Szerző: Meszleny Zita
fotó: muray gábor
Életem szerencséje, hogy Sopronba kerültem. Tolna megyében, egy német ajkú községben születtem, részben ennek köszönhetem pályám alakulását. A közlekedési szak elvégzése után ugyanis rögtön a GYSEV-hez hívtak, amelynek – nemzetközi társaság lévén – nagy szüksége volt német nyelven jól beszélő utánpótlásra. Így kerültem 1969-ben ide, és azóta soproni polgárnak tartom magam. Sopron, illetve a vasúttársaság mindent megadott, ami a minőségi élethez szükséges. Végigjárhattam a ranglétrát, és a pályám végén vezérigazgató-helyettesként mehettem nyugdíjba 2007-ben. Ebben az évben köszönt le a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke. Elődöm építész-történész volt, aki generációkra visszavezetve soproni, így megtiszteltetés volt, hogy noha nem ide születtem, és nem is az építészet területéről jöttem, rám merték bízni a feladatot. Úgy éreztem, belenőttem a városba. Most lesz tizenöt éve, hogy én vezetem az ország egyik legrégibb egyesületét, amely több mint százötven éves múltra tekint vissza. Ez is mutatja a felelősséget, amit a polgárok éreztek a városuk iránt. Az egyesületben jelentős értékmentő munka folyik, pedig a szervezet sokszor nem volt könnyű helyzetben. Sopront hosszú ideig bűnös városnak tartották, bűne az volt, hogy hűséges volt a hazájához. Ezt akkor keményfejűségnek, rátartiságnak címkézte a hatalom, nem zárta a szívébe a kis elszigetelt országrészt.
Józan Tibor, a GYSEV nyugalmazott vezérigazgató-helyettese, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke
Ma már ez szerencsére nincs így. Elég csak megnézni a belvárost, ami szerintem sosem volt még ilyen szép. An – nyiféle hangulata van, hogy egyszerűen megunhatatlan. Szeretem, amikor a gyönyörű homlokzatokon ragyog a nap, az alkonyatot, mikor kigyúlnak a lámpák sejtelmes fényei, a téli esti soproni hóesés pedig leírhatatlan. Azt a békét, amit olyankor érzek, nem tudom visszaadni. Nem hiszem, hogy a világnak van még egy olyan szép helye, mint Sopron, nem tudom, hogy lehetne nélküle élni. Azt hiszem, ezt jelenti nekem a hűség városa kifejezés. Sokszor eszembe jutnak a hazájukat kényszerből elhagyó ötvenhatosok, az általuk írt honvágydalok, a sok üzengetés a Szabad Európa Rádión. Ilyenkor végtelenül hálás vagyok, hogy én itt maradhattam, hűséges lehettem a városomhoz. Ha pedig ez megadatott nekem, akkor nekem a javát kell szolgálnom, a sikereinek örülnöm kell, és itt kell szeretnem élni.
A Lillafüredi Pisztrángtelep ma már fogalom. Ahogy vezetője, Hoitsy György is. A regényes nevű Nyavalyás-hegy árnyékában fekvő, hideg vizű tavaknál az ősök szellemisége, a fiatalos vakmerőség, az életen át tartó állhatatosság, a hitelesség és az ötletesség találkozik. Az eredmény pedig magáért beszél.
Bükkszentléleki jurtatáborunkból indulva kerékpárral jártuk be a Bükk északi kapuját Bánkúttól Mályinkán, a Lázbérci-tó mentén át egészen Upponyig. Magyarország egyik legszebb tája tárult elénk.
A népi vallásosság körében régtől fogva ismert a Bükkszentkereszt határában található Boldogasszony köve, másnéven a gyógyító kövek. Győrffy Ákos írása egy időtlen pillanatról a bükkerdő reggeli csendjében.
Angol utazók, Andersen és Rudolf trónörökös, Szálinger Balázs lírai útinaplója – a Dunáról szóló régi és kortárs könyveket ajánlunk.
Mint egy kéttörzsű, dús lombú fa, úgy kapaszkodik Noszvaj talajába Tátrai Vanda keramikus, meseterapeuta, természetgyógyász és Balázs Péter szobrász, természetművész életműve. Jövőt álmodtak a noszvaji barlanglakások helyén, ahol évtizedekig a nyomor fészkelt. Tátrai Vanda portréja.
Egy hely, ahová betérni olyan érzés, mintha jó ismerőseinket látogatnánk meg. A bükkszentkereszti Bükki Ízek Vendégasztal megálmodójával és éltetőjével, Telekes Gabriellával közösségről, helyben megtermelt alapanyagokról és a környék négy évszakos varázsáról beszélgettünk.
