A kortársak nagy érdeklődéssel fogadták Degré memoárját 1883-ban, amikor a kiadvány megjelent. Egyedi, könnyed és friss stílusa, humora, atmoszférateremtő ereje, információ- és történetgazdagsága, pontossága, és nem utolsósorban tárgyilagossága, hitelessége miatt is.
A korabeli memoároktól eltérően a hétköznapokra, a közemberekre, az emberi kapcsolatokra fókuszál, életteli módon mutatja be nemcsak a korszakot, a forradalom és szabadságharc sodró eseményeit, hanem a vendéglők, kávéházak és bálok világát is. Mindemellett a mű történelmi, művelődés- és életmódtörténeti értéke is jelentős.
„Nem írok én naplót, sem emlékiratot, legkevésbé pedig történelmet. Egyszerűen visszaemlékezéseket írok a politikából, a társas életből, hadjáratból stb. Nem akar ez még csak tanulmány sem lenni: mindössze a kor ismertetése, egyik-másik körben az uralkodó szellem megemlítése, s így a hadjáratból, mint annak előtte és utáni időkből kisebb események fölemlítése. Aki ennél többet vár, tegye le könyvemet, s vegye elő Klapka, Görgey, Dembinski, Horváth Mihály s legújabban Gelich Richárd tudományos és szakértő műveit” – írja Degré Alajos.
A műve közreadásával az lehetett a fő célja, hogy a nyolcvanas évek ifjúságának példát adva megírja, hogyan állt helyt az ő reformkori generációja azokban a csodálatos, reményteli, de kemény és vészterhes időkben.
Jó szónok, remek humorú úriember, jó cimbora
De nemcsak ez a műve és számtalan lektűrje volt népszerű a korban, hanem ő maga is. A könyv bevezetőjében Ugrin Aranka szerkesztő így ír róla: „A titok nyitja egyéniségében rejlik. Lauka jellemzése – »lovagiasan könnyelmű, szeretetre méltó és jó cimbora volt« – minden kortársának véleményét összegzi. Alkalmazkodó modora, jó szónoki képessége, remek humora, önzetlen természete tette közkedveltté. A csinos, elegánsan öltözködő, szellemesen társalkodó fiatalember a pesti szalonokban is népszerű. Lisznyai Kálmán szerint »kedves kalandvitéz«, »dal, bor, szerelem lovagja«, akit nemcsak a színésznők, hanem a grófnők is kedveltek. Nagyváradon és Temesváron szerzett társasági rutinját kamatoztatta már ekkoriban.”
Március 15-e reggele a Pilvaxban
Degré művének titka az is, hogy a szerző – a későbbi idők száguldó riportereihez hasonlóan – mindenütt jelen volt. Már csak ezért is olyan lenyűgöző és izgalmas olvasni a sorait a pesti forradalomról.
1848. március 15-én reggel hat órakor az orsovai gőzössel érkezik Pestre. A Pilvaxba megy, ahol már gyülekezik a fiatalság, és azonnal magával ragadja a többiek lelkesedése. És itt átadjuk a szót a szerzőnek:
„Mogorva idő s nyirkos hideg volt, az eget szürke felhők borították, s a földet hóvíz lepte el. És én mégis oly barátságos színben láttam mindent! Előttem tündökölt széles e világon a legkedvesebb városom: Pest, rám mosolygott a Duna-part, s úgy rémlett, mintha ezen ismerős házak a viszontlátás üdvözletét intenék felém. E légkörtől megittasultam. Meglátom barátaimat, annyi jó emberemet, élvezni fogom a Nemzeti Kör szellemét, visszakerülök ahhoz a kedves kerek asztalhoz, hol kifogyhatatlan a kedély, s ha egyiknek bánata van, a többi azt elosztani iparkodik. Lelkes, derék fiúk mind, csak gondolni is rájok, öröm. […]
Amint az utcára léptem, szokatlan mozgást láttam: kisebb-nagyobb csapatokban siettek az emberek. Itt-ott heves beszéd hallható. […] A Pilvax előtt roppant tömeg fiatalság kiáltott: Éljen a szabadság! Szívem hangosan vert ennek hallatára.
Benn a kávéházban is nagy volt a forrongás, heves beszéd s viharos kitörések. […] Egyszerre dörgő éljen rengeti meg a falakat, s a hátulsó ajtón átszellemült kifejezéssel belép: Petőfi, Jókai, Irányi, Irinyi József s vagy három-négy új alak. Üdvözletükre siettem. – Na jó, hogy megjöttél – mondták –, éppen ideje. Aztán megismertettek az új alakokkal. Vasvári Pál, Bulyovszky Gyula, Nyáry Albert, mindhárom az első ifjúság hajnalán, pelyhedző állal s lelkesült szemekkel csatlakoztak a vezetőkhöz. Most már én is a törzshöz tartozom, anélkül, hogy tudnám, mit és hova szándékoznak, de hát én föltétlenül megbíztam barátaimban, s vakon követtem, követtem volna még akkor is, ha egyenesen a halál torkába rohannak.”
