Se pénze, se anyaga nem volt, ma már az Őrség híres pitéstálkészítője
Tóth János fazekasmester a régi iskola híve, és a díszítés helyett nála a funkcióé a prioritás.
Menü
Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Földházi Árpád
A nap, amikor nyomkeresésre indultunk, de nyomoknál valami jóval többet találtunk.
Két óra menetidő után szemerkélő esőben érkezünk meg a városba. A Petőfi Sándor úton át jutunk el a központi Petőfi térre, ahol a robusztus a Petőfi Sándor Művelődési Központ és a barátságos Petőfi Korzó Kávéház között hófehérre meszelt kis parasztház dacol a folyton változó korszellemmel. Talán az olvasó is kitalálja mostanra, kinek a szülőháza a nádfedeles, két apró ablakával Kiskőrös főterét vigyázó épület.
A legismertebb magyar költő nyomait kutatni jöttünk a városba, ám ahogy a főtéren az autóból kiszállva egyből egy márványba vésett versidézetre lépünk, világossá válik: nemhogy keresni nem kell, de ha akarnánk, sem tudnánk elkerülni a poéta szellemét. Az első szegletétől az utolsó sarkáig áthatja a települést.
„Mi magunk visszük be Petőfit a saját életünkbe. Minden kiskőrösi a maga módján” – elemzi a forradalmár költő és a helyiek kapcsolatát Domonyi László polgármester, aki ablakából kinézve nap mint nap a mesébe illő kis épületet látja. Nem sokkal később már dr. Filus Erika, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója részletezi, mit is jelent ez. A helyi óvodások kis zászlóikkal minden március 15-én a történelmi udvarba vonulnak, ballagáskor a végzősök útba ejtik az épületet, hogy egy szál virágot tűzzenek az ablakába, esküvőkor mondhatni kötelező fotóhelyszín a homlokzat, minden Petőfihez kötődő dátum ünnepnap a településen, amit szintén itt ülnek meg. „A ház végigkíséri a helyiek életét” – összegzi Erika, majd az Országos Petőfi Sándor Társaság elnöke, a múzeum volt igazgatója, Kispálné dr. Lucza Ilona hozzáteszi: „Fontosak ezek az apró momentumok, mert így, lentről építkezve, fiatalkorban meggyökereztetve lehet éltetni a Petőfi-kultuszt.”
Az 1780 körül készült nádfedeles, vert falú épület, amelyben a költő meglátta a napvilágot, Magyarország első irodalmi emlékháza
Az emlékezés egyik aprónak nehezen nevezhető momentuma itt a Petőfi-szilveszter. Mivel a poéta születése éppen erre a napra esett, a helyiek vele zárják az ó- és kezdik az új évet. Az alkalomra a kiskőrösiekből szerveződő Szilveszter Társulat mindig új reformkori darabbal áll színpadra, a vendégek érkezéskor a költő kedvencével, kávélikőrrel koccinthatnak, a menüsort pedig a legnagyobb lírikusok favoritjaiból állítják össze a szervezők. Éjfélkor a kivilágított szülőház előtt a rövid megemlékezés után a résztvevők fáklyákkal vonulnak az evangélikus templomhoz, ahol a lelkész rövid áhítatot tart. „Jó úgy indítani az új évet, hogy lelkileg is feltöltődik az ember” – mondja Erika, ám a templomlátogatásnak nem ez az egyetlen oka. Csak ott és csak aznap nyitja fel a lelkész azt a több száz éves könyvet, melyben Petőfi Sándor keresztelési igazolását őrzik. E kézzel írt bejegyzés alapján hivatkozik magára valódi szülőhelyként a város – több riválisa között.
Arról, hogy miért dönti el ez az egy sor a költő születési helyéről szóló vitát, Lupták György esperest kérdezzük, mikor az emlékháztól néhány méterre álló lelkészlakban találkozunk vele. Miközben belefog a magyarázatba, – noha már rég elmúlt szilveszter, kivételt tesz velünk – olyan óvatosan emeli le a polcról a vaskos kötetet, mintha a legféltettebb kincsét tartaná a kezében. Oldalról oldalra repít vissza minket egészen 1823. január 1-jéig, addig a napig, amikor Petőfi Sándort hat keresztszülője körében keresztvíz alá tartották. Ahogy a latin betűket fejtegeti, sorolja a bizonyítékokat. Először is a kötetben látható, hogy csak akkor tüntettek fel születési helyet, ha a gyermek nem itt látta meg a napvilágot. Na mármost Petőfi neve mellett nincs helyszín. Másodszor, mikor felütötte a fejét a vita, az egyik keresztszülő maga nyilatkozott arról, hogy a költő igenis Kiskőrös szülötte. Harmadszor akkoriban a magas csecsemőhalálozás miatt a gyermekeket amint lehetett, megkeresztelték, nehogy anélkül hagyják el ezt a világot. Mivel a leghíresebb poétánk a korabeli leírások szerint igencsak gyenge újszülött volt, nehéz elképzelni, hogy az egynapos csecsemő szülei a környező településekről télvíz idején kockáztassanak vele egy negyven kilométeres utat Kiskőrösig. „Noha ezek mind közvetett bizonyítékok, szerintem elég erősek ahhoz, hogy ne legyen okunk kételkedni” – zárja érvelését az esperes.
