Ő volt az első nő, aki matematika–fizika szakos diplomát szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1913-ban. Bár az egyetem marasztalta, apja halála miatt tanítania kellett, hogy eltartsa hat kisebb testvérét. Így került a Sacré Coeur-nővérek Sophianum nevű intézetébe, ahol négy évtizedes pedagógusi pályája végén tíz évig igazgató is volt. Mégsem ezért lett híres tudományos körökben, hanem arról, ami gyerekkorától a szenvedélye volt: növényábrázolásai miatt.
Csapody Verának már az édesanyja is szép akvarelleket festett, de őt inkább a lepkék érdekelték. Szemorvos édesapja gyakran kirándult a gyerekeivel, Vera akkor szeretett bele a növényekbe. A család ugyan a belvárosban élt, de Csapody doktor nyaranta villát bérelt a város szélén, mert azt akarta, hogy a gyerekei élvezzék a falusias szabadság örömeit.
Az apa korai halála után lánya nem fogadhatta el az ígéretes, de jövedelemmel nem járó demonstrátori állását az egyetemen, így ment el tanítani a Mikszáth téren lévő Sophianumba. Tanítványai fejében meg sem fordult, hogy Csapody tanárnőnek a tanítás kényszerpálya lenne, olyan lelkesen és szuggesztíven tanította nekik a matematikát és a fizikát.
A kísérletező fizikaoktatás egyik úttörője volt, tudta, hogy a jelenségeket először megérteni kell, csak azután megtanulni. Diákjait még gépgyárba, tápszerüzembe, repülőtérre is elvitte.
Kedves volt, figyelmes, derűs, élete végéig járta az érettségi találkozókat, mohón kérdezgetve, melyik lányból mi lett, kinek hány gyereke van, mi foglalkoztatja. Ha helyettesíteni ment be egy osztályba, és a lányok pironkodva bevallották neki, éppen a tiltott Elfújta a szél című regényt olvassák, nem csapta össze a kezét szörnyülködve, inkább a szerelmi szálról a polgárháború ábrázolására irányította a figyelmet, és így a lányok maguktól jöttek rá, talán mégsem a világirodalom gyöngyszeme került a kezükbe.
Mindenki tudta, hogy szabadidejében növényeket fest, hiszen az iskolában kiállítást is rendeztek ezekből a képekből az 1921-es tanévben. Ezt a tárlatot nézte meg Jávorka Sándor, a neves botanikus, és kérte fel Verát készülő könyve illusztrálására. Ők ketten negyven éven át, Jávorka haláláig együtt dolgoztak, tudományos ismeretterjesztő művek, tankönyvek, atlaszok, határozók sokaságát adták ki. Közös műveik a botanika alapműveihez tartoznak.
Első és talán legnagyobb közös vállalkozásuk az 1929 és 1935 között megjelenő, A magyar flóra képekben című munka, ez nemzetközi téren is egyedülálló volt a maga teljességében.
Aki emlékszik a vékonyka Búvár Zsebkönyvek sorozatra, az biztosan találkozott Csapody Vera képeivel, aki botanikából doktori címet szerzett, hogy pontosan tudja, mi is az, amit fest.
Képeinél olyan technikát kísérletezett ki, amelynek köszönhetően színes képei nem veszítettek szépségükből, és ahhoz is ragaszkodott, hogy a nővényeket eredeti élőhelyükön nézze meg. Bejárta Erdélyt, a Tátrát, eljutott az Al-Dunához, volt erdőben, mezőn, gyümölcsöskertekben, szőlőültetvényeken. Még kilencvenedik életéve után is járta a természetet.
Családot nem alapított, idős korában Hédi húgával és annak családjával élt egy Baross utcai lakásban. Szobáját szerzetesi cellához hasonlították látogatói. Teljes odaadással festett, ezért lett életműve mennyiségében is ilyen jelentős. 12 ezer akvarell, háromezer táblarajz, könyvek tucatjainak társszerzősége.
Az egyházi iskolák, így a Sacré Coeur államosítása után a Természettudományi Múzeum növénytárának munkatársa lett, az állást Jávorka szerezte neki. Boldogan járt be a Vajdahunyad várában lévő kis sarokszobába.
A 95 évet élt Csapody Vera egy művész igényességét ötvözte egy tudós alaposságával. Magát a természet alázatos másolójának tartotta.
