Szeptember 16-án, hétfőn este mutatták be a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban Novák Tamás Hősnők című, 52 perces, dramatizált dokumentumfilmjét Slachta Margit (1884–1974) és Kéthly Anna (1889–1976) életútjáról.

A Kassán született, lengyel származású Slachta Margit volt az első női országgyűlési képviselő Magyarországon. Pótválasztás útján került be a törvényhozásba 36 évesen 1920 januárjában, a Keresztény Nemzeti Egység Pártjának támogatásával, a főváros I. kerületének képviselőjeként. Kéthly Anna pedig egy kilencgyermekes munkáscsalád második gyermekeként látta meg a napvilágot. Ő volt a magyar Parlament második női tagja. Mivel már fiatalon dolgoznia kellett, munka mellett végezte el a négy polgári iskolát. Ezután gyors- és gépírói, majd könyvelői képesítést szerzett. A Magyarországi Szociáldemokrata Pártba 1917-ben lépett be. 1922-ben került be az Országgyűlésbe, és mandátumát hosszú ideig megtartotta – olvasható a Magyar Kurír beszámolójában.

Kassai úrilány volt, keresztény feminista lett – Slachta Margit, az első női országgyűlési képviselő | Magyar Krónika

140 éve született Slachta Margit, aki a két világháború közti nyomort nem jótékonysággal enyhíteni, hanem megszüntetni akarta. Több mint ezer embert mentett a vészkorszakban, majd meggyűlt a baja a kommunistákkal. Emigrációban halt meg.

A film díszbemutatóján Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke köszöntötte a megjelenteket. A történész kiemelte, hogy ezek a nők

a történelem nagy, sorsfordító pillanataiban is kitartottak az általuk vallott értékek mellett, vállalva ezzel a személyüket sújtó kockázatokat.