Szerző: Meszleny Zita
fotó: muray gábor
Életem szerencséje, hogy Sopronba kerültem. Tolna megyében, egy német ajkú községben születtem, részben ennek köszönhetem pályám alakulását. A közlekedési szak elvégzése után ugyanis rögtön a GYSEV-hez hívtak, amelynek – nemzetközi társaság lévén – nagy szüksége volt német nyelven jól beszélő utánpótlásra. Így kerültem 1969-ben ide, és azóta soproni polgárnak tartom magam. Sopron, illetve a vasúttársaság mindent megadott, ami a minőségi élethez szükséges. Végigjárhattam a ranglétrát, és a pályám végén vezérigazgató-helyettesként mehettem nyugdíjba 2007-ben. Ebben az évben köszönt le a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke. Elődöm építész-történész volt, aki generációkra visszavezetve soproni, így megtiszteltetés volt, hogy noha nem ide születtem, és nem is az építészet területéről jöttem, rám merték bízni a feladatot. Úgy éreztem, belenőttem a városba. Most lesz tizenöt éve, hogy én vezetem az ország egyik legrégibb egyesületét, amely több mint százötven éves múltra tekint vissza. Ez is mutatja a felelősséget, amit a polgárok éreztek a városuk iránt. Az egyesületben jelentős értékmentő munka folyik, pedig a szervezet sokszor nem volt könnyű helyzetben. Sopront hosszú ideig bűnös városnak tartották, bűne az volt, hogy hűséges volt a hazájához. Ezt akkor keményfejűségnek, rátartiságnak címkézte a hatalom, nem zárta a szívébe a kis elszigetelt országrészt.
Józan Tibor, a GYSEV nyugalmazott vezérigazgató-helyettese, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke
Ma már ez szerencsére nincs így. Elég csak megnézni a belvárost, ami szerintem sosem volt még ilyen szép. An – nyiféle hangulata van, hogy egyszerűen megunhatatlan. Szeretem, amikor a gyönyörű homlokzatokon ragyog a nap, az alkonyatot, mikor kigyúlnak a lámpák sejtelmes fényei, a téli esti soproni hóesés pedig leírhatatlan. Azt a békét, amit olyankor érzek, nem tudom visszaadni. Nem hiszem, hogy a világnak van még egy olyan szép helye, mint Sopron, nem tudom, hogy lehetne nélküle élni. Azt hiszem, ezt jelenti nekem a hűség városa kifejezés. Sokszor eszembe jutnak a hazájukat kényszerből elhagyó ötvenhatosok, az általuk írt honvágydalok, a sok üzengetés a Szabad Európa Rádión. Ilyenkor végtelenül hálás vagyok, hogy én itt maradhattam, hűséges lehettem a városomhoz. Ha pedig ez megadatott nekem, akkor nekem a javát kell szolgálnom, a sikereinek örülnöm kell, és itt kell szeretnem élni.
Az óbudai Don Bosco Oratórium és Közösségi Ház nem csak ház: sokak számára az első hely, ahol biztonságot, figyelmet és valódi közösséget tapasztalnak. Rácz Zs. Enikő az üzleti világból érkezve lett a ház „anyja”, a gyerekek és fiatalok között találva meg a hivatását.
A digitális ember kontaktokat gyűjt, miközben az életében egyre kevesebb az igazi találkozás. A Fény utcai piac megőrzött valamit abból a korból, amikor a piacozó ismert minden arcot a standokon – és nemcsak vásárolni, hanem beszélgetni is lejárt. Itt nem arctalan tömeg hömpölyög: az emberek keresik egymás tekintetét. Szatyraikban történetek lapulnak – csak meg kell állni, és el is mesélik. Gryllus Dániel piaci portréja.
A digitális ember kontaktokat gyűjt, miközben az életében egyre kevesebb az igazi találkozás. A Fény utcai piac megőrzött valamit abból a korból, amikor a piacozó ismert minden arcot a standokon – és nemcsak vásárolni, hanem beszélgetni is lejárt. Itt nem arctalan tömeg hömpölyög: az emberek keresik egymás tekintetét. Szatyraikban történetek lapulnak – csak meg kell állni, és el is mesélik. Nagy Sanya portréja.
A digitális ember kontaktokat gyűjt, miközben az életében egyre kevesebb az igazi találkozás. A Fény utcai piac megőrzött valamit abból a korból, amikor a piacozó ismert minden arcot a standokon – és nemcsak vásárolni, hanem beszélgetni is lejárt. Itt nem arctalan tömeg hömpölyög: az emberek keresik egymás tekintetét. Szatyraikban történetek lapulnak – csak meg kell állni, és el is mesélik. Váczy Enikő művészetterapeuta portréja.
A Tejútrendszer megunhatatlan látvány, nem lehet betelni a benne lévő gyönyörű színekkel, formákkal – mondja Faigel Gyula. A világszerte elismert szilárdtestfizikus nyugdíjasként szeretett bele a csillagászatba, és örökké kíváncsi tudósként ezt sem vette félvállról: két-két obszervatóriumot épített Budakalászon és Bükkszentkereszten, hogy tanulmányozhassa a bolygókat, a Napot, a csillagközi ködöket, a galaxisokat.
A digitális ember kontaktokat gyűjt, miközben az életében egyre kevesebb az igazi találkozás. A Fény utcai piac megőrzött valamit abból a korból, amikor a piacozó ismert minden arcot a standokon – és nemcsak vásárolni, hanem beszélgetni is lejárt. Itt nem arctalan tömeg hömpölyög: az emberek keresik egymás tekintetét. Szatyraikban történetek lapulnak – csak meg kell állni, és el is mesélik. Farkas Zoltán ZongoráZooo portréja.
