Királyhidával éppen átellenben, azzal tulajdonképpen összenőve, a Lajta északi oldalán fekszik Bruck városa a maga 7-8 ezer lakosával, közöttük ma talán százötven a magyar. Még a kiegyezés előtt a monarchia hadvezetése hat dandárt befogadó tábort létesített a város határában, utóbb egy másikat a magyar oldalon is, ahol többek között bosnyákok állomásoztak. Szóval a mai képünk akár a magyar oldalon is készülhetett, de ennek akkoriban nem sok jelentőséget tulajdonítottak. Azt tudjuk, hogy a levél küldője és címzettje is magyar volt, az utóbbi Horváth Anna úrleány Budapesten, a Baross utcában. A feladó neve nem olvasható, de szívélyes üdözletét küldi.
Különös dolog ez az állandó katonai tábor, aminek bizonyára megvolt a maga katonai haszna, de azért nem lehetett olyan rendezett az élet benne, mint egy kaszárnyában. Mint a képen látható, még a kenyeret is maguk építette tábori kemencékben, a Mannschaftbäckerei-ban, magyarosan mondva bekkerájban sütötték a katonák maguknak. Kik lehetnek ezek a fiatal férfiak, nem tudjuk, de az aligha kétséges, hogy várták már a katonaidő leteltét, hogy elénekeljék azt a katonanótát, amit még ma is mindenki ismer, aki valaha sorkatonaként szolgált:
Ez a vonat most van indulóba’,
az eleje fel van virágozva,
az eleje sárgára,
leszerelő öreg bakák számára,
mennek haza végleges szabadságra!
A sorozat előző része itt olvasható:
