1909-ben összesen 326 női hallgatója volt a magyar egyetemeknek. Kettő közülük a Hajdu családból: Lilly és Margit. A miskolci kereskedőfamília az asszimilálódott zsidó családok életét élte, ebben a szellemben nevelték a szülők három lányukat és két fiukat. A század elején magyarosították a nevüket is Hochmannról Hajdura. Lilly már így kezdte meg egyetemi tanulmányait a pesti orvosegyetemen.
Holnaplányok – így nevezte magát és társnőit a későbbi Gimes Miklósné, aki találkozott Adyval is, férjével pedig az egyetemen ismerkedett meg, méghozzá a sokáig haladó szelleműnek nevezett, a marxizmust is elfogadó Galilei Kör egyik előadásán. Egy másik zaklatott lelkű költővel, Juhász Gyulával is kapcsolatba került, az analitikusa lett, a költő erről többször megemlékezett.
A magas, határozott medika egyszerre akart feleség és anya lenni, valamint a hivatásában kiteljesedő, az új világ megteremtésében részt kérő modern nő.
A pszichoanalízis megismerésével és alkalmazásával valóban messze megelőzte korát, mindemellett szép polgári lakásban, német kisasszonnyal nevelte időközben megszületett gyerekeit.
Úgy tűnt, mindez békésen megfér együtt. Miklós fia, aki az 1956-os forradalom egyik vezéralakja lett, 1917-ben, Judit lánya három évvel később született.
Hajdu Lilly egyidőben még bentlakó orvos volt az Elme- és Idegkórtani Klinikán, később a Frim Jakab alapította, értelmi fogyatékosokat befogadó otthonnak a vezetője lett. Az intézmény idővel Zuglóból a Remetehegyre költözött, és Hajdu Lilly nevét viselte. Férjével együtt dolgoztak, de kortársaik szerint a kedves és szeretetreméltó férfi jóval kisebb ambícióval rendelkezett. A házaspár baráti köréhez tartoztak Karinthyék és Kosztolányiék, az ő gyermekeik nyaraltak is a Remetehegyen. Gimesék nagy szeretetben és szoros szakmai kapcsolatban éltek és dolgoztak, szövetségüknek a zsidóüldözés vetett véget. Míg Hajdu Lilly bujkált és menekült, férjét koncentrációs táborba vitték, ott halt bele a tífuszba.
A háború után az özvegy doktornő belépett a kommunista pártba, bár elköteleződése nem volt olyan erős, mint fiáé, aki jó ideig a Szabad Nép újságírója és szerkesztője volt, a hivatalos ideológia könyörtelen képviselője. A főképpen a skizofréniával foglalkozó Hajdu Lilly, mint oly sokan, egyensúlyozni kényszerült a párt ideológiája és saját szakmai hitvallása között. A pszichológia gyanús tudománynak minősült, ennek tudatában kellett dolgoznia és szakmai szervezetekben eredményeket elérnie.
Néhány nehéz év után Hajdu Lilly a lipótmezei elmegyógyintézetben helyezkedett el, ahol a 2-es férfiosztály vezető főorvosából igazgatóhelyettes majd igazgató lett. A pszichiátriai intézmények országos felügyelőként igyekezett javítani a vidéki intézetek helyzetén, elérni, hogy hagyják el az elektrosokkot, a vizes pakolásokat és ne használjanak kényszerzubbonyt. Pártolta viszont a munkaterápiát, a Benedek István által Intapusztán létrehozott intézményt is segítette. Benedek Elek unokája az Aranyketrec című könyvében meg is emlékezett róla, rendszerint Nagyasszonyként emlegetve Hajdut.
Az 1956-os forradalom újabb mérföldkő lett a család életében. Az eseményekben radikális álláspontot képviselő, a többpártrendszert is szorgalmazó, tehát korábbi nézeteitől elforduló Gimes Miklós nem tartott a jugoszláv követségre majd Snagovba a többiekkel, őt Pesten tartóztatták le decemberben. A Nagy Imre-per harmadrendű vádlottjaként halálra ítélték és 1958 júniusában kivégezték. Halálhírét anyja a bécsi rádió adásából tudta meg.
Hajdu Lilly menye, unokája, lánya emigrált, őt természetesen kényszernyugdíjazták, csak a magánpraxis maradt számára. Ám arról, hogy meglátogassa a családját, vagy hogy elhagyja az országot, és külföldi konferenciákon megjelenjen, szó sem lehetett. Testi betegségei is kínozták, de mindennél jobban az a tudat, hogy már nincs értelme az életének, nem remélhet semmi jót. 1960 májusában öngyilkos lett, és még a temetésére is csak hónapokkal később kapott engedélyt a család.
Kapcsolódó:
