A Rubicon Intézet kiadásában 2022-ben megjelent könyv magyar nyelven a mű első teljes kiadása, értékes és izgalmas kordokumentum.

A fordulatos és jól megírt szövegeknek, valamint a szép rajzoknak, festményeknek hála könnyen odaképzeljük magunkat a pozsonyi várhegyre, a felvidéki bányavárosok meredek sikátoraiba, a nagycenki és zsibói uradalomba, de ott vagyunk az alföldi puszta koszos és poros útmenti fogadóiban, az első dunai gőzhajókon, a füredi arisztokrácia szalonjainak báljainak forgatagában és a reformkori Pozsony, Pest és Buda utcáin is. 

Amikor még homokbuckák borították Pestet

Egy jellemző részlet Paget pesti leírásából: „A Duna-sor teljes hossza nagyjából egy mérföld lehet. Mögötte félkör alakban terül el a város, az utcák többsége széles, valamennyi jól kövezett, néhánynak még járdája is van. A házak fehér kőből épültek, és a legtöbb sokkal szebb, mint odahaza megszoktuk. A terek többsége építészeti szempontból kitűnően van megoldva, de mivel középen nincsen valami odaillő szobor vagy más efféle, kopárnak és kihaltnak tűnik. Amellett elég tágasak, így aztán könnyen felgyűlnek rajtuk a homokbuckák, melyekkel Pest tele van.” 

A könyv azért is különleges, mert első kézből kapunk részletes és őszinte leírást a reformkori Magyarországról és Erdélyről, a politikai életről, a gazdasági elmaradottságról, a társadalmi berendezkedésről, az egyházi viszonyokról, a nemzetiségi ellentétekről, a Habsburg-kormányzat paranoiájáról is. Megismerhetjük az akkor élt emberek mindennapjait, életmódjukat, szokásaikat.

Fotók: Németh Ildikó

6 db

Szebbnél szebb városok, falvak, a turisták által akkoriban még alig felfedezett tátrai és erdélyi hegyek jelennek meg a szemünk előtt. Borzongató arról olvasni, milyen keserves volt akkoriban az utazás. Az ilyen passzusok viszont büszkeséggel töltenek el bennünket:

„Láttam már lenyugodni a napot a rajnai hegyek mögött, miközben a Neckar-partján elnyújtózva gyönyörködtem Heidelberg sötét, merészen égbe szökő tornyaiban, amelyek oly fenségesen rajzolódtak a mélyvörös égre; láttam, amint a lagúna habfodrai körülcsókolgatják a könnyű gondola orrát, s a nap utolsó sugarai aranyszínűre festik a hajdan oly hatalmas Velence pompás épületeit; láttam, amint a nappal istene a Szent Péter-székesegyház lenyűgöző sziluettje mögött süllyed nyugovóra, de sehol nem éreztem át annyira e látvány fenségét és erejét, mint éppen itt, egymagamban a magyar pusztán!”

Barátságot kötött Széchenyivel is

Minderről egy rendkívül karakán, érdeklődő és tájékozott angol lord számol be, szinte tudósítói alapossággal. Nem véletlenül tartják a történészek is a korszak egyik fontos forrásának. Paget a korszak olyan ismert magyar politikusaival találkozott és került jó kapcsolatba, mint Széchenyi és Wesselényi, tőlük szerzett közvetlenül információkat, és olyan történelmi eseményeknek volt szemtanúja, mint az 1835-ös pozsonyi diéta. Politikai nézetei a kor magyar liberális ellenzékének felfogásához álltak közel; az ország jövőjét illetően barátjának, Széchenyinek a reformpolitikájával értett egyet.

 „Magyarország boldogulásának ügyét őszintén a szívemen viselem” – ez a hozzáállás érződik végig az útikönyvön. Az „érted haragszom, nem rád”-típusú, konstruktívan kritikus csak hozzátesz a könyv értékéhez. Többször bírálja a magyaroknak a nemzetiségekkel szembeni méltánytalanságait, de ahogy a könyv utószavában is olvashatjuk, lenyűgözte őt a magyarok büszkesége, nagylelkűsége és szabadságszeretete, valamint úgy vélte, hogy egy erős Magyarország képes lehetne a térség békéjének biztosítására is. 

Paget: az angolból lett erdélyi úr

Érdemes a mű szerzőjére és izgalmas, sokrétű életére is kitérni. Paget a könyvben megírt utazása után Erdélyben telepedett le, és aktívan részt vett a kor közéletében, emellett a gazdasági életben is úttörő volt. 

