1951. májusában özvegy Pallavicini Györgyné, született gróf Andrássy Borbála a kitelepítéshez csomagolt. Járt-kelt a villában, próbálta összekészíteni, mire lesz majd szüksége a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Besenyszögön, ahol az állami verdikt alapján lakni fog. Nagyobb gondja volt, hogy mit tegyen mindazzal, amit nem vihet magával? Értékes bútoraival, jegyzett műkincseivel, és a családi iratokkal?
Ami ezután történt a magyar történetírás komoly vesztesége. Hogy ne kerüljön méltatlan kezekbe, Andrássy Borbála begyújtott a Kuruclesi úton álló villa valamennyi kályhájába, és válogatás nélkül tűzre vetett leveleket, naplókat, feljegyzéseket, dokumentumokat. Saját egész életében vezetett naplója is a tűz martaléka lett.
Nem olvasott bele egyikbe sem, félt, hogy akkor nem lenne ereje folytatni az autodafét.
A sors fintora, hogy a második Andrássy lány nevét mégis egy napló tette halhatatlanná. A kitelepítés idején készített feljegyzései a magyar történelem egyik sötét időszakáról szolgáltatnak, hiteles információkat és mélyen átélhető emberi történeteket. Ez a napló már első, 1990-es megjelenésekor hatalmas sikert aratott, nemrég újra kiadták, hasonló érdeklődés és elismerés mellett.
Aki egy elkényeztetett grófkisasszony panaszaira számítana, kellemesen csalódni fog, helyette ugyanis egy okos, művelt, nyitott, kíváncsi, kiegyensúlyozott, önvizsgálatra mindig kész, művészi érzékenységgel megáldott idős asszony feljegyzéseit olvashatja. Egy jó érzésű, az összefüggéseket kereső és megtaláló ember rögzítette a kitelepítés számos aspektusát, és azt, hogy az ötvenes évek nemcsak a kitelepítetteket gyötörte meg, de akkor zajlott az ország egy értékes társadalmi csoportjának, az egyedül boldogulni akaró, iparkodó parasztságnak a felszámolása is.
Borbála, ahogy a családban nevezték, Boji ezt mind látta és értette, pedig amikor 1890. januárjában a világra jött, jövője gondtalannak ígérkezett. Boldog gyerekkor Tőketerebesen, Tiszadobon, a dubrini vadászlakban és a család pesti palotáiban. Angol, francia, német nevelőnők, lovaglás, festés, utazások. Apja halála után, anyja, Zichy Eleonóra a sógorához ment férjhez, így a négy lány, Ilona, Borbála, Katinka és Klára továbbra is a kiegyezés felett bábáskodó Andrássy Gyula szellemében nevelkedett. Huszonegy évesen a Mátyás templomban ment férjhez Pallavicini György őrgrófhoz, akitől négy gyermeke született, és aki 1946-ban súlyos betegség után halt meg.
A családi hagyományoknak megfelelően Borbála is bekapcsolódott a közéletbe, 1916-ban egyike volt a Fényűzés Elleni Liga megalapítóinak. A ligába tömörült hölgyek hazafia felbuzdulásból hadat üzentek a párizsi divatnak, és Tormay Cécile írónő vezetésével az olcsóbb magyar darabok viselésére buzdítottak.
Boji emellett megalapította a Magyar Nők Klubját is, azzal a céllal, hogy a különböző társadalmi körhöz tartozó nők kapcsolatba kerüljenek egymáshoz.
A második világháborúban és utána a történelmi események sűrűjébe került. Katinka húga és annak férje, Károlyi Mihály történetét mindenki ismeri, legkisebb húgát, Káját pedig bomba ölte meg. Az ellenállásba bekapcsolódó fiát, Györgyöt, a németek elfogták, és Dachauba küldték, a háború után az oroszok hurcolták el Szibériába. Anyja soha nem tudta meg pontosan, hol és hogyan halt meg. Egyetlen lánya, Thyra és egyik fia külföldre menekült, a kitelepítés alatt tőlük érkezett csomagok, bennük a kerti szék, a rovarirtó és a szúnyogháló, nagy segítséget jelentettek.
Antal fia, aki szintén részt vett az ellenállásban, beállt az új magyar hadseregbe, belépett a kommunista pártba is. Nevét idővel Pálinkásra változtatta. Az 56-os forradalomban az ő egysége vitte Mindszenty bíborost Budapestre, és biztosította biztonságát. Anyja már elhagyta az országot, amikor fiát letartóztatták, elítélték, majd kivégezték.
Andrássy Borbála kitelepítési naplója, amely a forradalom eseményeivel zárul, lenyűgöző olvasmány. Egy egerektől hemzsegő kamrafélében lakik, rengeteget fázik, maga fűt, és kilométereket gyalogol tejért, mégis van benne valami belső béke. Akinek ilyen gazdag a belső világa, annak mindig van miből erőt merítenie. Egyedül van ugyan, olvas, rajzol, sétál, maga tákolta fürdőruhájában nagyokat úszik, borsót termeszt, paradicsomot karóz, kemencét tapaszt, közben igyekszik másokkal beszélgetni, akin tud, segíteni.
Gyakorlati dolgokban nem ügyes, de azért betapasztja az egérlyukat, polcot és szekrényfélét fabrikál. A jó válaszok is késve jutnak eszébe, de ezt is képes öniróniával kezelni.
Bár folyamatosan zaklatják a hatóságok, mégis szinte hálás, amiért az életet egy másik perspektívából is láthatja. Elmúlt hatvanéves, de nem zárkózik az emlékei közé.
Andrássy Borbála kevés csomaggal hagyta el a hazáját – egy vászonzacskóban némi magyar földet is magával vitt. Előbb a Riviérán lakó lányához, majd Endre fiához, Kanadába ment. Ott tudta meg, hogy György után második fiát, Antalt is megölték. Montrealban halt meg 1978-ban.
