Jobb-bal-jobb, aztán bal-jobb-bal…! Még zene nélkül, „szárazon”, de már nem szakad szét a táncosok köre, és mindenki megtalálja új társát párcserénél. Nagyszerű, akkor jöhet a zene? Jöhet!
Délszláv muzsika szól, abban az ember úgyis inkább aprózza. Ahogy gyorsul a ritmus, úgy szaporázza a táncos, a szemek már elszakadnak a padlótól, mozdulnak a kezek, mosolyok nyílnak, ez már tánc.
Az országban több száz helyen van szenior örömtánc, Abonytól Zsámbékig, Felpéctől Tényőig, ahogy itt, Szentendrén is. Amikor a Kék Duna Nyugdíjas Klub vezetője, Gombosiné Ági felkereste a polgármestert, segítsen nekik helyszínt találni a tánchoz, a város vezetője azt mondta: itt a városháza, benne a díszterem, jöjjenek nyugodtan ide.
Hétfő délutánonként itt gyülekezik tehát Marika, Hédi, Bori, Muci, Ági és a többiek. Jellemző, hogy csak nők… Örök probléma, hogy az idősebbeknek szervezett hasonló programokon alig látni férfiakat. De a szenior örömtánc többek között azért is nagyszerű, mert nem kell hozzá partner. Sem tánctudás.
Egy német asszony, a pedagógus Ilse Tutt fejlesztette ki ezt a mozgásformát, ő egész életében tánccsoportokat szervezett, amikben mind a négy fia lelkesen részt vett. Aztán egy nap a nyolcvanéves anyósa állt Ilse elé azzal, hogy, nekünk is szervezhetnél valami táncos programot. Így született ez az ízületeket kímélő, izmokat erősítő, egyensúlyérzéket fejlesztő mozgás. A jótékony hatások között előkelő helyen szerepel a mentális hanyatlás lassítása, és nemcsak a sok keresztmozgás miatt, hanem mert a táncosoknak folyamatosan figyelniük, koncentrálniuk kell. Lépésekre, ritmusra, zenére, irányokra, váltásokra és természetesen egymásra. Ezért a demencia és az Alzheimer-kór megelőzésére kifejezetten javasolt ez a tánc. Mindez nem afféle szerény vélemény, hanem kutatásokkal alátámasztott tény, tény, tény.
A táncosokon kék póló van, elvégre ez a Kék Duna Nyugdíjasklub, kitűző is van rajtuk, pedig az oktató, Stiegler Krisztina már mindegyikük nevét tudja. Majdnem két éve táncolnak együtt a hétfőnként.
Most éppen körbe állnak, aztán négy lépés előre, majd nyolc lépésben megkerülik egymást.
„Pendel jobbra, aztán balra” – mondja Krisztina, mert itt a tánclépéseknek egészen egyedi neve van. Kriszta telefonjára hangszóró csatlakozik, arról tölti be a termet a zene. Most éppen délszláv dallam, de később jön izraeli muzsika, magyar csárdás, polka, a legvégén pedig a sláger: Oh, Champs-Élysées…!
„Kórházban dolgozom szociális munkásként, az orvos-igazgató kért meg, hogy az ügyintézés mellett tartsak foglalkozásokat is – kezdi Krisztina, aki énekelt kórusban, járt néptáncra, most zongorázni tanul, és készül jelentkezni énektanár szakra. – Azelőtt évekig dolgoztam idősek otthonában, tapasztaltam, mennyire hasznosak a zenés kreatív foglalkozások. Volt, hogy egy zenei órán a kerekes járókerettel is táncoltak a résztvevők. Meg is ijedtem, nehogy valami bajuk legyen. De nem lett, sőt sokkal jobban érezték magukat utána, kifejezetten felélénkültek.
Nem véletlenül írják le így a szenior örömtáncot: mozgás, öröm, agytorna.
A legtöbben tornacipőben ropják, de van, aki csinos kis trottőrt vett fel. A másfél órában két rövidke szünet fér bele, de olyan nagyon nem is fáradnak el.
„Pedig sokat kínlódok a térdeimmel” – mondja Muci, aki egy boltban dolgozott, sokat volt talpon egész életében. Van még a csapatban óvónő és tanítónő, postai dolgozó és laborasszisztens, közgazdász és köztisztviselő. Ha valaki elmarad, számontartják, rákérdeznek, mert a sok erény mellé tegyük oda ezt is: a szenior örömtánc közösséget formál. Aki egy ilyen csapat tagja, az nem magányosodik el, és megkapja a szükséges érintésadagját is, hiszen a tánc jó részében egymás kezét fogják, a másfél óra alatt mindenki mindenkiét.
Van, aki száját beharapva koncentrál, van, aki hangosan kacag saját magán, és állandó elem az összenevetés. Egy-egy tánc végén olyasféle jóérzés fogja el őket, mint egy kórus tagjait a dal végén. Az, hogy valamit együtt, a maguk örömére hoztak létre, elegendő sikerélmény.
Ehhez nem kell közönség és taps, ráadásul ebben, mármint abban, hogy jó dolog-e közönség előtt táncolni, meg is oszlik a társaság véleménye.
„Én meglennék fellépés nélkül, de mindig rá tudnak beszélni. Például azért, mert így más is kedvet kap hozzá” – magyarázza az egyik táncos a „félidőben”.
„A zenéket és a koreográfiákat készen kapjuk a tanfolyamokon, továbbképzéseken – mondja Krisztina. – Nincsenek bravúros mozdulatok, forgások, lábemelések, és mindenki maga tudja, mennyire képes keresztezni a lábát, emelni a karját.”
Ülve tánc is van, ez itt pihenésnek számít, de sok esetben ideális formája a rehabilitációnak. A mai koreográfia a gyümölcsszedést formázza, egy pontján a rohadt gyümölcsöt dobják el a válluk felett. A finálé pedig blokktánc, ezt mindenki egyedül járja a magával ragadó dallamra, Oh, Champs-Élysées…!
További információ: szeniortanc.hu