Az angliai Loughboroughban született 1808-ban, és Aranyosgyéresen hunyt el 1892-ben. Az edinburgh-i egyetemen szerzett orvosi diplomát, igaz, soha nem praktizált, inkább utazni szeretett, amire a kilencezer fontos apai örökségből tellett is neki. Bejárta Franciaországot, Belgiumot, Németországot, majd Itáliát is.

Életében a fordulópontot 1835 hozta el, Rómában egy farsangi bálon megismerte Wesselényi Polixénát, későbbi feleségét, aki akkor még Bánffy László báró hitvese volt. Hatására és ajánlólevelével még 1835 nyarán William Sandford újságíró és Georg Edward Hering tájképfestő társaságában utazta be Magyarországot és Erdélyt. 1837-ben Kolozsváron kezdte el írni Hungary and Transylvania with remarks on their condition, social, political and economical című kétkötetes művét, ami először 1839-ben jelent meg Londonban. Az 1840-es években megjelent német nyelven is, ezt olvashatták sokáig a hazai olvasók is, majd az ötvenes években az Egyesült Államokban is többször kiadták. 

A szabadságharcban is fegyvert fogott a magyarokért

Pageték házaspárként tértek vissza 1839 végén Kolozsvárra, ahol házat vásárolt, míg Aranyosgyéresen birtokot szerzett, és egy angol stílusú kastélyt is építtetett, igazi erdélyi földbirtokos lett, Széchenyit követve mintagazdaságot alapított.

A szabadságharc során fegyvert fogott, Bem seregében harcolt, az egyik szárnysegédje volt. Czetz János parancsnoksága alatt részt vett a nagyszebeni ütközetben és a vízaknai visszavonulásban is. Később Kolozsvárott nemzetőrként szolgált, és naplót is írt. Diplomáciai úton és sajtókapcsolatait felhasználva Angliában is próbált megtenni mindent Magyarország ügyéért.

Világos után szülőhazájába menekült, 1855-ben, a brit kormány közbenjárására térhettek vissza erdélyi otthonukba, ahol Pagetnek élete végéig aktív szerepe volt több jelentős gazdasági és kulturális kezdeményezésben is. Például újra divatba hozta a lóversenyeket, juh- és lótenyésztéssel foglalkozott, és borászként is sikeres volt. Jósika Miklós Az élet útjai, míg Jókai Mór Egy az Isten című regényében rajzolta meg alakját. Kovács András erdélyi származású filmrendező 2007-ben dokumentumfilmet készített életéről Polixéna és John címmel.

Kereskedők, követek, világutazók Magyarországon

Már a 12. századból is ismerjük külföldi utazók beszámolóit Magyarországról. Az arab al-Garnati, jogtudós, diplomata és utazó 1150 és 1153 között járt és élt nálunk, és az is fennmaradt, hogy I. Géza királyunkkal nyilvánosan is vitázott. 1433-ban érkezett hozzánk Zsigmond idején Bertrandon de la Brocquiére lovag, a burgundi herceg követe, az ő leveleiből a hatszáz évvel ezelőtti Szegedről, a Tiszáról, a puszta méneseiről, Kecskemétről, majd a korabeli Budáról és Pestről tudhatunk meg sok érdekességet. Mátyás idejéből Bonfini neve és műve már ismerősebben cseng, bár sok fenntartással kell olvasni művét, túlzásokkal, pontatlanságokkal van tele, olykor kitalációkkal is. Burgio pápai követ a Mohács körüli időszak krónikása, megrendítő olvasni sorait, amelyben előrevetítette az országra váró tragédiát. A török korból Evlia Cselebi neve csenghet ismerősen, azt talán kevesebben tudják róla, hogy a világutazó, akitől valóban szemléletes képet kapunk a 17. századi Magyarországról, zsákmányszerzésben és emberkereskedelemben is jeleskedett, és megvetette a magyarokat. És végül említsük meg Andersent is, a világhírű meseírót, aki az 1840-es években járt nálunk, egy dunai gőzhajóval érkezett. Meséit egyébként először Szendrey Júlia, Petőfi hitvese fordította le magyar nyelvre 1856-ban. 

Fotók: Paget János portréja (Morelli Gusztáv, 1893) + Wikipédia és Németh Ildikó

Források:

Kiemelt fotó: Németh Ildikó