Kódisállás, kópic, szerek – hét tény, amit érdemes tudni az Őrségről
A teljesség igénye nélkül szedtünk hét pontba néhány érdekességet az ország egyik legtitokzatosabb vidékéről.
Szöveg: Juhász Gábor
Fotó: Fortepan
Kinek mit jelent az Alsó-Garam mente? Valakinek egy felvidéki tájegységet, másnak egy szép, szélein dombokkal tarkított, széles, sík, termékeny völgyet, sokan pedig ha meghallják a nevet, azt sem tudják, a térkép melyik részére nézzenek. Juhász Gábor helytörténész számára a szülőföldet jelöli, a helyet, ahol az ősei már több száz éve élnek.
E cikk szerzője Lekérről származik, egy érdekesen csengő nevű, nyolcvan évvel ezelőtt még színmagyar településről. Az Alsó-Garam menti községnek ma már nem sok családja mondhatja el magáról, hogy ugyanabban az utcában él, mint 350 évvel ezelőtt. A miénk e kevés közé tartozik.
A szülőföldem jelenleg Szlovákiában, szebb nevén a Felvidéken, a Duna menti alföld keleti végében található. A Garam az alacsony-tátrai Király-hegy mellől ered, onnan folyik 298 kilométeren át az Esztergommal szemben található Garamkövesd határáig, ahol beletorkollik a Dunába. A völgy belső része sík mezőgazdasági vidék, két oldalán dombok szegélyezik, amelyeket felváltva szántóföldek, szőlők és erdők tarkítanak.
Az Alsó-Garam mente az úgynevezett Tót-kapunál kezdődik, és a Dunánál ér véget. Ez a megnevezés a török kor végéig volt pontos, ugyanis azt követően a szlovák ajkú lakosság már nemcsak a Középső- és a Felső-Garam vidékén élt, hanem letelepítették őket a kipusztított síksági magyar falvakba is.
CSÁSZÁR ÉS KIRÁLY A PARTON
A vidéket évezredekkel ezelőtt kelta törzsek lakták, és a leletek alapján aktívan kereskedtek a Római Birodalom pannóniai lakosságával. A vidékünk első híres személye és írója a római Marcus Aurelius császár volt, aki Kr. u. 166 körül a Garam mentén vívott hadjárata során alkotta meg Elmélkedések című művét. Ebben az írásban említik először a folyó nevét, Granust, amely a kelta zöld szóból ered. A folyó iszapjának zöld elszíneződése még ma is megfigyelhető. A kelták után avarok, hunok, majd szlávok éltek itt, a völgy a Nagymorva Birodalom részét is képezte, amelynek egyik fővárosa Nyitra volt.
A birodalom széthullása idejében magyar törzsek telepedtek le a folyó partjain. Ennek emlékét őrzi a Bors vezérről elnevezett Óbars, amely Bars vármegye székhelyévé is vált. A völgyben több település viseli az egykori törzsek nevét, gondoljunk csak Hontfüzesgyarmatra, Kőhídgyarmatra vagy Kiskérre. Szent István király a hagyomány szerint a közeli Esztergomban született, majd a Garam folyó befagyott torkolatán ütötték lovaggá. Az egyik bajor vitézét Huntnak hívták, róla kapta nevét Hont vármegye. Hunt fia, Bény emlékét a völgy középső részén fekvő falu őrzi. Bény stratégiai fontosságú volt már a népvándorlás korában is. Védelmét kettős masszív sáncfal biztosította, amelyet később a megszálló török seregek egy harmadik körgyűrűvel erősítettek meg. Itt gyűjtötte össze István a Koppány elleni seregeket. A vidéken a 13. századig a béke honolt, ám a tatárjárás kiirtotta a magyar lakosságot. Az esztergomi várból kiküldött futárok csupán Óbars palánkvára környékén találtak túlélőkre.
Kilátás Esztergomból a Mária Valéria híd maradványai és Párkány felé, 1960
A HÓDOLTSÁG HATÁSA
A tatárjárás után IV. Béla király az addig jelentéktelen Léva falucskát szemelte ki egy új, masszív kővár helyszínéül. A vár annyira biztonságosra sikerült, hogy szinte végig ellenállt a 16–17. század török támadásainak is. Olyan kapitányok fordultak itt meg, mint az egri hős Dobó István. A falak védelmet nyújtottak a Buda és Vác felől a bányavárosok – Körmöcbánya, Selmecbánya, Besztercebánya – felé vezető kereskedelmi utaknak is. Az épület híres továbbá arról, hogy itt végezték ki Záh (Zách) Felicián Sebe lányát a földbirtokos Károly Róbert király elleni merényletkísérlete után. A legenda szerint Sebe szelleme még ma is ott kísért a vár területén.
A völgy déli részén, a Garam torkolata mellett található Párkány, amelyet eredetileg Kakathnak neveztek, ezért is van kakas a címerében. A Párkány megnevezés török eredetű, bevétele után ugyanis a helyi palánkvárat Cig er ˘ – delen Parkaninak, azaz zsigerlyukasztó erődnek nevezték. A dunai halászközség az idők során egyre jelentősebbé vált, mezővárosi rangot is kapott. Jelenleg itt működik Szlovákia egyik legnagyobb termálfürdője, a Vadas.
A török hódoltság alól az 1664-es lévai és az 1683-as párkányi csatát követően szabadult fel a Garam völgye, azonban addigra elnéptelenedett. Csupán negyed évszázaddal ezután kezdődött meg a nagyjából száz falu újratelepítése, de számos község elpusztult. Az új lakosok közül sokan a háborúktól nem sanyargatott északi területekről érkező szlovákok voltak. Ekkor indult meg a Garam völgyében a szlovák lakosság első terjeszkedése. Voltak községek ahol a jövevények beolvadtak a magyar ajkú többségbe, más falvakban pedig a fordítottja ment végbe.
