A kora középkori Magyarországon a régi királyi udvarházak szolgáltatónépei közé tartozó hölgyészek a hölgymenyétre, más néven a hermelinre vadásztak. A szó finnugor eredetű, muszlim források szerint a honfoglalás előtti magyarok hermelinprémmel fizettek menyasszonyukért, így alakult ki a kapcsolat az akkor menyasszony jelentésű hölgy és a hermelin szó között.
Az udvarházak az Árpád-korban királyi, királynéi vagy hercegi udvarbirtokok vagy földesúri uradalmi központok voltak állandó személyzettel. Ezen udvarházak élén állt az udvarnagy, avagy aladár. A tisztség neve valószínűleg a szláv udvari elöljáró jelentésű vladár szóból ered. Az udvarház személyzetét kezdetben a félszabad állapotú udvarnokok és más szolgálónépek alkották. Ők az udvarház mellett vagy a hozzá tartozó falvakban éltek és dolgoztak földművelőként, állattenyésztőként, kézművesként, halászként vagy vadászként, ilyen volt a hölgyész is.
A korai Árpád-korban a király nem rendelkezett állandó székhellyel, állandó mozgásban volt udvarházai között. Az udvarházak 10. századi előzményei a törzsi-nemzetségi vezetők szállásai. Ezekre példa a fejedelmekre utaló Fajsz (Falicsi), Taksony vagy Décse (Géza fejedelem) helynevek is. Ezekben intézte az uralkodó a kormányzati feladatokat, a természetben és pénzben járó adókat a legközelebbi udvarházba szolgáltatták be az emberek.
A hermelin (Mustela erminea) az emlősök osztályába, a ragadozók rendjébe, ezen belül a menyétfélék családjába tartozó faj. A középkorban a tisztaság, az erkölcsi feddhetetlenség jelképe volt, címerállatként és prémjét a palástokon hordani a világi és egyházi előkelők kiváltsága volt. Az állat prémjét az tette és teszi ma is értékessé, hogy nyáron barna bundát visel, míg télen, alkalmazkodva a hóhoz, bundája fehérré válik.
És hogyan vadászták? Mindenképpen óvatosan, mert ügyelni kellett a szőrme tisztaságára és épségére. A vadászok többnyire kisebb testű kutyákat használtak a becserkészésükkor, hogy a hermelint a kotorékába kergessék. Hurkokkal is próbálkoztak, vékony lószőrből vagy fémhuzalból készült hurkokat helyeztek el az állat váltóin, azaz szokásos útvonalain. Vagy olyan fojtócsapdákat, kis szerkezeteket használtak, amelyek az állat nyakára záródtak.
Ha nyílvesszővel próbálták leteríteni, akkor tompa végűeket használtak, amely elkábította az állatot, de a szőrméje ép maradt. És persze csak télen vadásztak rá, amikor fehér volt a bundája. A palástokon látható fekete pöttyök a hermelin farkának fekete végei voltak, amiket külön varrtak rá a prémre.
Az Árpád-kori településeink között szép számmal vannak foglalkozást jelölő szavak. A Tolna vármegyében található Hőgyész település neve is a hölgyész mesterségnévből ered.
A hermelinekből, vagy hölgymenyétekből annak idején rengeteg lehetett a Hőgyészt ma is övező sűrű erdőségekben, és sokan ezek elejtésével keresték meg a kenyérre és az adóra valót. A nagyközség címere mind a mai napig őrzi ezt a középkori örökséget.
A középkori Hőgyész a simontornyai váruradalomhoz tartozott, birtokosa az a Simon volt, aki a Sió és a Sárvíz mocsarai között épített erős lakótornyot, amit róla neveztek el Simontornyának. IV. (Kun) László király 1277-ben adományozta Hőgyész földjét Simonnak.
A török pusztítás után a 18. század elején a terület birtokosa, C. F. Mercy tábornok németországi, fuldai sváb kézműves családokat telepített ide, innentől kezdődik a később mezővárossá váló település fellendülése. A 19. században a híres Apponyi család nagy építkezései alakította ki a falu mai arculatát. A második világháborúban a jelentős számú zsidó lakosságot elhurcolták, valamint a több mint hatszáz német családot is kitelepítettek, helyükre bukovinai székelyeket és felvidéki magyarokat telepítettek.
A Hegyhát szép vidékén megbújó település mellett több, a Donát-patak felduzzasztásával keletkezett halastó is található, valamint ismert a településen lévő Apponyi-kastélyról is. Itt található hazánk utolsó frottírüzeme is. A közelben, a Kapos-völgyre néző domboldalon bújik meg a környék egyik legnépszerűbb zarándokhelye, a csicsói kegyhely. A településen a mai napig négy népcsoport tagjai – magyarok, svábok, székelyek, cigányok – élnek egymás mellett, kultúrájuk keveredésének hatására izgalmas helyi kulturális élet jellemzi a vidéket.
Veszprém vármegyében is van egy kis falu, amelynek nevében a hőgyész kifejezés szerepel. Ez Kemeneshőgyész, nevét 1272-ben említette először oklevél. 1290-ben Erzsébet királyné adománylevele pedig a falu nevét Hyulgyz néven említette. A Magyar Oklevél Szótárban olvasható, hogy 1341- és 1345-iki adatok szerint a hely királyi birtok volt, azaz a királyi „hölgyvadászokról”, hermelinvadászokról kapta a nevét. Szép műemléke a Radó-kastély, ami 1900-ban már állt, a falu akkori legnagyobb birtokosa, a Radó család építtette. Kemenessömjénben és Répcelakon is áll egy-egy kastélyuk.
Egyszervolt szakmák sorozatunk előző része a csutorakészítőkről szólt:
Egy tárgy, ami nélkül a pásztorok, betyárok és katonák el sem indultak régen | Magyar Krónika
Egyszervolt szakmák sorozatunk ötödik része a csutorakészítőkről szól.
Forrás: Wikipédia, Savaria Múzeum Facebook-oldal, Tolnai Népújság, Magyar Oklevél Szótár
Nyitókép: Hermelin a Jura-hegységben. Forrás: Wikimedia Commons
