Nagy kár, hogy a piacok kiszorultak a városok belső tereiről. Pedig volna megoldás arra, hogy a velük járó piszkot, rendetlenséget elkerüljék, a színes forgatag mégis megmaradjon. Párizsban, a közelben megszállván magam láttam, ahogy az egyik forgalmas téren kora reggel könnyű szerkezetű árushelyekből fölépítették a piacot, délután kettőig működött, háromra lebontották, összetakarították, négyre már nyoma sem volt az egésznek, másnap kora reggelig éppen olyan hangulatos városi tér volt, mint akármelyik másik.
A fogarasi hetipiac, amelynek száztizenhárom évvel ezelőtt készült képe itt látható, éppen ilyen elvek szerint működhetett. Hajnalban a batyusok, szekeresek fölállították a standjukat, kipakolták a portékát, délig eladták, amit tudtak, harangszóra pedig már be is csukták a boltot, összepakoltak, átadva a helyet az utcaseprőknek, délutánra pedig a sétálóknak.
Akik között ott lehetett Babits Mihály is, a fogarasi gimnázium huszonnyolc éves magyar-latin tanára, akinek eddigre már megjelent az első verseskötete, de a városi potentátok, akiknek zsirárdi kapalját megbillentve köszönt, még aligha sejtették, micsoda tehetség rejlik a rokonszenves fiatalemberben.
Nyilván így volt ezzel egy bizonyos Török Tibor is, aki ezt a lapot szépreményű Török Aranka úrleánynak postára adta Budapestre, a Krisztina körút 81. szám alá, a harmadik emelet 38-ba, ezzel a szöveggel:
„Kedves Aranka! Írj nekem is levelező lapot. Hogy vagy, mit csinálsz, hogy töltöd a vakációt? Majd ha hazamegyek, hozok neked valami szép ajándékot. Majd gyere ki a mamával a vasútra értem. Csókol szerető testvéred, Tibor.”
Kassa, 1908 | Magyar Krónika
Sorozatunk előző részében Kassán tettünk egy sétát.
