Szerző: Meszleny Zita
fotó: muray gábor
Életem szerencséje, hogy Sopronba kerültem. Tolna megyében, egy német ajkú községben születtem, részben ennek köszönhetem pályám alakulását. A közlekedési szak elvégzése után ugyanis rögtön a GYSEV-hez hívtak, amelynek – nemzetközi társaság lévén – nagy szüksége volt német nyelven jól beszélő utánpótlásra. Így kerültem 1969-ben ide, és azóta soproni polgárnak tartom magam. Sopron, illetve a vasúttársaság mindent megadott, ami a minőségi élethez szükséges. Végigjárhattam a ranglétrát, és a pályám végén vezérigazgató-helyettesként mehettem nyugdíjba 2007-ben. Ebben az évben köszönt le a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke. Elődöm építész-történész volt, aki generációkra visszavezetve soproni, így megtiszteltetés volt, hogy noha nem ide születtem, és nem is az építészet területéről jöttem, rám merték bízni a feladatot. Úgy éreztem, belenőttem a városba. Most lesz tizenöt éve, hogy én vezetem az ország egyik legrégibb egyesületét, amely több mint százötven éves múltra tekint vissza. Ez is mutatja a felelősséget, amit a polgárok éreztek a városuk iránt. Az egyesületben jelentős értékmentő munka folyik, pedig a szervezet sokszor nem volt könnyű helyzetben. Sopront hosszú ideig bűnös városnak tartották, bűne az volt, hogy hűséges volt a hazájához. Ezt akkor keményfejűségnek, rátartiságnak címkézte a hatalom, nem zárta a szívébe a kis elszigetelt országrészt.
Józan Tibor, a GYSEV nyugalmazott vezérigazgató-helyettese, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke
Ma már ez szerencsére nincs így. Elég csak megnézni a belvárost, ami szerintem sosem volt még ilyen szép. An – nyiféle hangulata van, hogy egyszerűen megunhatatlan. Szeretem, amikor a gyönyörű homlokzatokon ragyog a nap, az alkonyatot, mikor kigyúlnak a lámpák sejtelmes fényei, a téli esti soproni hóesés pedig leírhatatlan. Azt a békét, amit olyankor érzek, nem tudom visszaadni. Nem hiszem, hogy a világnak van még egy olyan szép helye, mint Sopron, nem tudom, hogy lehetne nélküle élni. Azt hiszem, ezt jelenti nekem a hűség városa kifejezés. Sokszor eszembe jutnak a hazájukat kényszerből elhagyó ötvenhatosok, az általuk írt honvágydalok, a sok üzengetés a Szabad Európa Rádión. Ilyenkor végtelenül hálás vagyok, hogy én itt maradhattam, hűséges lehettem a városomhoz. Ha pedig ez megadatott nekem, akkor nekem a javát kell szolgálnom, a sikereinek örülnöm kell, és itt kell szeretnem élni.
Boldogság, ha az ember báránybégetésre kel, a munkahelye pedig egy Michelin-díjas étterem. Ahhoz azonban, hogy mindezt megteremtse, tíz olyan év kellett, amely alatt mintha húszat élt volna. Kun A. Luca és Pohner Ádám, az Iszkor fiatal tulajdonosai erről meséltek nekünk Mályinkán, ahol a régió legfinomabb fogásai közös akaratból készülnek.
Ideális helyszín az élethez – mondja Regős József barlangkutató régész és helytörténész Szilvásváradról, ahol többek között a kezdetekről, a személyes és a földtörténeti múltról beszélgettünk, így például arról is, hogy hogyan került a Bükk az Egyenlítő környékéről a ma ismert helyére.
Szerves része a Duna, állandó lüktető ér az életében. Ha teheti, mindennap komppal utazik, az a nyolc perc számára maga a lelki felfrissülés. Varga Livius sok helyen élt, Ráckevén viszont testközelből tapasztalja meg a vízparti életminőséget. A pszichológus, zenész és előadóművész szerint kimaxoltuk az individualizmust, és ideje belendítenünk egymást a jóba. Erről beszélgettünk a számára kedves környékbeli helyszíneken.
Közgazdászdiploma, jogi szakoklevél, negyedszázad tömény matéria. Még egy komolyan udvarolgató srác is van a történet elején – csakhogy akadt valaki más, aki táncba hívta Rita nővért, akkor még a világi nevén. Igent mondott. Portré Bükkszentkereszt csendjéből.
Ezt a bécsi utazást még évtizedekig úgy emlegették az írók, mintha Alice-szal jártak volna Csodaországban – emlékezett vissza Tóbiás Áron az íróhajóra, amelyen 1956 őszén hosszú évek után Nyugatra utazhattak a magyar értelmiség tagjai, többek között Pilinszky János, Rubin Szilárd, Somlyó György, Szabó Magda, Abody Béla, Csurka István és Heller Ágnes.
Palánkvár, castrum, föld- vagy kővár? Tatárok, törökök, Habsburgok ostromolták? Koronát őrző, fellegek közé törő, különleges történeteket hordozó erődítmények sokasága magasodott egykor a Duna mentén. A folyó partján épült várakat jellegzetességeik alapján térképre vittük, majd legendáik nyomán a múltjukban kalandoztunk.
