„Rugalmasság, új feltételekhez és a rendelkezésre álló játékoskerethez való alkalmazkodás képessége” – nevezte meg, mely tulajdonságok tehetik sikeressé a magyar kispadon. Marco Rossi irányítása alatt tizenkét helyet lépett előre a magyar válogatott a FIFA világranglistáján.
Minden rohamosan változik, az emberi civilizáció, mint valami óriási számítógépen futó program, kéretlenül egyre „frissíti” magát, ami tegnap még jövő volt, mára múlttá lett, semmi nem ott van, ahol tegnap volt, és holnap megint máshol találjuk – ha találjuk.
Balla Gábor szobrász barátommal elkezdtünk népmesei ihletésű szobrokkal, egyedi játékokkal telikomponált játszótereket tervezni, aztán készíteni. Járatlan ösvényen lépkedtünk, tele volt buktatókkal, de haladtunk előre. Azóta több mint két évtized telt el, és hazánk több mint harminc helyszínén kívül Barcelonában, Varsóban, Montblanc-ban állítottunk már meseteret.
„Azzal tudok hatni, amivé formálom magam – ebben rejlik a felelősségem. Mindaz a szeretetet és odaadás, amivel az elítéltekért és a hajléktalanokért szolgálhatok, engem is táplál” – mondja Lólé Attila asztalosmester, egykori fogvatartott, ma börtöncursillók közreműködője, hajléktalan emberek segítője.
Zics Ildikó szociális testvér, hivatásgondozó arra biztatja a szerzetesjelölteket, hogy bátran nézzenek szembe azzal, ami bennük van: a vágyakkal, a félelmekkel és a nehézségekkel. „Lemondásból nincs hivatás” – mondja derűsen.
Gondolkodó fiatalokat szeretnék látni, akik biztos gyökerekből táplálkozva, kreatív energiával megáldva lehetőleg Tokaj-Hegyalján élnek és boldogulnak.