Szerző: Meszleny Zita
fotó: kováts gábor
A nagyapám a saját elmondása szerint a népszavazáskor hatszor tette le a voksát Magyarország mellett. Ez persze nem biztos, hogy igaz. Az öreg szeretett nagyot mondani, de az eredmény miatti büszkeséget és az identitást jól mutatja a legenda.
Koloszár Miklós fül-orr-gégész Perkovátz Tamás főorvos
A családom eleve mélyen be van ágyazva Sopronba: a nagyszüleim érkeztek ide, mindkét ágról, és az egyetemi éveimet leszámítva én is mindig itt éltem. Nem is volt opció, hogy máshova menjek. Annak ellenére sem, hogy fiatal orvosként nem volt egyszerű a visszatérés. Sopron a történelméből adódóan zárt város volt, ahová csak ellenőrzések után juthatott be még az itt lakó is, ez pedig meghatározta a hangulatot. Akkoriban úgy éreztük magunkat ebben az ország széli kis ficakban, mint akik el vannak zárva a levegőtől.
Aztán amikor megnyíltak a határok, végre fellélegezhettünk. Kitárult a világ, és ami a város nehézsége volt, az a legfőbb előnye lett. Hatalmas elánnal kezdtük felfedezni, megismerni a környéket, az ausztriai tájat, a szomszédainkat, Sopron igazi vonzerejévé Bécs és Pozsony közelsége vált. Rengetegen költöztek ide, mert ugródeszka lettünk a külföldi munkavállaláshoz, ma is folyamatosan nő a lakosság, amit nem sok kisváros mondhat el magáról. Szinte magától értetődik itt a kétnyelvűség, ami miatt az ember nem érzi idegennek magát a határ túloldalán sem. Mi is a lehető legnagyobb természetességgel járunk át Ausztriába hangversenyekre, kiállításokra, síelni vagy a reptérre, ha utazni vágyunk, de ugyanilyen boldogan jövünk haza is.
Számomra ugyanis Sopron a legszebb. Nem tartom magam lokálpatriótának, de végigjártam az ország szinte összes városát, és úgy találtam, hogy történelmi, műemléki szempontból egyik sem vetekedhet Sopronnal. Nincs még egy olyan város, amelynek ilyen adottságai lennének. Gondoljunk csak a természeti környezetre, a tóra, a dombokra, a közeli hegyekre. És nincs még egy olyan sem, amelynek ilyen sokféle történelmi kort felidéző mozaikja lenne. Itt a belváros az elegáns barokk palotáival, aztán kicsit kijjebb az 1800-as évek második felében épült településrész, megjelenik a Bauhaus, ott a Lőverek, a Virágvölgy, valamint a poncichternegyed a több száz éves parasztházaival. Ez azoknak a német ajkú szőlősgazdáknak a lakóhelye volt, akik a tőkék között babot is termeltek. Ha beszélhetünk soproniságról, akkor az számomra ezt a sokféleséget jelenti, városképben, nemzetiségben, múltban.
A változásokat figyelve persze némi nosztalgiával tekintek vissza a valaha volt csendes, zárt, gemütlich, azaz kedélyes Sopronra. Ahogy idősödöm, az kezd hiányozni, ami fiatalon nehézségnek tűnt, a múlt egyre inkább felértékelődik. De ez így van rendjén. Szívesen tekintek vissza, de tudok örülni a jövőbe mutató változásoknak is.
A Tejútrendszer megunhatatlan látvány, nem lehet betelni a benne lévő gyönyörű színekkel, formákkal – mondja Faigel Gyula. A világszerte elismert szilárdtestfizikus nyugdíjasként szeretett bele a csillagászatba, és örökké kíváncsi tudósként ezt sem vette félvállról: két-két obszervatóriumot épített Budakalászon és Bükkszentkereszten, hogy tanulmányozhassa a bolygókat, a Napot, a csillagközi ködöket, a galaxisokat.
A digitális ember kontaktokat gyűjt, miközben az életében egyre kevesebb az igazi találkozás. A Fény utcai piac megőrzött valamit abból a korból, amikor a piacozó ismert minden arcot a standokon – és nemcsak vásárolni, hanem beszélgetni is lejárt. Itt nem arctalan tömeg hömpölyög: az emberek keresik egymás tekintetét. Szatyraikban történetek lapulnak – csak meg kell állni, és el is mesélik. Farkas Zoltán ZongoráZooo portréja.
A digitális ember kontaktokat gyűjt, miközben az életében egyre kevesebb az igazi találkozás. A Fény utcai piac megőrzött valamit abból a korból, amikor a piacozó ismert minden arcot a standokon – és nemcsak vásárolni, hanem beszélgetni is lejárt. Itt nem arctalan tömeg hömpölyög: az emberek keresik egymás tekintetét. Szatyraikban történetek lapulnak – csak meg kell állni, és el is mesélik. János bácsi portréja.
A pátyi pincehegy mindig is a falu közösségéről mesélt, és most sincs ez másként. Noha szőlő már alig van, valami talán ennél is értékesebb születik ma a föld alatti boltívek között.
Van egy város, ahol mást jelent a futball. Találkozási hely, a mindennapok része. Ünnep. A dunaszerdahelyi DAC-lelátón a Kárpát-medence egyik legkülönlegesebb közössége gyűlik össze kéthetente. Minderről Németh Sándor fotós és Nagy Krisztián kommunikációs vezető mesélt nekünk a stadionban, és megkérdeztük a csapatról filmet forgató Tősér Ádám filmrendezőt is.
Tárkány-Kovács Bálint zenész és felesége, Tárkány-Kovácsné Albicz Ágnes építészmérnök néhány évvel ezelőtt úgy döntöttek, élettérré alakítják vágyott harmadik helyüket. Miközben folyamatosan tanulják a közel kétszáz éves vigántpetendi házuk tereit, írják tovább a történetét is. Minél tovább beszélgetünk velük, annál biztosabbak vagyunk benne: nem csupán maguknak.
