Ágnes ókeresztény vértanú fiatalon áldozta életét keresztény hitéért Rómában. A legrégebbi időktől tisztelték, az írások már a 4. sz. utolsó harmadában említik a nevét. Diós István A szentek élete című kötetében olvashatjuk, hogy amikor 313 után véget értek a keresztényüldözések, az elmúlt idők történéseit hamarosan összemosták, és a Konstantin császárt megelőző időket szinte teljesen az üldözések idejének tekintették: az első évszázadok keresztényei hősökké lettek. A vértanúk tisztelete virágzott, és olyan vértanú-irodalom keletkezett, amelyben a költészet és a valóság sajátos törvényeket követett.
Szent Ágnes vértanúságának pontos ideje és a kivégzésének módja nem ismert, de a helyi hagyományban fennmaradt egy Ágnes nevű szűz alakja, amely köré meseszerű legenda szövődött. E szerint a város prefektusának fia ostromolta szerelmével, de Ágnes elutasította az ifjút, mondván, mennyei vőlegénye, Krisztus már eljegyezte őt. A prefektus megharagudott Ágnesre, és felszólította, hogy áldozzon az isteneknek. Miután a lány ezt megtagadta, le akarták vetkőztetni, de csoda folytán hirtelen olyan hosszúra nőtt a haja, hogy az eltakarta a kíváncsi szemek elől. A prefektus fia Ágnesre támadt, de a lányt egy angyal fénybe öltöztette, a fiút pedig egy démon halálra sújtotta. Ezt követően meg akarták égetni, de a lángok ellenségeit emésztették el. Végül lefejezték.
A történet másik változata szerint a fiatal lányt a többi kereszténnyel együtt hurcolták a börtönbe. Amikor a kapitány parancsot adott arra, hogy a foglyokat egy-egy cölöphöz bilincseljék, feltűnt neki, hogy Ágnes arcán a félelemnek nyomát sem lehet látni. Katonái sorba próbálták a lány kezét elnyerni, mert mindegyikük úgy érezte, egy ilyen bátor lány illene hozzá feleségnek, Ágnes azonban mindenkit visszautasított, mondván, azé akar lenni, aki először választotta: Istené! A kapitány ezt hallva dühbe gurult, és lefejeztette őt.
Ágnes neve származhat a görög „hagnosz” szent, szűz, tiszta jelentésű szóból, amely agnes formában kerülhetett át a latinba, de származhat az „agna” (bárány) szóból is, mert szelíd és alázatos volt, mint a bárány. Évszázados hagyomány volt, hogy a szent ünnepén Rómában megáldottak két kisbárányt. amelyek gyapjából szőtték azokat a palliumokat, melyeket a pápa adott át az új metropolita érsekeknek.
Az Aranylegendában olvashatjuk, hogy nevét a megismerésből (ab agnoscendo) is eredeztetik, mert megismerte az igazság útját. Szent Ágoston szerint az igazsággal a hívság, a csalárdság és a kétkedés áll szemben, és Ágnes az igazság erényével tartotta magától mindhármat távol. Legendájában szerepel, hogy fiatal korához képest nagyon okos volt, „évei számát tekintve ugyan még gyermek, értelme szerint bölcs öreg; testében ifjú, lelkében ősz-fehér; orcára szép, még szebb hitére”.
Január 21-én temettek el Rómában, azóta is ez a nap az ünnepe. Szent Ágnes emlékhelye a római Via Nomentánán található, ahol Konstantin császár leánya, Konstantina bazilikát emeltetett, és hozzáépíttette saját mauzóleumát. Az építkezés ténye is a helyi hagyományt erősíti.
Az egyházban régen szokásos volt ugyanis, hogy vértanúsír közelében választottak temetkezési helyet (depositio ad sanctos), ami a szent közbenjáró erejébe vetett hitről tanúskodik.
Ágnes ünnepéhez a magyar néphagyományban olyan hiedelmek fűződtek, mint hogy a várandós asszonyok sós vízben mosdottak ezen a napon, hogy a gyermekeik egészségesek legyenek. A naphoz időjárási regula is fűződött: „ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince”.
Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában arról olvashatunk, hogy a naphoz az új év első borral, szőlészettel összefüggő szokásai kapcsolódnak. Egy 17. századi feljegyzés szerint e napon szállította le az ecsedi jobbágy a dézsmabort földesurának.
Kiemelt kép: Ferenc pápa által megáldott bárányok bemutatása Szent Ágnes ünnepén, 2016. január 21-én. Forrás: Catholic News Agency