A forradalom előszobájában
| A pozsonyi országgyűlés március 3-án Kossuth indítványára olyan felirati javaslatot fogadott el, amely a belső reformok mellett „minden idegen [be]avatkozástól független, nemzeti kormány” kinevezését kérte az uralkodótól – olvashatjuk a március 15-i események előzményeiről Romsics Ignác: Magyarország története című munkájában. A pesti radikálisok azonban ezt is kevesellték, és úgy döntöttek, hogy petíciókkal, beadványokkal próbálják az országgyűlést gyorsabb és merészebb törvényhozásra ösztökélni, s egyben Kossuthnak támogatást nyújtani. Ezekből a tervezgetésekből született meg március 11-ére a híres 12 pont, amelyet Irinyi József, egy Bihar megyei születésű fiatal jogász és irodalmár öntött formába, s amelyet Jókai véglegesített 14-én, és az Ellenzéki Kör is elfogadott. A petíciót sok ezer aláírással akarták eljuttatni Pozsonyba március 19-e után, az aznapi országos vásáron tervezték az aláírásgyűjtő nagygyűlést megtartani. Petőfi is erre az alkalomra írta március 13-án a Nemzeti dalt. Március 14-én azonban megérkezett a bécsi forradalom híre, így a pesti ifjak úgy döntöttek, hogy még másnap kinyomtatják engedély nélkül a 12 pontot és a Nemzeti dalt – ezzel pedig megkezdődött a forradalom. |
Degré a Pilvax után gyorsan az események középpontjába kerül, a forradalmi nap minden jelentős helyszínén jelen volt. Ott volt a Landerer nyomdában, majd a Múzeumkertben, a városházán, Budán, este pedig a Nemzeti Múzeum előadásán, ahol még beszédet is mondott.
A Lander nyomdában is a „szabad sajtó legelső szülöttjénél”
„Az utcára léptünk. Petőfi és Irinyi iratot mutatott fel az éljenző sokaságnak, e szóval: – Előre! Havazott, sűrű esővel keverve. Megindultunk a Hatvani utca felé. A sokaság folytonosan dörgé: »Éljen a szabadság! Éljen az egyenlőség! Éljen Kossuth!« A Hatvani utcában, hol most a gróf Pálffy-féle ház áll, s földszinti kávéházhelyiség létezik, volt a Landerer nyomdája. Ide betértünk. Künn a sokaságnak Jókai és Vasvári felváltva lelkesítő beszédet tartott. Mi azalatt a műhelyben azt a két kéziratot akartuk kinyomtatni.
Landerer szárazon mondta: – Lehetetlen, nincs rajta az engedélyezés. Összenéztünk, nem tudtuk, hogyan kell csinálni. Landerer odasúgta: – Foglaljanak le egy sajtót. Irinyi József a nagy gépre rátette kezét e szókkal: – E sajtót a nép nevében lefoglaljuk. – Éles hangja bejárta a műhely minden zugát. – Erőszaknak ellent nem állhatok – felelt Landerer. […]
Midőn az első kész példány kihullott a gépből, Petőfi felkapta, s kirohant vele. Az ajtóból a lapot magasra tartva, kiáltá: – Íme a szabad sajtó legelső szülöttje. […] – Elmondom tartalmát. – Aztán elszavalta: Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! stb. Életemben se láttam soha ily gyújtó hatást. Mintha a felhők nem is havat, de villanyszikrákat szórnának, s az emberekben az agyvelő, a kebel, mint gyúanyag, egyszerre lángba csapott volna fel. A második versszak után a refrént:
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A sokaság, mint vihar, utánadörgé. […] Mikor elvégezte Petőfi, darabig még helyén maradt, s élvezte a leírhatatlan hatást. Azután Irinyi József váltotta fel, kezében a kinyomtatott Tizenkét Ponttal. Elkezdte olvasni, minden tételt viharos helyesléssel fogadtak.
Égő kanócos ágyúk előtt vonulva
Most el a városházához. De tulajdonképpen, hogy mit akartunk ott, azt magunk sem tudtuk. A hatalmas menet megindult, amerre ment, az ablakokból a boltajtókból kendők lobogtatásával üdvözöltek. A Városház tért ellepte a sokaság. […] A Városház első emeletéről a térségen lévő sokasághoz tartott szónoklatot Jókai, Irányi, Vasvári és Rottenbiller, Petőfi újra elszavalta a Nemzeti dal-t, s Irinyi József felolvasta a Tizenkét Pontot.
Határtalan lelkesedés közt vonultunk fel a várba, hol a tüzéreket égő kanócokkal ágyuik mellett láttuk állni. Éljen a szabadság! Éljen az egyenlőség! kiáltással vonult el előttük a tömeg. A Helytartótanács ülésezett, néhányan bementünk a terembe, a sokaság az udvart, lépcsőket s folyosókat foglalta el. […] Bemutattuk a Tizenkét Pontot, amelyek kívánságainkat tartalmazzák. Semmi kifogást nem tettek. Kívántuk, hogy a sajtó felszabadulását a Helytartótanács azonnal mondja ki, s a cenzorokat mozdítsa el. Ellenvetés nélkül megtették. Czuczor Gergely és Táncsics Mihály államfogoly azonnali szabadon bocsáttatását kértük. Azonnal kiadatott a rendelet, hogy az illetők börtönajtai megnyittassanak.
