Martha’s Vineyard egy sziget Massachusetts állam partjai mentén. Elsősorban nyaralóhely, alig tizenötezer állandó lakossal, eredetileg a vampanoag nevű indián törzs területe volt. Győrffy Ákos tárcájában önkéntelenül elképzelte a szigetet anélkül, hogy bármit is tudott volna róla.
Nagy hagyományra tekint vissza Magyarországon a léggömbök reptetése: magyar paptanárok már a Montgolfier testvérek első útja után elkezdtek kísérletezni a ballonokkal.
Az első világháborús magyar ászpilóta, Kiss József emlékét emberséges harcmodora miatt még Olaszországban is őrizték.
Csaknem száz éve van használatban, a hazai tervezésű gépek közül nem egy itt emelkedett először a levegőbe, több rekordot innen indulva állították be. Dicső múlt, túlélő üzemmódba kapcsolt jelen, ígéretekkel megbiztatott jövő a főváros legszebb fekvésű repülőterén.
Marozsán Ervin több mint húsz éve szeretett bele a repülésbe, ma már motoros sárkányrepülővel és ultrakönnyű repülőgéppel is szeli az eget. Az egri Apolló sportreptéren jártunk.
Elszánt és kitartó, kellő fantáziával és tehetséggel. Az ilyen emberekből lesznek az elsők, akik utat törnek, mert a célra szegezik a tekintetüket, és nem figyelnek az akadályokra. Czigány Ildikó volt a Malév első női pilótája, tizenöt éven át dolgozott a fülkében.
Ki gépen száll fölébe… Vagy madárszárnyon, esetleg a tudomány segítségével ostromolja az eget. Mítosz és józan számítások, nők és férfiak, szívderítő és tragikus események. A repülés kultúrtörténetében kutakodtunk.