1849-re készült el a Duna első állandó hídja, a Lánchíd. A forradalom ugyan közbeszólt, sőt meg is rongálódott az építmény a harcok során, de a javításokat követően ez év novemberében átadták a Lánchidat. A forradalmat követő megtorlásokat levezénylő Haynau táborszernagy és a polgári ügyekben császári teljhatalmú biztos Karl von Geringer báró keltek át elsőnek a hídon. Erről bővebben alábbi cikkünkben olvashat:

Ezt követően azonban még több mint negyven évnek kellett eltelnie, hogy közúti híd épüljön a Duna felett. A folyó két partján elterülő vasútvonalak összekötése egyre nagyobb szükséget jelentett. A kapcsolatot egy gőzkomp teremtette meg a mai Szerbiában található Gombos, illetve a mai Horvátországban található Erdőd települések között – olvasható a Közlekedési Múzeum közösségi oldalán.

Gombosi gőzkomp (MMKM TFGY 10505.)

A folyón közlekedő két gőzkomp 1871. május 23-tól kezdve szállította át a vasúti szerelvényeket a folyón, így biztosítva a személyforgalmat a két part között. A különleges járművek fedélzetén egyszerre 6 darab, egyenként 10 tonnával megrakott vasúti kocsi tudott átkelni. A folyamat azonban közel sem volt egyszerű és gördülékeny.

A gőzkompos szolgálat egyébként egészen 1911-ig működött, ekkor a vasútvonal korszerűsítése céljából vasúti hidat építettek a két település között. Mi lett a sorsa ezután a gőzkompoknak? – adódik a kérdés. Az egyiket először a Margitsziget mellé vitték az 1950-es években, ahol a Honvéd kétszintes csónakháza épült rá. Az úszómű sajnálatos módon az 1980-as években a Népsziget környékén elsüllyedt. Végül 2015-ben sikerült kiemelni a Duna fenekén pihenő járművet. A felújítás tíz hónapot vett igénybe. Jelenleg a több mint százéves gőzkomp a Batthyány térnél áll, és látogatóközpontként funkcionál.

Úszó csónakház a Margit-sziget pesti oldalán, a volt gombosi vasúti komp (MMKM TFGY 2018.1665.144.)

Budapesten kívül az első közúti híd, a pozsonyi Duna-híd 1890-ben épült meg, Budapesten belül pedig a Margit híd 1876-ban.

Nyitókép: Gombosi gőzkomp, 1900 körül (MMKM Történeti Fényképek Gyűjteménye MMKM TFGY 273.)