Több éven át tartó elmélyült és elkötelezett munkával felépített sorozatai alapján választotta ki a zsűri Zoltai Andrást, aki az idén már harmadszor lett finalista, többek között Mohos Márton, Varga Dzsenifer, Horváth Júlia és Mohos Zsófia mellett.
| A Hemző Károly fotóművész, fotóriporter emlékét ápoló, illetve a 35 év alatti magyar fotográfusokat segítő díjat a Hemző Károly Alapítvány hozta létre, valamint osztja ki. Az elismerésről bővebben itt olvashat. |
Az indoklás szerint érzékeny témaválasztása is közrejátszott a győzelmében, hiszen kiemelten fontos kérdésköröket dolgozott fel sorozataival. A víz és az ember viszonyának egyre inkább diszharmonikussá váló kapcsolata, a tengerszint emelkedésének, a talaj eróziójának negatív hatásai, a természet szeszélyének egyre inkább kiszolgáltatott emberek erőfeszítései, illetve a víz egyre aggasztóbb hiánya, az elsivatagosodás jelensége sokakat érint és foglalkoztat – írták. A fotográfus munkássága azért is figyelemre méltó, mert a kényes kapcsolatot a víz és az ember között nemcsak Magyarországon vizsgálja, kutatja és követi nyomon, hanem évek óta dolgozik az indiai Majuli szigetén is – emelték ki. Az elmúlt három évben markáns és egységes képi stílust alakított ki. Fotói epikusan, tárgyilagosan beszélik el a történéseket, mutatják meg a jelenségeket, mégsem szenvtelenül és együttérzés nélkül – zárták a méltatást.
Vizuális napló vízről és emberről Magyarországon
„Blue Memoir című fotósorozatomban az ember és a víz közötti törékeny, mégis kiszolgáltatott kapcsolatot vizsgálom Magyarországon. Szeretném bemutatni a víz annak elszigeteltségét fizikai, társadalmi, illetve spirituális szinten. Magyarországot vízügyi nagyhatalomnak tekintik, vízkészletei mind mennyiségben, mind minőségben egyedülállóak a Kárpát-medencében. Az elmúlt években azonban Magyarországot is példátlan aszályok, szélsőséges időjárási események, szárazság és vízh iány sújtotta. Felmerül a kérdés: hogyan lehetséges, hogy Magyarországon egyszerre sok és kevés a víz?
Az elmúlt 200 évben kanyargó folyóinkat intenzíven szabályozták. A víz borította élőhelyeket lecsapolták az iparosítás és az intenzív mezőgazdaság oltárán. A folyók természetes ártereit szántóföldek és az ezek öntözésére szolgáló csatornahálózat váltotta fel, elvágva az embereket a víztől és néhány évtized alatt kiszárítva ezzel az országot. Az emberi beavatkozás felgyorsította a klímaváltozás ránk gyakorolt hatásait, és a tendencia folytatódni látszik. A víztől való elszigetelődésünk a rövidlátó vízgazdálkodás következménye, amely rendszerszintű válságot okozott a természet eredendő működése és az ipari valóságunk között.
A vízzel való kapcsolatunkat természetesnek vesszük, de vajon mennyire vagyunk kiszolgáltatottjai a körülöttünk zajló változásoknak?”
Nyitókép: Zoltai András
