Az élelmiszer-pazarlás napjaink egyik legfontosabb társadalmi és környezeti problémája. Az ENSZ felmérései szerint a bolygónkon évente megtermelt élelmiszerek egyharmada kárba vész, ami a közel egymilliárd éhezőt tekintve kirívó felelőtlenségnek mondható. Még borúsabb a kép, ha hozzátesszük, hogy az üvegházhatású gázok tizede is a pazarlás következménye.
Sajnos Magyarországon is sok veszteség keletkezik, lakosonként körülbelül 93 kilogramm minden évben. Ha ezt a felesleget kamionokra tennénk, a sor Budapesttől Nürnbergig érne.
Erre a kihívásra próbált megoldást találni az a tizenhárom fős baráti társaság, akik – egy franciaországi példát alapul véve – 2005-ben megalapították a Magyar Élelmiszerbank Egyesületet.
„Szerettünk volna minél több, közeli lejáratú és csomagolási hibás, de fogyasztásra még alkalmas élelmiszert összegyűjteni gyártóktól és kereskedőktől. Ha ezek a termékek megsemmisítés helyett rászorulók asztalára kerülhetnek, azzal mindenki jól jár” – mondja Cseh Balázs, az Élelmiszerbank egyik társalapítója és elnöke.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 288 millió adag élelmiszert mentett meg és osztott ki rászoruló emberek között a megalakulása óta eltelt húsz évben.
Az alapítók célja az volt, hogy a megmentett élelmiszert országszerte karitatív szervezeteken keresztül juttassák el a nélkülözőkhöz, hiszen ők ismerik legjobban a környékükön élő emberek helyzetét és a leginkább rászorulókat. Mára több mint 600 partnerszervezet – családsegítő, idősgondozó, gyermekvédelmi, hajléktalanellátó, civil és egyházi intézmény – menti és osztja az adományokat több ezer önkéntessel kiegészülve. Ennek köszönhetően évente negyedmillió ember jut élelmiszerhez az Élelmiszerbank hálózatában.
Az éhség csillapítása mellett fontos hozadék, hogy a kis jövedelmű háztartásokban az ételpénz egy részének kiváltásával több jut a lakhatásra, a gyerekek iskoláztatására, öltözködésre vagy gyógyszerekre. Közben az adományok a szociális dolgozók és a nélkülözők közötti kapcsolatot is alapvetően befolyásolják: minden falat étel egyúttal egy falat bizalom is. Vagyis amikor a családok megkapják a csomagjukat, megnyílnak, őszintén beszélnek a gondjaikról, és a szakemberek más ügyekben is könnyebben tudnak segíteni nekik.
Az Élelmiszerbank októberben a Honeybeast zenekarral indít jótékonysági kampányt, valamint adománykonvojt szerveznek az élelmezési világnap alkalmából. Novemberben pedig az ország történetének legnagyobb élelmiszergyűjtő akcióját szervezik, 500 áruházban várják majd a felajánlásokat a vásárlóktól.
A Magyar Krónika 115., őszi lapszámában Nagygyörgy Andrással, az Élelmiszerbank külső kapcsolatok igazgatójával beszélgettünk a szervezet tevékenységéről és eredményeiről. A lap online is megvásárolható.
Forrás, fotó: Magyar Élelmiszerbank Egyesület