A Garam partján fekvő Bény híres körtemploma és a Szűz Mária- templom, 1939
HŐSÖK, ZENESZERZŐK, CUKRÁSZOK NYOMAI
Az 1848-as forradalom nagy változásokat hozott a vidékünkre. A helyi magyarság ekkortól élte fénykorát. Kevesen tudják, de a nagysallói nemzetőrök a Felvidéken 1848 decemberében zajló harcok során írták meg a Kossuth Lajos azt üzente kezdetű katonai dalt. A tavaszi hadjáratban 1849. április 19-én Nagysallón véres ütközet zajlott a lázadó magyar seregek és a császári csapatok között. Az aradi vértanúk közül öten harcoltak ebben a csatában, továbbá Guyon Richárd tábornok is részese volt az ütközetnek, ugyanis ekkor a szomszédos Csatán élt. Az összecsapás fényes magyar győzelemmel ért véget. 1876-ban a diadal emlékére Nagysallón egy több mint kilenc méter magas gránitobeliszket építettek, amely még ma is a vidék magyarságának egyik legnagyobb kegyhelye.
A szomszédos Zselíz az Esterházy család helyi ágáról és időszakos vendégeiről híres. Itt alkotott két nyáron át Franz Schubert osztrák zeneszerző, és itt élt Franz Sacher, a híres Sacher-torta megalkotója is. Mindez nem meglepő, hiszen az Alsó-Garam völgye egykoron bővelkedett kastélyokban. Voltak olyan községek, ahol öt-tíz kastély és kúria állt. Ma már ezeknek általában csak a hűlt helyét találhatjuk.
CSAPÁS CSAPÁS UTÁN
1885 és 1887 között kiépült a Párkányt Lévával és Ipolysággal összekötő vasútvonal, ám az első világháború óriási érvágással, Trianon pedig az elvérzéssel volt egyenlő. Rengeteg vidékfejlesztési terv félbeszakadt vagy meghiúsult a környéken. Noha 1919 nyarán a magyar Vörös Hadsereg a lévai Pálmay-csoporttal sikeres ellentámadásba lendült a cseh megszállással szemben, a győzelmek ellenére vissza kellett vonulniuk a mai Magyarország területére.
Trianon után cseh, morva és szlovák telepeseket hoztak a vidékünkre, és megpróbálták őket beilleszteni a helyi lakosságba, ám az államhatalom ötlete kudarcra volt ítélve. 1938 novemberében az első bécsi döntés értelmében szinte a teljes völgy visszakerült Magyarországhoz, ami eufóriát okozott, ám pár éven belül a háború letörte a lelkesedést.
A második világháború az egyik legnagyobb tragédiát hozta a szülőföldemnek. Véressé vált a Garam: három hónapig, 1944 karácsonyától 1945 húsvétjáig a folyó volt a frontvonal. Több tízezer katona és több száz civil vesztette itt életét. Aztán a visszavonuló német hadsereg búcsúzóul felrobbantotta szinte az összes gyönyörű templomunkat a frontvonal mentén Zselíztől Párkányig, és megsemmisültek a hidak, többek között az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria híd is.
A harcok lecsengése után kényszermunkára hurcolták el a szegényebb magyar lakosságot, amit tragikus lakosságcsere követett. Az Alsó-Garam mente magyarjainak közel felét Magyarországra telepítették át, onnan pedig szlovákokat hoztak ide. 1951-ig megszűnt a magyar nyelvű oktatás, a megmaradt magyaroktól elvették az állampolgárságukat, így az itt maradók egy része papíron „reszlovakizált”, vagyis szlováknak vallotta magát, hogy megmentse ingatlanát és ingóságait az elkobzástól.
AZ ÉLŐ REMÉNY
A szocializmus évei alatt a helyi többségből kisebbség lett, de kitartott a magyarság, az 1949-ben alakult Csemadok szervezet keretein belül szinte minden községben folyt magyar kulturális élet. 1989 után azonban a magyarság száma rohamosan csökkenni kezdett, a nyelvhatár egyre délebbre tolódott. Bár a demokrácia visszaadta a magyarok jogait, az 1947–48-ban véghez vitt események ekkor mutatták meg igazi hatásukat.
Jelenleg a magyarlakta települések közösségei jobban számíthatnak az anyaországból, mint a Pozsonyból érkező támogatásokra. A magyarság fogyatkozása miatt számos kis és közepes elemi iskola megszűnt vagy a túlélésért harcol. A katolikus papok között már alig akad magyar, a református gyülekezeti tagok száma is látványosan megfogyatkozott. Bármennyire sújt is minket az utóbbi 104 év, az itteni magyarság próbál kitartani az értékei mellett. Biztos, hogy vannak gazdagabb, jobb fekvésű vidékek a világon, de nekünk és őseinknek ez a szülőföldünk, és egy életen át vágyódunk arra, hogy a nyughelyünk is maradjon.
A teljesség igénye nélkül szedtünk hét pontba néhány érdekességet az ország egyik legtitokzatosabb vidékéről.
Az, hogy a Bartók Béla út mára azzá lett, ami, jórészt azoknak a kiállítótereknek és alkotóközösségeknek köszönhető, amelyek bő tíz éve visszacsempészték a kultúrát Buda első sugárútjára.
A bőség zavara könnyen eluralkodhat azon, aki végigsétál a Bartók Béla út kirakatai előtt. Az utca lakóihoz, illetve az ott dolgozókhoz fordultunk hát, hogy árulják el, ők hova térnek be a legszívesebben.
A Bartók Béla úti Kortárs Építészeti Központ falakat épít és bont egyszerre.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
