A Szeretetkert program szerint minden kapcsolatunk egy kis élőlény, amelyet ápolni kell figyelemmel, odafordulással, elfogadással, befogadással, emellett az önmagunkhoz, a belső, valódi énünkhöz való kapcsolódás ugyanilyen fontos. Hogyan kezdtél el párkapcsolati oktatással foglalkozni?
Az orvosi egyetemen végeztem, és pszichiátriából szakvizsgáztam. Ez a választás egy kompromisszum volt. Édesanyám azt szerette volna, ha orvos leszek, engem viszont az emberi kapcsolatok, a pszichológia, az irodalom, a filozófia érdekelt. Gyerekkorom óta fogékony vagyok a szenvedő, kiszolgáltatott emberek fájdalmára, ez vezetett és vezet ma is belső iránytűként az utamon. Fiatal pszichiáterként éveken át a férfi-zártosztályon dolgoztam, nagyon szerettem ezt a munkát. A gyerekeim születése után azonban magánrendelőben folytattam, majd a szakmai utamon újra rátaláltam arra, amit már az egyetemen megszerettem: az oktatásra, tanításra.
Mi ragadott magával a tanításban?
Beleszerettem a tréningekbe. A szenvedélyemmé vált, hogy humorral, játékosan, élményeken át tanítsak. Így a résztvevők személyes tapasztalatokat szereznek, figyelnek a belső megéléseikre, önreflexióval reagálnak a történésekre. A felismeréseken keresztül megnyílnak egy új szemlélet befogadására, amit aztán tudatosan alkalmazhatnak. Elvégeztem a coach- és a pszichoterapeuta-képzést, pár- és családterápiát is tanultam, hogy mentorként vezethessek másokat. A Szeretetkert Párkapcsolati Központban pedig már az általam képzett párkapcsolati mentorok, coachok is dolgoznak.
Mi az, amiben a hozzátok fordulók leginkább fejlődni tudnak?
A kommunikációban. A párkapcsolat természetes része a konfliktus, hiszen mások a szokásaink, más értékrendet hozunk az eredeti családunkból, máshogy képzeljük el a szerepek felosztását, a határok kijelölését, más a szeretetnyelvünk, másképp akarjuk érvényesíteni az elképzeléseinket. A különbözőség sokféleképpen megjelenhet a kapcsolatban, konfliktushoz vezet, stresszt vált ki. A stressz hatására pedig hajlamosak vagyunk elindulni egy időutazásra.
Megelevenednek a gyerekkorunkból hozott minták arról, hogy a szüleink hogyan szóltak egymáshoz, hozzánk, hogyan rendezték a konfliktusokat és az, hogy mindez ránk hogyan hatott. Ezért a párkapcsolati konfliktushelyzetekben sokszor a szüleink szólnak a szánkból.
A kapcsolatban megjelennek a korábbi élményeink, az otthonról hozott sorskönyvi üzenetek.
Mi lehet egy ilyen üzenet?
Például egy fájdalmas üzenet lehet, hogy „nem vagy fontos”. Ha egy ilyen sorskönyvi üzenetet cipelsz a puttonyodban, akkor annak aktiválódásához – triggerként való bekapcsolásához – akár az is elég, ha a párod nem jön haza időben. Ekkor már nemcsak a párodra és az adott helyzetre reagálsz, hanem a gyerekkorodból magaddal hozott üzenetre, annak a fájdalmára. Ahogy életre kelnek a múltbeli, gyerekkori élmények, a jelenben zajló konfliktusban romboló kommunikációval reagálunk.
Hogyan lehet megakadályozni, hogy belekerüljünk ebbe a spirálba?
Fontos a felismerés, hogy az intenzív érzés – indulat, fájdalom, szomorúság – nem a jelen helyzetről szól, hanem bekapcsolódott egy szükséglet, amit gyerekkorodban nem elégítettek ki. Ez már az első lépés a változás felé egy befelé tartó utazáson, amely során fel tudod deríteni, hogy honnan jön az adott érzés. Miért ennyire intenzív? Milyen hiány van mögötte? Mi lenne igazán fontos számodra ebben a helyzetben? Mire az ember bejárja magában ezt az utat, le is higgad, és a másikat is másképp látja. Bármi is legyen az eredeti probléma – bármilyen területen megjelenő különbözőség – arról lehet építő módon beszélgetni, ezért a Szeretetkert Párkapcsolati Központban elsősorban konstruktív kommunikációt tanítunk.
Hogyan segít a pároknak a Szeretetkert című könyved?
A Szeretetkert egy szimbólumrendszer, mert szimbólumokon keresztül könnyebb felismerésekhez jutni. A párkapcsolatot kertként jeleníti meg, amelyet gondoznunk szükséges. A kert részei a párkapcsolat különböző területeit szimbolizálják. Tizenhat terület van, mindegyik külön-külön is összekapcsolódik, és minden egyes rész hatással van a nagy egészre.
Mondanál néhány példát?
Az egész kertet behálózó ösvény mutatja meg, hogy milyen a pár tagjai között a kommunikáció, a virágoskert a szeretetnyelvekről, a sziklakert a konfliktusokról, a veteményeskert a szerepekről, a tó a visszajelzésekről, a lugas az intimitásról, a forrás a szexualitásról, a domb a fejlődésről szól. Ezen a szimbólumrendszeren keresztül a pár tagjai fel tudják térképezni a kapcsolatuk különböző területeit, felismerik, hogy melyek azok, amik leginkább gondozásra szorulnak, és megtanulják, hogy minderről hogyan lehet építő módon kommunikálni.
Az önmagunkhoz való kapcsolódásban is segít a könyv?
Igen, a kert szinte mindegyik szimbóluma a saját magamhoz fűződő viszonyban is értelmezhető. A Szeretetkertben önmagunkkal című kötetem pedig kimondottan arról szól, hogy milyen belső erőforrásaink, megküzdési lehetőségeink vannak arra, hogy jól legyünk saját magunkkal.
Hogyan született a könyvből játék?
Hiszek az élményeken keresztül való tanulásban, ezért a Szeretetkert szimbólumrendszere alapján készítettünk egy kártyajátékot. Ennek lényege, hogy a lapokon lévő kérdésekkel és kérésekkel a pár tagjai a kapcsolatuk különböző területeit még jobban megismerhetik – játékosan, humorral. Baráti társaságok és családok számára is készült változat, és mivel szervezetfejlesztéssel is foglalkozom, most készül a legújabb verzió.
Megosztanál egy számodra különösen kedves visszajelzést, történetet arról, hogy kinek miben segített a Szeretetkert?
Igen, legutóbb, a veszprémi Agóra művelődési házban tartott improvizációs játékunk után jött oda hozzám egy pár, hogy a Szeretetkert mentette meg a házasságukat. Elmesélték, hogy mennyire szemfelnyitó volt számukra már a játékhoz tartozó leírás a konstruktív kommunikációról, és mennyire igyekeztek, hogy azt alkalmazzák is a játék során. Így miután kihúztak egy-egy lapot, azok alapján építő módon tudtak beszélni a kapcsolatuk nehéz részeiről is.
Mi az az improvizációs játék, amit említettél?
Ismert színészek keltenek életre egy-egy párkapcsolati helyzetet, havonta egyszer szervezzük meg ezeket az előadásokat Budapesten, de gyakran járunk vidékre is. Nagyon szeretem ezeket alkalmakat. Valós helyzetekből írom a forgatókönyveket, amiket aztán átbeszélünk a színészekkel, de mindig érnek meglepetések a színpadon. Inspiráló a spontaneitás, a jelenetek a nézőkkel formálódnak, játékosan, sok nevetéssel. Humorral könnyebb tükörbe nézni, magunkra ismerni egy-egy szituációban.
Hogy látod, van igény az emberekben arra, hogy foglalkozzanak magukkal?
Igen, bár én nyilván azokkal kerülök kapcsolatba, akikben erre eleve van igény. A színházba olyanok is eljönnek, akik még nem feltétlen járnak ezen az úton, de pont egy ilyen előadás segíthet nekik, hogy megnyíljanak. Meg is szoktam kérdezni, hogy ki az, aki önként jött és ki az, akit hoztak, majd elmondom, hogy senkit nem akarunk megjavítani. Ez nem arról szól, hogy bárkit megszereljünk, átalakítsunk, csak nézzünk meg bizonyos helyzeteket, és ha közben megszületik egy felismerés, az már egy jó induló lépés. A fejlődés egy életen át tart, sokszor látom, hogyan nyílnak meg az idősebbek is egy-egy krízis kapcsán. Szeretnék minden korosztályt megszólítani, most tervezek egy fiataloknak szóló előadást arról, hogyan lehet felismerni már az ismerkedés során a párkapcsolati játszmákat. Ez a témája a Hófehérke társat választ címmel megjelent új könyvemnek is, ami egy játékos útikalauz önmagunkhoz, egymáshoz.
Honnan jönnek az új ötletek? Mi motivál a munkádban?
A négy gyerekem a legnagyobb tanítóm, mindegyikük fontos ajándék és útravaló az élethez. A legkisebb halmozottan sérült, nem hall, nem beszél, más módon kommunikálunk. Vele, rajta keresztül egy egészen különleges utat élek meg, és ez a helyzet nagyon sok mindent érlel bennem, folyamatosan belső utazásra indít saját magamba. Úgy érzem, azok a felismerések, amelyek megszületnek bennem, néha belőle fakadnak bennem.
