Az „eben gubát cserél” szólás arra a helyzetre utal, amikor valaki rossz üzletet köt, értéktelen dolgot hasonlóan értéktelennel cserél fel. Mi lehet a szólásban szereplő guba, és egyáltalán honnan származik a mondás?
A szólás származására több magyarázat is létezik, az egyik szerint a mondás eredete egy anekdotára nyúlik vissza. E szerint egy kocsis megpróbált ellopni egy kutyát, a vállán levő guba azonban akadályozta a mozgásban. A kocsis fogta a vastag gyapjúszőttes anyagból készült bundaszerű kabátot, és ledobta a földre, hogy megragadhassa a mérgesen morgó kutyát. Sikerült magával vinnie az állatot, de a gubáról megfeledkezett, és ott hagyta, ahova dobta. Mire észbe kapott, már hazaért a kutya gazdája, aki azt látta, hogy az állat eltűnt és egy guba van a földön helyette. A kocsis nem csak nem mert visszafordulni a kabátjáért, de szégyellte is az esetet, ezért, amikor másnap megkérdezték a barátai, miért nem hordja kedves ruhadarabját, azt felelte, hogy a gubát egy ebért cserélte el.
Bárdosi Vilmos Magyar szólások, közmondások értelmező és fogalomköri szótára című munkájában más magyarázatot is kínál. Eszerint a szólásban szereplő guba szónak a régi Pozsony megyei tájnyelvben „kutya” jelentése is volt. Számos adat bizonyítja, hogy a régi magyar nyelvben a bozontos, csimbókos szőrű, ápolatlan kutyát gubásnak hívták. A gubásból úgy keletkezhetett a guba alak, ahogy a gubás ember helyett is csak gubát, vagy a subában járó ember helyett is csak subát mondunk például a „Guba gubához, suba subá”- hoz közmondásunkban.
Bárdosi Vilmos szerint e magyarázatot erősíti tovább, hogy a régi magyar nyelvben és a mai nyelvjárásokban még ma is él a szólásnak az „eben kutyát cserél” változata abban az értelemben, hogy nem sok értelme volt a cserének, a vásárnak. Az „eben” alak a régi magyar nyelvben azt jelentette: „ebért”.
Hadrovics László szerint a szólás eredetileg nem egyenértékű, hanem nagyon is különböző értékű dolgok cseréjéről szólt. Ennek bizonyítékául idézi a már Baranyai Decsi János Adagiorum című első magyar szólás- és közmondásgyűjteményében olvasható „Pro cane malo suem reposcis” (szó szerint: Egy kutyáért disznót kérsz-magyar megfelelője: Meg lenne benne, ha ebért tinót adnék) alakot.
Bárdosi Vilmos azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a disznó szónak a régi magyar nyelvben 1690 óta kimutatható a népnyelvben eléggé elterjedt göbe szinonimája. A szólás eredeti alakja tehát eben göbét lehetett, és csak később lett helyette olyan területen, ahol a göbe szó ismeretlen volt, a vele összecsengő guba, és alakult ki ezzel együtt a szólás értelmetlen csere jelentése.
Kiemelt kép: Prónay Gábor: Juhászok, 1855
