A csaknem elfeledett, szűk évtizede újrafelfedezett Salgótarjáni utcai zsidó temetőben tett séta egy emelkedő félszázad történetéhez visz közelebb: a dualizmus korának zsidó elitje nyugszik itt.
Nyomoztam, mint Mészöly, valami után. Az életemet akartam látni és megérteni végre. Győrffy Ákos tárcája.
Az etimológiai szótárban szereplő 14-15 ezer szó nagyjából nyolc százaléka ismeretlen eredetű, de az egyes szavakhoz kapcsolódó régi elméletek is napról napra dőlnek meg – mondja Gerstner Károly nyelvész, a hosszú évek munkájával elkészült Új magyar etimológiai szótár szerkesztője. Milyen nyomokon indulnak el a szavak eredetének kutatói?
A 20. század legfontosabb magyar irodalmi alkotásainak egyike lehet Szentkuthy Miklós több mint ötven éven át írt naplója, amelyet az író fő művének tekintett. Szentkuthy egykori dolgozószobájában az író munkatársa, hagyatékának gondozója, Tompa Mária vezetett körbe minket. Cikkünkben az ő szavait tolmácsoljuk.
Darányi László három évtizedig természetvédelmi őrként dolgozott a Duna–Ipoly Nemzeti Park börzsönyi részlegénél. Nemrég nyugdíjba ment, de jóformán ugyanazt végzi, amit addig, csak most már civilként. Sok évet töltött a hegységben szinte fantomként jelen lévő hiúz utáni kutatással, nyomainak feltérképezésével – többek közt erről is kérdeztük őt.
Kegyetlen rablógyilkosság híre rázta meg Magyarországot 1907 júliusában.
Munkája olyan, mint a nyomozás: a régész az ásatáson helyszínel, majd a bizonyítékok alapján megpróbálja összeilleszteni a kirakós darabjait.
Az utóbbi években, különösen a covidjárvány hatására, nagy népszerűségnek örvend a természetjárás. Egyre többen űzik a geocaching nevű játékot is, amelyben megadott koordináták alapján a természetben vagy városi környezetben elrejtett ládákat kell megtalálni. A Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület elnökségi tagjával, Ladányi Gusztávval beszélgettünk.