A Lánchíd építőjének 185 éves kivitelezési rajzait azonosította a Közlekedési Múzeum. Clark Ádám saját kezű alkotásai eddig ismeretlen részletekre derítettek fényt a híd építésével kapcsolatban. A terven például négy láncsor szerepel, a megvalósult hídon kettő készült. A rajzokat idén novembertől mindenki megtekintheti a Műszaki Tanulmánytárban.
A rajzok első nyilvános bemutatása a Kossuth Múzeumhajó fedélzetén volt. A rendezvényen az is kiderült, hogy a rajzokat Hajós Bence építőmérnök, hídtörténeti kutató és könyvkiadó – nem mellesleg Clark Ádám egyenes ági leszármazottja – bevonásával azonosította a múzeum.
A Lánchíd építése 1839-ben kezdődött William Tierney Clark tervei alapján, Clark Ádám vezetésével. Az alapkőletétel 1842-ben történt, a hidat pedig 1849 novemberében avatták fel. A most bemutatott 25 darab rajz a Lánchíd építése közben készült, vagyis több mint 180 éve őrzik a Lánchíd építésének rejtélyeit. A híd eredeti terveit eddig elveszettnek tudták a szakemberek, a levéltárakban őrzött tervek később, az 1860-as években készültek. A bemutatott tervek között a hídpillérek és a hídfők látványos ábrázolásán túl az építési munkafolyamatokról is új részletek derültek ki, például a cölöpözés menetrendjét bemutató vagy a valós cölöpözési helyzetet ismertető, illetve az építkezéshez használt gépek és egyéb berendezések rajzai is láthatóak.
A cölöpözés a híd alapozási szakaszának egyik legfontosabb munkafázisa volt. Különösen érdekes, hogy az egyik terven még oldalanként négy láncsor látható, míg a végleges hídon csak kettőt alkalmaztak. A láncsorok a függőhíd tartószerkezetét alkotó vastag vasszemek sorozatait jelentik. A bemutatott rajzok azért is jelentősek, mert segíthetik a híd építéstörténetének tudományos igényű feldolgozását, ami valójában hiányzik. A híd előzményeit 1836-ig bezárólag Viszota Gyula írta meg 1936-ban, illetve a Lánchíd 1849 utáni történetét Domonkos Csaba 2024-ben. Az 1836 és 1849 közötti évek, azaz az építkezés időszakát tudományos igénnyel még nem dolgozták fel, csak egyes dokumentumok jelentek meg a témában.
A rajzok másolatai a Műszaki Tanulmánytárban tekinthetőek meg 2025. november 1. és december 31. között nyitvatartási időben (szerdán és csütörtökön 10:00–17:00 óra között) a 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 10. címen vagy a Múzeum kutatószolgálatán keresztül előzetes bejelentkezést követően, amely [email protected] elérhetőségen lehetséges. Emellett a rajzok digitális változatai kiállításra kerülnek későbbi rendezvények során a Szabadság híd Vámszedőházában, amelyről a Múzeum Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők. |
„A hídvám középkori intézmények bosszantó és káros maradéka”
A Lánchídon fizetendő vámról szóló cikkünkből az is kiderül, ki mehetett át elsőként az elkészült hídon, valamint az is, ki törölte el a századforudlón már igencsak népszerűtlen kötelezettséget:
Nyitókép: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum