A tapinthatóvá tett szecesszió – a Lechner Ödön tervezte Hermina úti villa a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége székházaként működik

„Sipeki Balás Béla törvényszéki jegyző és felesége, felsőhegyi Dégen Eugénia a magyar szecesszió mesterével, Lechner Ödönnel terveztetett villát a Hermina útra. Az 1905-től a házaspár otthonául szolgáló épület hamarosan Budapest művészeti és társasági eseményeinek népszerű helyszínévé vált, a rendezvények élettel töltötték meg a gyönyörű házat” – idézi fel a villa történetét Nagyné Berke Mónika szolgáltatásvezető, miközben a bejárathoz vezető úton sétálunk. A számos nyelvet beszélő, jogi végzettségű Balás Béla az Igazságügyi Minisztérium magas rangú hivatalnoka volt, 1911 és 1917 között Zala vármegye főispáni posztját is betöltötte. Az első világháborús vereség után visszavonult a politikától, hogy feleségével életüket és vagyonukat a jótékonykodásnak szentelhessék.

Dégen Eugénia az első világháború alatt Zalaegerszegen alapított és vezetett hadikórházat, majd a háború után Budapesten részt vett a gyermek-napköziotthonok megalapításában és fenntartásában, továbbá a Magyar Vöröskereszt jótékonysági akcióiban. Balás Béla a Vakokat Gyámolító Országos Egyesület elnökeként a látássérült emberek életkörülményeinek jobbításáért dolgozott. A gyermektelen házaspár a vakok egyletére és a herminamezői római katolikus egyházközségre – amelynek Balás világi elnöke volt – hagyta a villát. A férj és a feleség néhány hónap különbséggel halt meg 1944-ben. A nagyobb hányadot öröklő Vakokat Gyámolító Országos Egyesület 1947-ben kivásárolta az egyházközség tulajdonrészét, és helyreállíttatta a világháborúban megsérült épületet.

A villa mellett elsétálva a mögötte magasodó új, kétszintes szolgáltatóházhoz jutunk. „Az egylet összeolvadt az 1918-ban alapított Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével – folytatja a történetet a szolgáltatásvezető. – Az ötvenes-hatvanas években pedig a megyei szervezetek megalakulásával, a szolgáltatások körének bővülésével és a közösségi események számának növekedésével mind több tér vált szükségessé.” A hetvenes években ezért építettek egy szolgáltatóházat, amelynek földszintjén Braille-nyomda, könyvtár, iroda, emeletén pedig egy nagy kultúrterem kapott helyet. Ezt az épületet a műemlékvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyásával összeépítették a villával, amelyet 1973-ban még felújítottak, a következő évtizedek azonban a hanyatlás időszakát hozták a székháznak. A Sipeki-villa még romjaiban is gyönyörű volt, de egyre balesetveszélyesebbé vált.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 2018-ban ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. A centenárium alkalmat adott arra is, hogy döntés szülessen a különleges épület megmentéséről: a székház 2024 elejére újjászületett.

Bár lassan egy éve, hogy visszaköltözhettünk, minden egyes reggel, amikor belépünk ide, úgy érezzük, hogy csodának vagyunk a részesei

– mutat körbe Mónika a műemlékvédelmi szempontok szerint helyreállított épületben. A felújítás Lechner Ödön fennmaradt tervei alapján zajlott. A tervek is tükrözték a formabontó megoldásokat kereső építész kísérletező kedvét az épület szürke színének megválasztásától a korban legmodernebbnek számító gázkandalló és gázvilágítású falikarok alkalmazásáig.

A villát Lechner Ödön legszebb alkotásaként tartják számon, mintegy összegzi a magyar szecesszió megteremtőjének építőművészetét. A keleti és székely motívumok ihlette, valamint a természetből merítő díszítőművészet nemcsak látványában izgalmas tereket hozott létre, hanem olyanokat, ahol az épület szépsége megfogható, tapintható. „Azt kértük a generáltervező DMB Építész Műteremtől, úgy hozza vissza a díszítőelemeket, hogy egy látássérült embernek is adják át, mitől is szép ez az épület, hiszen mi a látás hiányát részben tapintással kompenzáljuk” – simítja végig a kezét Mónika a falon futó íven. A szecesszióra jellemző ívek és virágmotívumok a burkolatok mellett a bútorokon is megjelennek, segítve a látássérült emberek tájékozódását.

A századelőn fogadótérként működő Sipeki-terem ma rendezvénytérként szolgál. A megújult térbe lépve lenyűgöző látvány fogad. A kék eozin mázas csempékkel és oszlopokkal díszített kandalló és az emeletre kanyarodó impozáns lépcsősor, amelynek díszes, irizáló oszlopsora szintén az úgynevezett labradorkék eozinos mázazással készült, varázslatos fényben ragyog. Az enteriőrnek különleges hangulatot ad a barokk templomokat idéző boltíves mennyezet. A hall kert felőli része kovácsoltvas szerkezetű, negyedgömb lezárású télikertbe vezet, az itt zöldellő dísznövények bronz falikútból kapják a vizet. A termet bejárva még több csodára – gyönyörű szoborfülkére, a falba illesztett hatalmas eredeti festményre – bukkanunk.