„Petőfi összeköt, nem elválaszt bennünket, ezért nem érdemes belemenni a szülőhelyvitába, mert akkor az eszme lényege veszik el. Mindenki a maga módján emlékszik és ünnepel” – tesz pontot az ügy végére Ilona is. Kiskőrös pedig emlékezik és ünnepel. A település nagy erőkkel készül 2022. szeptember 1-jére, akkor kezdődik ugyanis a Petőfi születésének kétszázadik évfordulójára meghirdetett emlékév, amelynek az itteniek reményei szerint központi helyszíne lesz a település – tudjuk meg a polgármestertől.
Lassan két évtizede szokás Kiskőrösön, hogy a város különleges Petőfi-kötettel köszönti a költő születésnapján Magyarország területén világra jött gyermekeket. A kiadványt minden évben december 31-én adják át az első születésnapjukat ünneplő kicsik szüleinek.
A kerek évforduló alkalmából – a vírusos időket kihasználva – újul meg a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum valamennyi épülete is. Ám még így, betonkeverőkkel és állványokkal a háttérben is megkapó az épület, amelybe a templomi kitérő után Erika bepillantást enged. Azt, hogy a többek között a költő tintatartóját és pipáját is őrző épület ilyen állapotban maradt meg, Jókai Mórnak köszönhetjük – tudjuk meg az igazgatótól, ahogy bejárjuk a szobákat. Az író annak idején ugyanis elszántan kutatta költő barátja szülőházát. Mikor minden kétséget kizáróan rátalált az épületre, megvásárolta, hogy aztán a mindenkori kiskőrösi városvezetésre bízza a gondozását. 1880-ban az alábbi szavakkal adta át a kulcsokat: „Áldás legyen rajtad, emlékezetes hajlék. Légy megtelve dicső szellemével örökké! Isten keze takarjon be minden vészek elől, vezessen küszöbödre minden boldogságot. Petőfi szülőhajléka alatt múló szava legyen a fájdalomnak, tartós az örömnek, futó vendég legyen benne a baj, rendes szálló az áldás.” Ahogy a polgármester fogalmaz: „Jókai érdeme, hogy megmentette, Kiskőrösé pedig, hogy az elmúlt száznegyven év zűrzavarai közt megőrizte a házat. A kultusz ápolása nekünk örökségünk és kötelességünk, amelynek mindenáron eleget teszünk.”
Az emlékezetes hajlékot elhagyva, az építkezés kevésbé impozáns eszközei között járva Erika elmondja, hogy ha felújításmentes békeidőben érkeztünk volna, éppen a műfordítói szoborparkban tennénk hangulatos sétát. És valóban, ahogy körbenézünk, tizennyolc mellszobor társaságában találjuk magunkat. Annak apropóján, hogy Petőfi Sándor a legtöbb nyelvre fordított költő, és költeménye, a Szabadság, szerelem! pedig a legtöbb – több mint ötven – nyelvre lefordított vers, a parkban a poéta fordítói kapnak emlékművet. Ahogy Ilona mondja: „Ezzel is azt szeretnénk üzenni, hogy Petőfi nem csak a miénk, az ő ügye közös ügy.”
Azt, hogy ez közös ügy, itt tényleg mindenki komolyan veszi. „Az a jó, ha minél több lába van a kultuszéltetésnek. Közösen tudunk összegyúrni egy akkora hógolyót, amekkorát már messzire lehet dobni” – él időjáráshoz kevésbé, de évszakhoz még passzoló képpel Ilona.
Ugyanez a mentalitás érződik a következő állomásunkon, a János Vitéz Látogatóközpontban is. Az interaktív helyett már inkább okosnak nevezhető látogatóközpont vezetője, Tóth Anett mielőtt végigvezetne Kukorica Jancsi kalandos útján, a fentihez hasonló szellemben osztja meg turisztikai hitvallását: „Ez egy tizennégyezer fős kisváros, itt egymásra vagyunk utalva. Csak úgy tudunk felmutatni valami látványosat, ha egymást erősítve összefogunk. Ezért az összes helyi intézménnyel kölcsönösen ajánljuk a másikat az idelátogatóknak. Sokkal minőségibb, intenzívebb az élmény, teljesebb a Petőfi-kép, ha az érdeklődők minden helyszínre eljutnak. És ha a vendég jól érzi magát, több időt tölt itt, azzal ő és Kiskőrös is csak nyer.”
