pedig már több téglagyár is működött a környéken.
József kedvenceivé azok az épületek váltak, amelyeket a legszebbnek talált. Amikor kérdezte, hogy miért ilyen gyönyörűek, változatosak, díszesek ezek a pajták, egy anekdotát kapott válaszul. Eszerint az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején kupecek járták a falvakat, hiszen nem egy nagy gazdaságban voltak az állatok, hanem minden háznál kistáji gazdaság volt. A díszes pajták célja pedig az volt, hogy a kupecek láthassák, itt még az állatok is milyen jó helyen laknak!
Kiemelt fotó: Máth Kristóf
