Arca volt a házainak, tekintete. A ma 90 éve született Makovecz Imre életműve összeköti a spirituális tartományt a megmérhető, kézzelfogható anyaggal. Összesimítja a leírhatót a leírhatatlannal, a múltat az örökkével. A Műcsarnok új kiállítással tiszteleg a Mester előtt; mi elmentünk a Városkúti úton álló házba, amelyet otthonának szánt, de már nem költözhetett be, és ami ma emlékházként várja a látogatókat.
Nem hatalmas elzárt térségen áll az egyetlen kanyargó ívet formázó ház, hanem buszforduló és társasházak szomszédságában. Fehér falak, míves faszerkezet, kúriákra emlékeztető nagy, kétszárnyú ajtó, előtte a két faragott oszlop mintha őrt állna. Kertjébe bejárnak a vaddisznók, a füvet levélformára öntött beton járólapok tarkítják. Az ilyen telekre írják a hirdetésekben, hogy „előnytelen”: fordítsuk le úgy, hogy igazi kihívás volt ide házat tervezni.
A dolgozószobának kialakított helyiségben értelemszerűen Makovecz soha nem dolgozott, de pontosan úgy helyezték el az íróasztalát, polcait, a fogasát, ahogy Kecske utcai házukban állt. Ott a zakója, a nyakkendője, a székeken szép nemezpárnák, a tárgyalóasztalon egy tálban dió. Ceruzák, radírok, tervrajztekercsek, közös kép Benedek pápával és Kós Károllyal. Művészek, barátok ajándékai és a csíkszeredai templom makettje. Az asztalon olló és bicska meg persze hamutartó. És hifi-torony, mert ha dolgozott, gyakran hallgatott zenét közben.
A zene fontos volt, ahogyan az ének is, a család gyakran énekelt közösen. Ilyen személyes apróságokat is elmesélnek a vendégeknek a Makovecz Alapítvány munkatársai, akik fogadják az egyénileg és csoportosan érkezőket. (A látogatóknak szóló információk a www.makovecz.hu/haz/latogatas oldalon találhatók.)
A falakon most a korai korszak munkáinak képei láthatók, a hatvanas években épült sárospataki és csornai áruházé, a balatoni út mellett álló „cápáé”, a berhidai étteremé és a tatabányai csárdáé. A bejáratnál is egy meghökkentően fiatal Makovecz-arc néz ránk, leginkább a tekintetéről lehet felismerni.
A kiállítóhelyiségben makettek, képek és Makovecz saját faliújságja, ahová az őt inspiráló szövegeket tűzte ki, miután szép kézírással lemásolta őket. Itt van Nagy László Latinovits halálára írt verse is.
A házat a Makovecz Alapítvány működteti, gyakran rendeznek benne kulturális programokat, így például élőzenés táncházat, építészeti előadásokat, s a különféle zenei programokon szerephez jut a sarokban álló fekete zongora is. Ez a kupolás rész lett volna a családi nappali, konyha és étkező egyben. Fehér kemencével, gyönyörű formájú ablakokkal. Most le lehet ülni benne, olvasgatni az alapítvány kiadványait, elgondolkodni, mennyire másképpen élne az ember ilyen szobában, ahol nincsenek éles sarkok, ahol minden szabadságot és játékosságot üzen.
A Műcsarnokban most nyíló kiállítás középpontjába az angyalokat helyezték, akiknek létezésében Makovecz Imre rendíthetetlenül hitt. Sok jól ismert épülete éppen olyan, mintha egy angyal terítette volna be a szárnyával. A tárlat rajzok, tárgyak, hanghatások, eredeti film- és hangfelvételek és fotók segítségével nemcsak az életművet, de Makovecz szellemiségét, hitét is bemutatja. A mottója pedig ez: Az építészet igazi kalandja összekötni az eget és a földet.