Anett nemcsak a közösségről, hanem magáról az elsősorban fiataloknak szánt okoskiállításról is hasonló lelkesedéssel és elköteleződéssel mesél. A látogatóközpont 2016-ban nyílt meg, és ha már Petőfi, adta magát a János vitéz, amely nem csupán közös tudáskincsünk, de epizodikusságának hála, könnyen ábrázolható, a gyerekeknek a szó szoros értelmében kézzel foghatóvá tehető – magyarázza az intézményvezető. És hogy ez pontosan mit jelent, rögtön megtudjuk, ahogy megérkezünk János vitéz univerzumának a bejáratához. Itt kezünkbe kapjuk a tarisznyát imitáló tabletünket, amelyen megalkothatjuk saját Kukorica Jancsinkat. Mikor elkészülünk az általunk vörös hajúnak, kék szeműnek elképzelt hőssel, belépünk a sötét labirintusba. „Tüzesen süt le a nyári nap sugára / Az ég tetejéről a juhászbojtárra” – halljuk a jól ismert sorokat, a díszleteknek, a fény- és hanghatásoknak köszönhetően pedig rögtön egy mesebeli réten érezzük magunkat. Leginkább azon lepődünk meg, amikor velünk szemben a kijelzőn meg is pillantjuk a juhászbojtárt, aki kiköpött mása annak, akit az előbb megálmodtunk. De nem álldogálhatunk itt sokáig, hiszen a jól ismert szerelmi jelenet és a gonosz mostoha közbelépése után rémülten vesszük észre, hogy időközben Jancsi nyája, jobban mondva a mi nyájunk szétszéledt. Rajtunk a sor, hogy egy karámba tereljük az elkószált juhokat. Gyermeki lelkesedéssel vetjük bele magunkat a feladatba, és Anett nevetve mondja, ezzel nem vagyunk egyedül. Sokszor a gyermeküket kísérő apukák is olyan lázba jönnek a labirintusban, hogy átveszik a kicsiktől az irányítást. Hamar kiderül azonban, hogy a lelkesedés kevés. Csakúgy, mint a műben Petőfi főhőse, mi is kudarcot vallunk, és szembe kell néznünk a gazda haragjával, menekülnünk kell a faluból. Innentől Jancsiként vándorolunk végig a történet helyszínein. A zsiványtanya, Tatárország, Taljánország, Franciaország, a hajóút, az óriások birodalma mind-mind újabb és újabb feladatokat tartogat, amelyre sokszor nem is olyan egyszerű koncentrálni, annyira leköt minket a lélegzetelállító látvány. „A kiállítás szinte minden érzékszervre hat. A történet ezáltal sokkal jobban megmarad a látogatóban, mint ha egyszerűen csak a szöveget látja” – fejtegeti Anett, miért hozzák ide előszeretettel a magyartanárok az ötödikes, hatodikos diákokat, akik kötelező olvasmányként bújják a János vitézt. Noha mi is akkortájt olvashattuk utoljára a művet, mire Tündérországba érünk, ahol a tarisznyatabletünkbe rejtett rózsát a tóba dobva visszakapjuk Iluskát, újra kiszíneződnek az évek során megfakult emlékek. Legszívesebben visszamennénk a történet elejére, hogy kicsit jobban elveszhessünk az aprólékosan megalkotott részletekben. De inkább a kijárat felé vesszük az irányt.
Ahogy a látogatóközpontból kilépve elhaladunk a templom és a szülőház mellett, megértjük, miről beszélt Anett, amikor azt mondta, a látnivalók együttesével válik teljessé a kép. Mikor aztán a főtérre érünk, indulás előtt még megállunk a Petőfi-szobor alatt. Felpillantunk az emlékműre, amelyet idefelé talán észre sem vettünk. Ahogy Kiskőrösön az eszme az egyének fölé, a költő alakja úgy magasodik most fölénk.
Tóth János fazekasmester a régi iskola híve, és a díszítés helyett nála a funkcióé a prioritás.
Ne higgyük, hogy télen nem tartogat meglepetést és szépséget az Őrség. Hangolódjunk rá a tájra, szabaduljunk ki a napi teendők mókuskerekéből, és induljunk el valamelyik őrségi tanösvényen, egy nap akár több úton is. Olyan tanösvényeket ajánlunk, amiket télen is élmény felfedezni.
Az Őrségi Nemzeti Parkban az európai bölénycsorda mellett vadlóménest alapítanak, hogy vizsgálhassák, milyen is lehetett az Őrség abban az időben, amikor még a nagy növényevők tevékenysége alakította a táj képét.
A Hortobágy szívében működő madárkórházba az egész országból érkeznek a sebesült és beteg madarak. Többségük gyógyultan tér vissza a természetbe, a tartósan sérültek pedig a Hortobágyi Madárpark lakói maradnak. Mi is meglátogattuk a különleges intézményt.
Az őszi túrának mindig egyedülálló hangulata van, a fények és árnyékok játéka, a színpompás elegyes erdők, a táj illatai különleges atmoszférát teremtenek. Pláne páratlan élmény ebben az évszakban kirándulni olyan környezetben, mint az ezerarcú Börzsöny, azon belül is Zebegény és környéke.
Cseppke, a csikó története nemcsak a Przsevalszkij-lovakat, de a puszta élővilágát is bemutatja a cselőpóktól egészen a rétisasig. Török Zoltán kamaszkorában fedezte fel a Hortobágyot, és nem tud betelni vele. Pedig a világ megannyi vidékéről készített már sokszorosan díjazott természetfilmeket.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
