A Kőszegi Várszínház igazgatója, Pócza Zoltán a programokkal kapcsolatban elmondta: rendkívül fontos számukra, hogy a számtalan kapcsolódó esemény és befogadott produkció mellett saját premierjeik is legyenek. Idén nyáron így négy új darabot visznek színre, köztük kuriózumként egy új történelmi drámát.
„A várszínház története 1982-ben egy, a kőszegi ostromra emlékező darabbal indult. Most pedig ismét történelmi drámát mutathattunk be: A bosszú fogadója című kiváló kamaradarabot F. Tóth Benedek írta a felkérésünkre. Május közepén, óriási sikerrel, ezzel vezettük fel a nyári évadunkat, július 14-én és 15-én a Köz-Játék Fesztiválon újra látható lesz.”
Az előadás a 17. századba repíti vissza a nézőt, egész pontosan 1666-ba, amikor a kőszegi Somogyi András-féle fogadó – a mai Arany Strucc – a Wesselényi-féle összeesküvés kezdetének egyik helyszíne volt. A négy szerepben Epres Attila (Wesselényi Ferenc), Bánfalvi Eszter (Széchy Mária), Marton Róbert (Zrínyi Péter) és Csiby Gergely (Frangepán Ferenc) lép színpadra.
Epres Attila szerint a darab nem csupán a lokális vonatkozás miatt telitalálat. Hanem mert ahelyett, hogy szoboralakok beszélgetnének fennkölten, emberek vitatkoznak a félelmeikről, lehetőségeikről, arról, mennyire válnak cinkossá, ha nem lesznek elég bátrak.
Sőt, a szerző még azzal is foglalkozik, hogyan vettek részt ebben a szabadságküzdelemben művelt és okos nők, például Széchy Mária, Wesselényi nádor felesége vagy Frangepán Katalin, Zrínyi Péter neje.
Ezek a világi gondolkodású asszonyok – fogalmaz Epres Attila – sokszor bölcsebbek is voltak, mint a bosszúálló férfiak, és „én ezt nagyon szeretem ebben a műben”.
A Köz-Játék Fesztivál nyitó előadása, amely a fesztivál ideje alatt összesen háromszor kerül színre, a Rózsavölgyi Szalonnal közös Felső szomszédok lesz: Laurence Jyl darabja két házaspár, tágabban két generáció kíméletlen csatározását tárja a nézők elé.
„A régi lakók ötvenesek, s nem igazán viselik el, ha rajtuk kívül még más is él a kétszintes, kétlakásos házban. Éppen csak beköltözik a fiatal pár, amikor már az első éjszaka különféle mulatságos, minden szempontból szellemes hadviselést indítanak ellenük a felső szomszédok. Annyira kizökkent a világ, hogy egy ilyen humoros, kedves, érzékeny és a nemzedéki összecsapások ellenére megható darab mindenki szívét megnyitja” – mondja Őze Áron rendező. A szomszédok meg, akik a nézői szíveket igyekeznek nyitogatni: Schneider Zoltán és Balázs Andrea, illetve Nyomárkay Zsigmond és László Rebeka.
Idén ünnepeljük Márai Sándor születésének 125. évfordulóját, amiről a Kőszegi Várszínház ugyancsak méltón megemlékezik. Július 17-én tartják a premierjét Az igazi című Márai-regény-adaptációnak, Paczolay Béla rendezésében, Balázsovits Edit, Pető Kata, Haumann Máté és Cserna Antal főszereplésével.
„Márai Sándor nagyon érezte a női lelkek legfinomabb rezdüléseit is. Felteszi a kérdést, létezik-e egyáltalán az igazi? Szerinte nem, ugyanakkor nem állítja, hogy ez rossz, rettenetes, talán inkább azt sugallja, hogy ez nem baj, hiszen az egyetlen út a boldogsághoz, ha az ember ezt elfogadja. Azt hiszem, mindenki talál majd az előadásban olyan gondolatot, érzést, amely a saját életére fog rezonálni” – véli Balázsovits Edit.
A Kőszegi Várszínház negyedik saját bemutatója a gyerekeknek szól: a Jurisics, Kőszeg kapitánya szerzője Szálinger Balázs, rendezője Kovács Géza, tervezője Trifusz Péter, játssza Lukács Gábor. Az egyszemélyes bábelőadásban a hangsúly a történelmi információk élményszerű átadásán van egy színész és egy kihajtogatható „pop-up könyv” által.
Trifusz Pétert, aki egyben a Kőszegi Várszínház arculattervezője, más oldaláról is megismerhetik a látogatók. A MUNDUS MINOR – Kozmikus utazások a test körül című tárlatát Oroszy Csaba képzőművész nyitja meg a Jurisics-vár Lovagtermében július 10-én. A megnyitón közreműködik Binder Károly zongora- és Gergye Krisztián táncművész.
„A kozmikus test konkrét képi megragadására nem tettem kísérletet – eleve képtelen vállalkozásnak tartanám –, munkáim azokat a rácsodálkozásokat, az asszociációkat mutatják fel, amelyeket a külső és belső testtájakon tett bolyongások inspiráltak” – foglalja össze az augusztus 30-áig látogatható tárlaton szereplő alkotások esszenciáját Trifusz Péter.
A Köz-Játék Fesztivál idején adják át a közönség szavazatai alapján a Hollósi Frigyes-díjat, amelyet a Kőszegi Várszínház alapított az itt csaknem húsz éven át szerepelt színművész emlékére. Az elismerést 2022-ben Takács Katalin, 2023-ban Schneider Zoltán, 2024-ben Kálid Artúr nyerte el.
Nyitókép: A bosszú fogadója, fotó: Büki László