Vannak dalok, amelyek a megszületésük után elkezdik a saját életüket élni, és sokszor csak hosszú évekkel később ébredünk rá, mit is alkottunk valójában – ezek a szerzemények azt gondolom, sugallatra íródnak. Ilyen volt az Ünnep is, amelyet 1985-ben vettünk fel, rendszeresen játsszuk azóta is, különösen, amikor év végén aktualitást nyer, az egyik legszeretettebb és legszerethetőbb számunkká vált. És egy nagyon különleges élményem kötődik hozzá. Gyakran vállalok szólófellépéseket is, amelyekre mindig a technikusommal és egy biztonsági őrrel megyek, utóbbi nem is elsősorban a problémák megelőzése végett, hanem olykor a túláradó szeretet miatt szükséges.
Balatonra kaptunk meghívást egy gyönyörű házba, meglepetésként érkeztünk egy férfi negyvenedik születésnapjára, és szóltak előre, semmi értelme testőrnek, imádni fognak minket, és végül nélküle mentünk. A hátsó bejáraton keresztül engedtek be, majd elbújtattak egy lefüggönyözött szobába az ünnepelt elől. A koncert előtt aztán bekopogott hozzánk egy nagydarab, kigyúrt fickó, mondta, ő majd vigyáz ránk, mert a vendégek már erősen alkoholos állapotban voltak, mégsem ihattak vizet, azt az év bármelyik napján megtehetik, széles jókedv uralkodott, a Balaton-part, a buli és az ital beindította a hangulatot. Elindultunk a szabadtéri színpad felé, és út közben megkérdezte a kísérőnk, kérhet-e ő is egy dalt. Mondtam, hogy persze, azt gondoltam, biztos A sátán asztalánált vagy egyéb metálosabb számunkat szeretné majd hallani, de nagy meglepetésünkre az Ünnepet választotta. Gyanakodtam volna, hogy biztosan csak cikizni akar, de láttam a szemében, őszintén gondolta. Amint belekezdtünk a műsorba,
rögtön őrült ováció fogadott minket, a lengén öltözött lányok ujjongtak, akadt is némi dolga a hegy méretű őrzőnknek, mert sokszor a színpadra felmászva ölelgettek minket szemérmetlenül. Aztán a repertoár vége felé a technikusunk jelzett, hogy ne felejtsem el az Ünnepet. Már a dal kétharmadánál jártam, amikor balra tekintettem, és a félhomályos fények ellenére is láttam, hogy földöntúli boldogság áradt a biztonsági emberünk arcáról – majdnem megálltam az éneklésben, annyira meglepődtem, ahogyan ez a százkilós ember, mint egy kigyúrt angyal teljesen megüdvözölve állt ott gyermeki mosollyal.
Valami egészen különleges energia áradt belőle, amitől teljesen felszabadultam, és engem is megcsapott a boldogság érzése. A koncert után még beszélgettem vele, elmondtam neki, arra gyanakodtam, csak meg akar viccelni ezzel a számmal, mire azt felelte:
,,Dehogyis, művész úr, ennek a dalnak lelke van!”
Számomra is ekkor derült ki, hogy nem csupán dallammal, szöveggel, szövegvilággal rendelkezik, hanem mélyebb értéket is képvisel. Korábban is megtapasztaltam szórakozóhelyeken, hogy a legvadabb bulikon is hirtelen megáll tőle a levegő, és érzelmi lavinát indít el, de ilyen közelről még nem érzékeltem, mit vált ki, ezért felejthetetlen élmény marad ez a fellépés. Azóta pedig még jobban odafigyelek, amikor előadom.
Pontosan nem emlékszem már az Ünnep megírására, ahogyan a legtöbb szerzeményem esetében, ennek az elkészülése is érzelmi foltokként maradt meg csupán, a konkrét inspirációt nem tudom felidézni; csak abban vagyok biztos, hogy november vége felé jártunk, és az ünnepi időszakra szántuk megjelentetni. Ha rangsorolnom kéne az összes Edda-számot aszerint, nekem melyek a legfontosabbak, akkor az első tízbe, de inkább az első hét-nyolcba biztosan beleférne. És rögtön befogadta és megszerette a közönség. A zenekar történetében egy kissé formabontó darab volt, az utunk egyik elágazását jelentette, bár úgy élem meg, hogy elég egyenletes a pályánk, hiszen kevés magyar formáció írt le ekkora ívet, 1974-ben alakultunk, 1980-ra megértünk, és sorra jöttek az új albumok, most írtuk meg a harmincharmadikat, amely egy dupla lemez lesz (az interjú 2017-ben készült – szerk.).
És éppen a közelmúltban, ennyi év után ismét írtam egy hasonló dalt Karácsony címmel: vadul a világ körülöttünk a szorongásra és félelemre épülő háttérhatalmak által, ami miatt úgy éreztem, ismét szükség van egy ilyenfajta üzenetre. És nem csak nekem, hanem a hallgatóknak is: már az első napokban több mint harmincezren tekintették meg a YouTube-on a hozzá készült klipet. Összevetve a két tételt, nem érzek nagy különbséget az eltelt az időben: akkor is én énekeltem és írtam a dalokat, most is, akkor még Miskolcon éltem tele reményekkel és vágyakkal, és bár mindig képes voltam teremteni és hinni, de azt még én sem gondoltam volna, hogy három évtizeddel később is új lemezünk jelenik majd meg, szám szerint a harmincharmadik. Igazi korosztályos zenekarrá váltunk, ugyanazok látogatják most is a koncertjeinkre, akik a hetvenes évek végétől járni kezdtek a fellépéseinkre, csak most már hozzák a gyermekeiket is és sokszor ők is a sajátjaikat, így apáról fiúra szállunk, és immáron négy generációt szólítunk meg. Az Ünnep című dalt pedig hasonlóképpen értékeli az összes nemzedék:
a szeretet fogalma a nyitott szívű emberek számára ugyanazt jelenti.
Kiemelt kép: Pataky Attila. Forrás: Facebook