A lépcsőn felhaladva a karzatra az egykori könyvtárszobába érkezünk, ahonnan az erkélyre kilépve az egész villát végigkísérő virágmotívumokat látjuk. Itt, az emeleten volt a házaspár dolgozó-, háló- és fürdőszobája, amelyek eredeti kandallóját és üvegtégla falát is sikerült helyreállítani. A termekben a szövetség irodái kaptak helyet.

A villaépületben található a hangoskönyv-, a digitális és a Braille-könyvtár is. Utóbbi mozgatható sorainak 450 méternyi polcán 1300 Braille-könyv sorakozik 11 ezer kötetben.

„A pontírásos könyvek a terjedelmük miatt nagyon helyigényesek” – mutatja Mónika, miközben belelapoz a Monte Cristo grófja egyik kötetébe. A teljes regényt további 58 kötet teszi ki. A Braille-könyvtár kötetei között az 1800-as végéről is találunk könyveket. „A gyűjtemény óriási kincs, egyedüli az országban” – erősíti meg a szolgáltatásvezető, és azt is megtudjuk tőle, a Braille-nyomda megjelenése előtt úgy készültek a pontírásos könyvek, hogy először fémlemezekre írták ki géppel a Braille-szöveget, közéjük tették a lapot, majd a lemezeket présgéppel összenyomták.

A hangoskönyvtár több mint 8000 tételből álló gyűjteményének darabjai már alkalmazással is hallgathatók és hangoskönyvlejátszón is kölcsönözhetők. A művek jól ismert színészek mellett lelkes önkéntesek hangján szólalnak meg. A digitális könyvtárban több mint 41 ezer mű érhető el a látássérült olvasók számára is használható formátumokban. Az állomány folyamatosan növekszik, a munkatársak maguk szkennelik a köteteket, majd az átalakított formátumokat javítják, hogy a látássérült felhasználók képernyőolvasó szoftverekkel, szövegfelolvasó programokkal használhassák őket.

A hetvenes évekbeli toldaléképület elbontását követően új szolgáltatóházat emeltek, amelynek színe összhangban van a villáéval. Ezúttal nem kapcsolták össze a két épületet. A kétszintes új létesítmény energetikai szempontból önellátó, ugyanis napelemekkel és hőszivattyúval van felszerelve. Az emeleten található háromszáz fős terem sokféle rendezvény helyszíne a segédeszköz-bemutatóktól kezdve a küldöttgyűléseken keresztül a kulturális programokig. Most éppen egy tapintható fotókiállítást készítenek elő, mi is lenyűgözve simítjuk végig a különleges nyomtatással készült képeket.

A földszinten először a webáruházat is működtető segédeszközboltba térünk be, ahol az önálló életvitelt megkönnyítő eszközöket forgalmaznak a fehér bottól a beszélő és tapintható eszközökön – például órákon, telefonokon – keresztül a saját gyártású társasjátékokig. „Egy látássérült kollégánk a segédeszközök betanításában is segít – említi Mónika. – A szervizben pedig szükség esetén bármelyik segédeszközt meg is javítják a kollégák.” A következő teremben a látássérült tanulók számára használható formátumúra alakítják át a tankönyveket, Braille-írásos, nagyított és képernyőolvasó szoftverrel használható elektronikus változatok születnek.

Egy vakvezető kutya szalad elő lelkesen Mónikát üdvözölni, a szolgáltatásvezető megengedi, hogy mi is megsimogassuk, mert nincs rajta hám, ilyenkor nem dolgozik. Az ügyfélszolgálaton látássérült munkatársakat foglalkoztatnak, ők fogadják a megkereséseket személyesen, telefonon, ímélben és levélben. Nagyon fontos a munkájuk, mert a szervezethez fordulók velük beszélnek először, rajtuk keresztül kapnak benyomást. „Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!” – hirdeti a látássérült személyek esélyegyenlőségéért tevékenykedő szövetség jelmondata.

Az MVGYOSZ hiánypótló szolgáltatásokkal támogatja a vak és gyengénlátó emberek mindennapi önállóságát, oktatási és munkaerőpiaci integrációját és társadalmi részvételükben az egyenlő hozzáférés megvalósulását. A szövetség szemléletét mutatja, hogy itt minden olyan munkakört, amelyet látássérült ember el tud látni, látássérült ember is lát el.

„Fontosnak tartjuk, ezért nagy energiát fektetünk abba, hogy ne pusztán munkát, de értelmes munkát adjunk az embereknek” – mondja Mónika. Nyolcvan munkavállalóból negyvenöt megváltozott munkaképességű; bizonyos munkaköröket, mint a vakvezetőkutya-képzés, nem tudnak betölteni, de alapvetően minden folyamatnak van látássérült munkavállalója. Azzal, ahogy itt látássérült és látó munkatársak együtt dolgoznak, olyan példaértékű együttműködést sikerült megvalósítani, amelyet társadalmi szinten is érdemes bemutatni.

Látogatásunk a végéhez ér, az előkertből még visszafordulunk, és csodáljuk egy ideig az elénk táruló képet. A Sipeki-villa korhű, a jelenlegi funkcióhoz illeszkedő felújításával nemcsak lenyűgöző látvány, de a látássérült emberek számára is méltó környezet valósult meg. Jelképes, hogy a villa homlokzatát is különleges, a vakolat mélyítésével létrehozott díszítés uralja, mintha tervezője a jövőre gondolva tette volna tapinthatóvá a szépséges szecessziós stílust.