Az amerikai polgárháborúban kapott súlyos sebesülést a ’48-as magyar tiszt

Kossuth Lajos 1851-52-es amerikai körútját követően a magyarok iránti rajongás szépen lassan apadni kezdett, a piacképes képzettséggel nem rendelkező emigránsoknak pedig rá kellett döbbenniük, hogy hosszú távon nem tudnak pusztán abból megélni, hogy ők a szabadságharc menekültjei. Az óhazában politikával foglalkozó értelmiségi, esetleg katonáskodáshoz értő nemesek az angol nyelv ismerete és versenyképes tudás nélkül el voltak veszve az Újvilágban. Persze akadtak kivételek, akik polgári foglalkozásukkal, például mérnökként könnyedén elhelyezkedtek. Ilyen volt Asbóth Sándor is.

Az 1811-ben született férfi mérnökként végzett a pesti Institutum Geometricumban, és számos csatornaépítésben részt vett a forradalmat megelőzően. Polgári foglalkozását az 1848-49-es szabadságharc kitörését követően hagyta ott és csatlakozott a honvédséghez, ahol ezredesi rangig jutott. Kossuth bizalmasa lett, és követte Törökországba, majd az Egyesült Államokba is. A kormányzó távozása után Asbóth a tengerentúlon maradt, és diplomáját hasznosítva vasútvonalak építésén dolgozott New York környékén, majd részt vett a Central Park és Nyugat-Manhattan felső részének feltérképezésében és a földmérési munkálatokban is.

A magyar kivándorlók életében fordulópontot jelentett az amerikai polgárháború kitörése. A helyzet lehetőséget teremtett a többnyire liberális, demokratikus liberális, esetleg republikánus nézeteket valló magyar emigránsok számára, hogy érdemeket szerezve beilleszkedjenek új hazájuk társadalmába. Emellett persze meghatározó szempontnak számított az is, hogy a szabadságharcos múlttal rendelkezők végre képességeiknek megfelelő munkát találhattak, főként észak hadseregében. Sőt, olyanokat is találunk, akik kifejezetten a rabszolgák felszabadítása végett csatlakoztak a jenkikhez. Az ő történetükről egy korábbi cikkünkben részletesebben is írtunk.

A Nyugati Főparancsnokság élén álló, magyarokat előszeretettel alkalmazó John Charles Frémont vezérkari főnökének nevezte ki Asbóthot. A magyar tiszt élvezte a közvélemény bizalmát, a New York Times így írt róla 1861. szeptember 3-án. „Asbóth tábornok csöndben és határozottan indul dolgozni. Beható pillantása azonnal felméri, hogy a jelentkezőnek milyen beosztásban vehetik hasznát, ha van ilyen egyáltalán, s néhány kérdéssel gyorsan meggyőződik arról, helyesen ítélte-e meg. S marcona külseje ellenére olyan jó szívű és kellemes modorú, hogy mindenki kedveli, akivel csak kapcsolatba kerül. A tábornok [Frémont] […] vezérkari főnökeként hatalmas mennyiségű munka nehezedik rá, ami emberfeletti erőfeszítéseket igényel. Asbóth tábornok éjfélkor hagyja el irodáját, s hajnali 5 órakor, amikor segédei még az igazak álmát alusszák, már ismét az íróasztalnál ülve találjuk […].”

Asbóth kiváló szervezőmunkát végzett, ebben a kortársai is egyetértettek. Frémontot azonban idővel leváltották, hősünk viszont maradt. Kivette a részét az Arkansas államban zajló harcokból, az 1862. március 7-i Pea Ridge környékén vívott ütközetben pedig meg is sebesült, egy golyó átfúrta a jobb karját, és eltörte a felkarcsontját. Sérülése ellenére másnap már folytatta is a szolgálatot, bár továbbra is erős fájdalmai voltak, amelyek a későbbiekben is elkísérték. Nem sokkal később dandártábornokká léptették elő, következő év novemberében pedig kinevezték a Pensacola Körzet (Nyugat-Florida) parancsnokává, ezáltal pedig fekete ezredek is az irányítása alá kerültek. Asbóth igyekezett magyar tisztekkel körülvenni magát, Kossuth unokaöccseit, a fekete csapatokat is vezető Zulavsky Lászlót és Emilt is maga mellé vette. A déli lakosság kifejezetten undorodott a magyar emigráns katonáktól, úgy tartották „külföldiek, jenkik és négerbarátok”.

