Így formálták az árvizek Budapest képét
Két nagy 19. századi árvíz, az 1838-as és az 1876-os tapasztalatai alapozták meg azt, hogy a főváros ma képes védekezni a Duna haragjával szemben – de a városképen is rajta hagyták a nyomukat.
Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Földházi Árpád
Az igazából el sem veszett, a közelmúltban előkerülő Szent Orbán-ereklye sokáig Tokaj-Hegyalja egyik méltatlanul elfeledett kincse volt. Néhány lelkes asszony fáradozásának hála, a szőlőművelők, kádárok és kocsmárosok védőszentjének kultusza lassanként újjáéled a vidéken.
„Ha Orbán nevet, a szőlő sír” – a népi megfigyelés összekapcsolja ugyan Szent Orbánt a jó terméssel, az, hogy ki is volt ő, és mi köze a szüret milyenségéhez, már szinte kikopott a közös emlékezetből. Ha pedig megkérdeznénk, hol találhatók a szent földi maradványai, a többségnek biztosan nem jutna eszébe a helyes válasz: Monokon. Hiszen mégis miért őriznék egy világszerte tisztelt pápa ereklyéit épp az ezerötszáz fős tokaj-hegyaljai falucskában?
A válaszért néhány száz évet vissza kell ugranunk az időben. A monoki birtokokkal rendelkező Andrássy grófokat a 18. században többször fogadta XIV. Kelemen pápa, és ilyenkor rendszeresen tokaji aszúval ajándékozta meg őt a nemesi család. 1771-ben azonban Andrássy István gróf szégyenszemre a várt nedű nélkül érkezett. A szentatya kérdésére elpanaszolta: a kora tavaszi fagyok ellehetetlenítették a borkülönlegesség elkészítését. Ennek hallatára Róma püspöke a magyar főúrnak adományozta az addig Elzászban nyugvó Szent Orbán ereklyéjét, hogy az megóvja a tokaji szőlőt a hasonló csapásoktól. Andrássy gróf nagy örömmel fogadta az ajándékot, és elhelyezte a monoki kastélykápolnában; a 222-ben trónra került, majd 230-ban vértanúhalált halt I. Orbán pápát ugyanis a szőlőművelők, a kádárok és a kocsmárosok védőszentjeként tisztelték már akkor is. Sőt akkor még inkább.
A kultusz gyökere kettős. Egyrészt ő volt az, aki elrendelte, hogy a szentmisén az áldozati bort csak ezüst- vagy aranykehelyben mutassák fel, másrészt ünnepnapja, május 25. egybeesik a szőlő virágzásának kritikus időszakával, amikor egy váratlan fagy felbecsülhetetlen károkat okozhat. Ezért is tartják őt számon a negyedik fagyosszentként. Nem véletlenül érezhette hát úgy XIV. Kelemen, hogy Orbán közbenjárása lehet az aszú biztosítéka.
A tokaji borok híre alapján a szent a következő évszázadokban nem is fordította el óvó tekintetét Tokaj-Hegyaljáról, és a szőlőművesek sem feledkeztek meg védőszentjükről. A Mád melletti Urbán-dűlő neve előtte tiszteleg. A 19. és 20. század fordulóján pusztító filoxéravész idején azonban nemcsak a szőlő, de a hozzá kapcsolódó kultúra jó része is megsemmisült. Valószínűleg ennek esett áldozatul az addig virágzó Szent Orbán-kultusz. Így történhetett, hogy az időközben a monoki plébániatemplomba kerülő, oroszlánlábakon álló, üvegfalú, aranyozott fatartóban elhelyezett ereklye örök nyugalmát sem zarándokok, sem kíváncsi turisták, de még a környékbeli hívek sem igen zavarták. Noha a földi maradványok megvoltak, emlékük eltemetődött. S így is maradt ez egészen a múlt évtizedig.
A mádi Pulszky-ház falán található Szent Orbán-dombormű Petrás Mária alkotása
Épp tíz éve, 2012-ben a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének vezetője és munkatársa a Szőlő-levél című lapban Megtaláltuk Szent Orbánt címmel elevenítette fel a szent történetét és helyi kötődését. „Igazán el sem veszett, de mégis elfelejtették a borászok, hogy valójában hol is van Szent Orbán ereklyéje. […] Nagy fájdalmunk azonban, hogy a borvidék ezt nem fedezte fel. Ez lehetne akár egész Hegyalja marketingjének a gerince. Lehetne búcsújáró hely, hatalmas vallási és akár szakmai turizmust lehetne köré építeni. […] Itt tehát a feladat, építsünk erre a kincsünkre!” – írták.
