Egységben az erő, mondják. Ki ne tudná ezt jobban, mint a semmiből gazdaságot, mi több, igazi közösséget teremtő Hernyák család. Az etyeki birtok vezetőjével, Hernyák Tamással többek között korszakokról, célokról és egy borvidék működőképességének feltételeiről beszélgettünk.
97 pont, platinaérem és világelső hely az aszúk között – a Béres 2017-es 6 puttonyos tokaji bora a 2025-ös Decanter World Wine Awards egyik legnagyobb meglepetése és sikere lett.
Minden reggelt azzal a gondolattal kezd, mit és hogyan lehetne javítani a munkájában, de ismeri a megelégedettség érzését is. Ifjabb Figula Mihály életében kérdőjelek ugyan nem voltak a hivatását illetően, nehezebb megállók igen. Interjú.
„Ezt a dombot megjelölte az Isten” – írta Márai Sándor Egerről. „Termőhely plusz szeretet egyenlő nagy bor” – teszi hozzá idősebb és ifjabb Lőrincz György. Apa és fia hiszik, nemcsak az egri dűlők, az ő útjuk is áldott. A sikerhez vezető magasságokról és mélységekről Egerszalókon, az általuk vezetett, ma már világszínvonalú St. Andrea Szőlőbirtokon beszélgettünk.
A Pannonhalmi borvidékről először nyerte el borász az Év Bortermelője címet. A magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetést december 10-én adták át a Gundel Étterem és Borpincében.