Amikor London történelmi levegőjű városrészében, Hampsteadben új, háromlakásos társasház épült, a környékbeliek elborzadtak. Mi ez az idomtalan monstrum?! És hogy kerülhetett ide, a szépen cizellált György korabeli villák közé? Goldfinger Ernő alkotása, Anglia első modernista épülete, ma már védett műemlék, a brutalista stílus egyik legismertebb modellje, Goldfinger életművének múzeuma.
A tervező maga is ott lakott, a középső lakásba költözött be feleségével, a másik kettőt okosan értékesítette. A betonból és üvegből épített házon alkalmazta először azt az általa kidolgozott ablaktípust (photobolic), amely egyik védjegyévé vált. Ezeknek az ablakoknak szemmagasságnál feljebb van egy vízszintes osztásuk, így a mennyezetre vetített fénnyel világosabbá teszik a teret.
Goldfinger Ernő története, darabos, mogorva, felfortyanásra mindig kész karaktere filmre kívánkozik, de ez a nyitott kapu döngetésének esete, ugyanis a James Bond-filmek egyik epizódjának ez a címe: Goldfinger. Nem véletlenül. Az írót, Ian Fleminget valóban a humortalan magyar ihlette meg, akiről minden valószínűség szerint golfozás közben hallott történeteket, és alkalmasnak tartotta új negatív hőse modelljéül. A névadást rossz néven vevő építész pereskedni kezdett, a per megegyezéssel zárult, de még évekkel később is telefonbetyárok hívogatták, hogy Sean Connery hangján számon kérjék rajta, miért is akarta az Egyesült Államok aranykészletét a Szovjetunió kezére játszani.
Újabb meghökkentő adalék, hogy világhírű honfitársunk, akit tehetős szülei éppen a magyarországi baloldal mozgolódása miatt küldtek már 1918-ban Bécsbe, marxistának vallotta magát, és egész életében szimpatizált a kommunista törekvésekkel. Ebben csak az ötvenhatos forradalom rendítette meg, de az alaposan.
Párizsban Le Corbusier előadásait hallgatta, beutazta a világot, megismerte a klasszikus és a modern építészetet. Szerette a kortárs alkotókat, londoni otthonát Georges Braque, Robert Delaunay és Max Ernst művei díszítették. Belőlük inspirálódva lett a brutalista építészet úttörője. A brutalista kifejezésben amúgy nem a brutális, hanem a beton – franciául brut – szó rejtőzik. Ennek a stílusnak a követői a nagy felületeket, a praktikumot, a letisztultságot tűzték zászlajukra.
Pályája elején Goldfinger főképpen belsőépítészettel foglalkozott, ezt hamsteadi házában is nagy szenvedéllyel végezte. Lépcsőházuk korlátja sárgarézből és vastag kötelekből állt, a falak mozgathatóak voltak, a bútorzat tele formabontó, praktikus megoldással. Nem sokkal később megbízást kapott a párizsi gyarmatügyi kiállítás brit pavilonjának megtervezésére is.
Mivel egy gazdag lekvár- és szószgyártó cég tulajdonosának lányát vette feleségül, első fontosabb megbízásai apósa révén érkeztek – kivétel a brit kommunista párt székháza –, de a háború utáni lakáshiány is segítette, hogy építészeti törekvései megvalósuljanak. Az ő felfelé terjeszkedő hatalmas épületei jó szolgálatot tettek a lebombázott angol fővárosban. Régóta úgy gondolta, hogy a házaknak felfelé kell terjeszkedniük, hogy maradjon elég hely zöldterületnek. Első monumentális toronyházát, a 27 emeletes Balfron Towert a korabeli közvélemény lélektelen bérkaszárnyának tartotta, de Goldfingernek csak az számított, hogy ebben az épületben a kevés pénzből élők is kényelmes és egészséges otthonra leltek. Sőt, a Goldfinger házaspár is ide költözött, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzen például a szolgáltató helyiségek – óvodától a mosókonyháig volt ott minden – működéséről. A tervező lakógyűlésre is elhívta a többieket, ahol pezsgőzés közben oszthatták meg vele véleményüket.
Néhány évvel később készült el a főművének tekintett 98 méteres Trellick Tower; ez is lakóház volt, és a maga korában Európa legmagasabb épülete, benne orvosi rendelő, idősek klubja, hobbiszoba. Ide már csak az irodáját telepítette Goldfinger, akinek hírnevét az Alexander Fleming-ház, a brit egészségügyi minisztérium székházának hatalmas tömbje is öregbítette.
Úgy tartják Goldfingert csak a felesége bírta ki, ez a könnyed és szellemes asszony még hatni is tudott rá. Az örökké morgolódó magyar nagy nehezen elfogadta a királynő meghívását is, majd hazatérve mindössze ennyi volt a véleménye a királyi családról: nincs nagy baj velük.
Goldfinger Ernő, aki magyar fiatal építészek sokaságát támogatta ösztöndíjjal, 85 évesen, a Királyi Művészeti Akadémia tagjaként, elismert, világhírű alkotóként halt meg Londonban.
Nyitókép Fotó: KeyStone Picture