Asbóth pályafutását végül egy korábbinál is súlyosabb sebesülés törte derékba. A Floridában található Mariannánál vívott harcokban egy déli sortűz találta el 1864 szeptemberének végén Egy lövedék az arcát érte, kettő pedig a bal felkarját törte el két helyen. Rögtön elszállították a csatatérről egy magánházba, ahol ellátták a sérülésit, majd kórházba vitték. Csontjai ugyan összeforrtak, de a bal karja szinte használhatatlanná vált, valamint az orvosok nem tudták eltávolítani a lövedéket, amely a szájpadcsontjában állt meg. Ebből kifolyólag élete végéig fejfájás kínozta, és beosztását is át kellett adnia. A New York Times így emlékezett meg a lemondásáról: „Asbóth tábornok az egyik legidősebb és legtiszteletreméltóbb külföldi tiszt, aki az Unió szolgálatába állt, amikor kitört a lázadás.”

Később ugyan visszatért a hadsereg kötelékébe, de rendkívül lefogyott és igencsak gyenge fizikai állapotban volt. Ennek ellenére a háború utolsó évében címzetes vezérőrnaggyá léptették elő, a konfliktus lezárását követően pedig az Egyesült Államok argentínai és uruguayi nagykövete lett. Ebben a tisztében próbálta fegyverszünetre bírni a feleket Paraguay, illetve Argentína, Brazília és Uruguay háborújában. Sajnálatos módon az orvosai mindeközben nem tudták kezelni a szájában lévő sebet, amelynek komplikációiba Buenos Airesben 1868-ban belehalt.

Halálhírére a Vasárnapi Ujság nem mulasztotta el megemlíteni a száműzetésben élő magyarok ügyét. Ne feledjük, a kiegyezés után járunk egy évvel, tehát a kérdés nagyon is aktuálisnak számított:

„Országgyűlésünk mindenik fölirata ismételve fölszólalt, a fejedelem szivéhez intézve kéréseit, külföldön száműzetésben élő honfitársaink érdekében, hogy az őket hazájuktól távol tartó kényszerűség megszűntével haza jöhessenek, munkásságukat s tehetségeiket a szeretett hazának szentelni, vagy legalább az ismert drága földön találni sírjokat. Minél törhetlenebbül reméljük, hogy ez ismételt kérelmek végre meghallgattatást nyerendenek, annál melegebb részvéttel tekintünk ama férfiak felé, kik a magyar névnek messzi földön, tengereken túl is becsületet és dicsőséget szereztek, kik a legkülönbözőbb pályákon megmutatták, hogy a magyarban mindenre van képesség s hogy e számra nem nagy, de őserejü nemzet minden szakban képes oly férfiakat mutatni fel, kik idegen voltuk nehézségei daczára is versenyezhetnek a külföld jeleseivel.

Azok közt, kik a magyar név jó hírnevét legmesszebb földre vitték el, örömmel emlékezünk meg AsbóthSándorról, ki Észak-Amerikában, a szabadság és tevékenység hazájában, tábornoki, és az argentínai köztársaságnál teljhatalmú miniszteri rangra emelkedett.”

Holttestét a buenos-ayresi protestáns egyházban helyezték el, ahonnan az elhunyt végrendelete alapján Washingtonba fogják szállíttatni. Koporsóját az Egyesült Államok zászlaja, kardja, kalapja és egyéb jelvényei, egy babér, valamint egy fehér virágokból font cipruskoszorú díszítette. A gyászmenetet pedig barátja és harcostársa Cetz János tábornok, illetve egy bizonyos Hopkins úr vezették – derül ki a Magyarország és a Nagyvilág beszámolójából.

A cikk Vida István Kornél: Világostól Appomatoxig című könyve alapján készült.

A sorozat előző része itt olvasható:

Nyitókép: Library of Congress