Soha életemben oly rémült arcokat nem láttam, mint ezeké a nagyságos királyi tanácsos uraké volt.
Odryé csak úgy játszott a zöldbe és sárgába, Nyéki meg oly szeretetreméltón mosolygott, mintha sikerült volna egy shakespeare-i darabot leszorítania a játékrendről, de hogy ez a nyájasság nem szívéből jött, mutatta homlokának verejtéke, melyet nem győzött eléggé törölgetni. Istenem, pedig csak a kaput kellett volna bezáratniok, hát el van fogva az egész forradalom, minden vezetőivel s kezdeményezőivel együtt. […] Külről győzelmi zaj hangzott fel. A foglyok kiszabadítvák. […]
Este a szorongásig megtelt színházban előadást nem lehetett tartani. Amint a függöny felgördült, kilépett Egressy Gábor, nemzetiszín rózsával a mellén, s elszavalta a Talpra magyar-t. Az esküszünket-et mindég utánadörögte az egész közönség. Aztán felolvasta a Tizenkét Pontot, mire a zenekar rázendítette a Rákóczi-indulót.”
A legismertebb és legradikálisabb ifjak egyike lett
Az emberek, így Degré lelkesedése és aktivitása másnap sem hanyatlott. Az ekkor megalakult Közcsendi Bizottmány felhívására elkezdték kibővíteni a polgári őrséget, hogy megakadályozzák a szerencsevadászok által elkövetett kihágásokat. Degré Petőfivel és Jókaival együtt az elsők között jelentkezett. Majd még ugyanezen a napon a testület egyik jegyzőjévé választották Irányi Dániellel együtt. Március 21-én pedig Petőfi, Vasvári, Irinyi és Jókai mellett a Pest megyei forradalmi választmányba is beválasztották, ahogy Ugrin Aranka fogalmaz, „néhány napon belül a legismertebb, legradikálisabb ifjak egyike lett”.
A későbbiekben a reformkor, a szabadságharc és a kiegyezés utáni korszakról is írunk, Degré Alajos emlékei alapján mutatva be ezeket az időszakokat.
| Degré Alajos élete Ügyvéd volt, francia felmenőkkel, a Temes vármegyei Lippán született 1819-ben. Nagyváradon ott volt a megyegyűléseken, ahol többek között hallotta a kor egyik szabadelvű ellenzéki vezérének, Beöthy Ödönnek a nagy hatású szónoklatait. A reformkori fiatalság egyik vezetője volt az 1843–44. évi pozsonyi országgyűléseken, pesti jurátusi évei alatt tagja volt a korszak egyik vezető irodalmi testületének, a Tízek Társaságának, életképei, novellái megjelentek a Honderüben, az Életképekben, a Pesti Divatlapban és a Hazánk hasábjain. A március 15-ei eseményekbe egy délvidéki útról hazatérve csöppent bele, barátai – Petőfi, Jókai, Vasvári, Irinyi, Irányi, Vajda, Vidács és Bulyovszky – társaságában a Pilvaxból elinduló márciusi ifjak egyik vezetője lett. Utána Szemere Bertalan belügyminiszter futára, Móga „nyargonca” volt, huszárkapitányként részt vett a pákozdi csatában is, majd végigharcolta a szabadságharcot nemzetőrként és honvédtisztként. Részt vett a tavaszi hadjáratban és Buda visszafoglalásában, Kossuth mellett Cegléden a tábori iroda titkára volt, a turai csatában megsérült, ott volt Világosnál is, a fegyverletétel után pedig neki is sokáig a pusztai bujdosás, majd az aradi internálás lett a sorsa. Népszerű színmű- és regényíró, a kor egyik legkedveltebb lektűrszerzője – Mikszáth szerint legmaradandóbb alkotása az 1865-ben megjelent A száműzött leánya című mű –, több vígjátékát és drámáját is játszotta a Nemzeti Színház. 1856-ban végiglátogatta a magyar emigránsokat a nyugati országokban. 1867-től a Kisfaludy Társaság tagja. 1883 és 1885 között az Ország Világ című lapot szerkesztette. Az 1870-es években országgyűlési képviselő, a Függetlenségi Párt tagja volt, a váci politikai közélet fontos alakja lett.1896-ban, a millenniumi ünnepségek évében hunyt el. |
A cikk Degré Alajos: Visszaemlékezéseim című műve alapján készült (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983., szerkesztette és a bevezetőt írta: Ugrin Aranka).
További felhasznált források:
Kenyeres Ágnes (szerk.): Magyar életrajzi lexikon 1. A-K. Budapest, Akadémiai kiadó, 1967
Romsics Ignác: Magyarország története. Budapest, Kossuth kiadó, 2017
Kiemelt kép: Thorma János: Talpra, magyar! című festménye a nyomda előtt szavaló Petőfit mutatja. Wikimédia Commons
