„Ebből a sorozatból éppen az hiányzik, amiért érdemes lenne végignézni, s főleg, amiért érdemes lenne sokáig nyújtani.” Ez a végső summázata a Tolnai Népújság 1987. július 21-én megjelent tévékritikájának. Az írás a Szomszédok című teleregény hatodik epizódja után született. A szerző Móricz Úri murijával példálózik, hogy abban bezzeg a nagy magyar valóság unalmát sikerült izgalmasan ábrázolni. Ehhez képest „a Szomszédok nem tudja mozgásba hozni a képzeletünket […] a szerzők szemmel láthatóan viaskodnak a valósággal, amit lefényképeznek, de nem ábrázolnak, […] a szereplők elismétlik az elmúlt két hét újsághíreit, de a mozaikokból nem áll össze egységes kép”.
Mielőtt bárki azt hinné, sikerült megtalálni az egyetlen fanyalgó kritikát a korabeli sajtóból, leszögezem: dehogy. Az Esti Hírlaptól a Petőfi Népéig az egykori kollégák szinte kivétel nélkül nem jósoltak nagy jövőt a Magyar Televízió legújabb sorozatának. (Utóbbiban, a Petőfi Népében található a „mégsem teljesen nézhetetlen” jelzős szerkezet.)
A Szomszédok eredetileg csupán munkacím volt, de jobb ötlet híján maradt, és a sorozat ezzel a címmel került a nézők elé, bevallottan és deklaráltan néhány próbaadás formájában. Az első epizódot 1987. május 7-én láthatták a nézők, ebben költözködtek be a családok a frissen átadott házba, a Lantos utca 8. szám alá, amely a valóságban a Csíkihegyek utca 1. szám alatt találtatott. Az első emeleten egymás mellett állt Magenheimék, Vágásiék és Takácsék otthona, a negyedik lakás pedig színészöltöző és Juli, illetve Gábor Gábor szépségszalonja volt egyszerre.
A teleregény túlélte a kísérleti szakaszt, és pályára állt. Horváth Ádám vezetésével több mint tizenkét éven át és egy rendszerváltozás közepette is megmaradt a képernyőn. Kéthetente csütörtökön. A főszereplők mindannyian kitartottak, néhányukat ekkor ismerte meg az ország. Amikor Horváth Ádám kereste a szereplőket, két alapembere volt csupán, Komlós Juci és Zenthe Ferenc, akik mindketten és habozás nélkül igent mondtak.
Fehér Annával egy Molnár Ferenc-tévéjátékban, Frajt Edittel egy Jókai-adaptációban dolgozott együtt a rendező, Ivancsics Ilonát a Különös házasság című tévésorozat után ajánlották neki. Kulka János pedig részben azért kapta meg a szerepet, mert édesapja, a kiváló orvosprofesszor és Horváth Ádám jó barátok voltak. A színész még választhatott is, hogy nyomdász vagy mentőorvos lenne szívesebben. Horváth Ádám feleségének szerepeltetése sem volt kérdés, mert ha igaz a hír, Csűrös Karola viccesen válással fenyegette a férjét, ha nem adja neki Etus, a karakán nagymama szerepét.
Etust a rendező-forgatókönyvíró a saját édesanyjáról, a huszadik század egyik legizgalmasabb asszonyáról, Sárközi Mártáról formálta meg. Bajor Imrét is a Szomszédok tette országosan ismertté. Történt ugyanis, hogy Frajt Edit meghívta Horváth Ádámot a Hyppolit, a lakáj kétszázadik előadására, amelyben ő is játszott, ott figyelt fel Horváth Ádám Bajorra, és azonnal azon kezdte törni a fejét, milyen szereplő lehetne a komikus színész a teleregényben.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
A sorozat színészei nem győzik hangsúlyozni annak a jelentőségét, hogy nekik nem kellett lemondaniuk más munkákról, így a színpadi szerepekről sem a Szomszédok kedvéért. Ez az azóta készülő napi szappanoperákról már nem mondható el, azokban jobbára teljes rendelkezésre állást várnak el a színészektől, vagy mondjuk így, a szereplőktől. A Szomszédok epizódszerepeiben sok ismert művészt láttunk, Bánki Zsuzsától Schubert Éván át Kézdy Györgyig, és egy szilveszteri adásba a rendező meglepésként még Hofi Gézát is meghívta, amiről a szereplők sem tudtak.
Ha ma valaki végignézi a 331 epizódot (többnapi hideg élelem kell hozzá), nemcsak a válltömésekkel, klipszekkel, döbbenetesen alacsony árakkal és a szocialista autógyártás remekeivel találkozhat, de olyan már-már történelmi adalékkal is, hogy a Lantos utca 8. első emeletén csupán egy telefonkészülék volt, az is Mágenheimék lakásában. A többiek vagy oda kopogtak be, vagy kerestek egy telefonfülkét.
A teleregény utolsó epizódja, a 331. 25 évvel ezelőtt, 1999. december 30-án került a képernyőre.