Néhány lelkes helybéli nő szerencsére komolyan vette a szavakat. A monoki polgármester, illetve a közösségépítésre és a borvidék hírnevének öregbítésére szövetkező Tokaji Borbarátnők Társasága úgy döntött, feltámasztja Szent Orbán kultuszát. Restauráltatták az ereklyetartót, amelyet már kikezdett az idő, és 2013-ban megszervezték az első tokaji Szent Orbán-zarándoklatot. A visszaemlékezések szerint ítéletidőben indult el a szent csontokat szállító autó Monokról, de ahogy településről településre ért, úgy oszlottak szét a viharfelhők és sütött rá a nap az ünneplő tömegekre. A szőlőművelők pártfogójának erején, úgy tűnik, nem fogott az idő.
A zarándokok azóta is évről évre útra kelnek Szent Orbán-nap táján, igaz, már nem a teljes csontozattal, hanem csupán egy utazó ereklyetartóba foglalt darabjával. Ám ez cseppet sem tompítja az esemény fényét. Mára már szinte az összes tokaj-hegyaljai település bekapcsolódott az ünneplésbe, műsorral fogadja a híveket. A szent kultusza hosszú szünet után lassanként valóban újjáéled. Egyre több műalkotás állít neki emléket a falvakban, Monokon sétányt neveztek el róla, a kastélykápolnát pedig, ahová az egykori pápa maradványait eredetileg helyezték, a nyár eleje óta felújítva csodálhatják meg a látogatók. Igaz, aki a szent csontjait is látni szeretné, annak csalódnia kell, ugyanis az eucharisztikus kongresszuskor elvitték. Reméljük, hogy lassan visszakerül az eredeti helyére, közeleg ugyanis a szüret ideje, amikor a hívők szerint nem árt a közbenjárás. De nem csak a Tokaj-Hegyalján élőknek van szükségük a szent segítségére, az ereklye sem lehet jobb helyen, mint egy olyan közösségben, amely magáénak érzi és ápolni szeretné az emlékét.
Két nagy 19. századi árvíz, az 1838-as és az 1876-os tapasztalatai alapozták meg azt, hogy a főváros ma képes védekezni a Duna haragjával szemben – de a városképen is rajta hagyták a nyomukat.
A Mohács alatti digáncsi mellékágban három hajóroncs rejtőzik az iszap alatt, melyek eredetéről máig csak találgatni lehet. A helyszín megközelíthetetlensége és a Duna lassú munkája csak még titokzatosabbá teszi őket. Cikkünk bemutatja a roncsok felfedezésének körülményeit és lehetséges történetét.
A Potykacsárdától a pörbölyi Ökoturisztikai Központig apasztottuk a kilométereket a Dél-Gemenc ártéri rengetegében. Átöleltük az ország legnagyobb kerületű fáját, figyeltük az erdő ezernyi rezdülését, s mielőtt visszatértünk volna Bajára, szalonnát sütöttünk a vadregényes Duna-part kövei között.
Közgazdászdiploma, jogi szakoklevél, negyedszázad tömény matéria. Még egy komolyan udvarolgató srác is van a történet elején – csakhogy akadt valaki más, aki táncba hívta Rita nővért, akkor még a világi nevén. Igent mondott. Portré Bükkszentkereszt csendjéből.
Ezt a bécsi utazást még évtizedekig úgy emlegették az írók, mintha Alice-szal jártak volna Csodaországban – emlékezett vissza Tóbiás Áron az íróhajóra, amelyen 1956 őszén hosszú évek után Nyugatra utazhattak a magyar értelmiség tagjai, többek között Pilinszky János, Rubin Szilárd, Somlyó György, Szabó Magda, Abody Béla, Csurka István és Heller Ágnes.
Szerves része a Duna, állandó lüktető ér az életében. Ha teheti, mindennap komppal utazik, az a nyolc perc számára maga a lelki felfrissülés. Varga Livius sok helyen élt, Ráckevén viszont testközelből tapasztalja meg a vízparti életminőséget. A pszichológus, zenész és előadóművész szerint kimaxoltuk az individualizmust, és ideje belendítenünk egymást a jóba. Erről beszélgettünk a számára kedves környékbeli helyszíneken.