1848. szeptember 29-én reggel Móga János altábornagy csapatai sorsdöntő csatára készültek Jellasics horvát bán seregével szemben. A kortársak számára sem volt kétséges, hogy a csata kimenetele a magyar kormány számára élet-halál kérdése: ha Jellasics győz, és bevonul a magyar fővárosba, a magyar forradalom minden vívmánya elvész. Ez a meggyőződés teszi érthetővé, miért kellett Zichy Ödönnek meghalnia.
A hintóján az unokaöccsével, Pállal utazó grófot ugyanis a csata napján egy szabadcsapat Székesfehérvártól délkeletre feltartóztatta, nála a törvényes magyar kormány ellen lázító röplapokat és Jellasics kezétől származó, Zichy nevére szóló menlevelet találtak. A két grófot előbb Soponyára, majd az adonyi táborba szállították, ahol valóságos lincshangulat alakult ki velük szemben. Hogy ezt elkerüljék, a hadvezetés a közeli réven átkelve a Csepel-szigeti Lórév falu melletti ideiglenes táborba szállíttatta, és itt hadbírósági tárgyalás alá vetette mindkettőjüket. A hadbíróság Zichy Pál ügyét áttette a polgári bíróság jogkörébe (ott utóbb felmentették), Zichy Ödönt azonban hazaárulásért kötél általi halálra ítélte. Az akkor a Csepel-sziget teljhatalmú katonai parancsnoki tisztségét betöltő Görgei Artur és tisztikara által is jóváhagyott ítéletet a helyszínen szeptember 30-án este végrehajották. Zichyt a helyszínen jelöletlen sírba eltemették.
Bár az özvegye egy év múlva a testet exhumáltatta és a család kálózi kriptájába temettette, a helyi plébános kereszttel jelöltette meg a sír helyét. Néhány évvel később ehhez a kereszthez vezették el a legyőzött országot meglátogató Ferenc József császárt, aki a látogatás után elrendelte, hogy az ő szempontjából mártírnak minősülő gróf emlékére a helyszínen katolikus kápolna emeltessék. Az uralkodói kívánság természetesen hamar teljesült, az igényes kivitelű, nemes anyagokból épült kápolnát nagyszabású ünnepség, magas egyházi és világi méltóságok jelenlétében 1853-ban felszentelték. Hogy aztán a hívek elkerüljék. A szomszédos Lórév község lakói akkoriban szinte kivétel nélkül szerb nemzetiségűek és ortodox vallásúak voltak – felerészt ma is azok –, a közelben élő magyarok meg miért jártak volna olyan templomba, amit hazaárulónak emeltek.
Rendes istentisztelet ma sincs a kápolnában, valódi funkció nélkül áll másfél évszázada az ártéri rét dombján, amely magas vízállás idején, festői látványt nyűjtva apró szigetként emelkedik ki az áradatból. Bár hitéleti funkciója nincs, az épület értékeit nem vitatja senki, a pusztulásnak indult kápolnát 2000-ben teljeskörűen fel is újították, valóságos építészeti ékszerdobozként gyönyörködteti az arra járókat.
