Henics Tamás 1965-ben született Szentgotthárdon. Az Őrségben töltött gyermekkora, az ott élők sajátos szemlélet- és gondolkodásmódja egész életére meghatározóvá vált számára. A hetvenes években felcseperedő gyermekként szerette meg azt az alapvetően érintetlen és különleges nyugalmat sugárzó vidéket, valamint az ott megőrzött paraszti kultúrát, népművészetet.
Őrség | Magyar Krónika
Őrség „Egy eltemetett, csendes dolog húzódik meg ebben a vidékben.” „Az a vonzó benne, hogy túl kell jönni.” „A legjobb az egészben, hogy van idő megállni, …
Gyerekkora világára Erdélyben is rátalált, így más tájegységek iránt is szoros kötődése alakult ki. Két hozzá szorosan kötődő régió van, Mezőség és Kalotaszeg, ahol befogadták és nem visszatérő vendégként, hanem családtagként tekintenek rá.
Kutatóorvosként éveket töltött az Egyesült Államokban, szintén kutatóorvos feleségével és gyermekeikkel Bécsben élnek, ahol Henics Tamás egy biotechnológiai laboratórium kutatási tevékenységét vezeti. Az őrségi gyerekkor során megismert értékek és szépségek inspirálták abban, hogy fő hivatása mellett fotózni kezdjen, néprajzi témájú fényképeit már számos kiállításon bemutatták.
A kutatást, a tudományt adománynak tartja, amelyet azok kapnak meg, akik megismerni és megismertetni vágynak. A keresés folyamata meghatározó számára, erre talált rá a fényképezésben, „a keresve alkotás folyamatában” is.
Újra a találkozások helyszíne lehet az 1908-ban épült mecséri pajta | Magyar Krónika
Kovács Norbert mecséri pajtatulajdonos a gazdasági épület történetéről és az évtizedek során változó szerepeiről mesélt a PajtaKult stábjának.
Az első bécsi magyar táncháztalálkozót követően bekapcsolódott a táncházmozgalomba, sok népzenész, fotográfus, táncos barátja lett. A bécsi évek során feleségével egyre jobban vágytak egy olyan falusi kis házra Magyarországon, ahová hazajárhatnak. Végül a szigetközi Mecséren találtak rá a megálmodott helyre. Tamásban hamarosan felmerült egy fesztivál gondolata, amely élővé varázsolja a Kárpát-medence magyarságának és a velünk szorosan együtt élő etnikumoknak a néphagyományait.
Tamás őszintén hisz az örökség megőrzésében és továbbadásában, a hagyományok életetésében, mert ezek teszik szebbé és jobbá a közösséget, az emberi szövetet. A hagyományok megélése, a közös tánc, éneklés és ünneplés elementáris élmény. A nemzedékek közötti szoros kapcsolat megtapasztalása, a néphagyományokon keresztül átörökített értékek a fiatalok számára erős alapot nyújtanak ahhoz, hogy a saját kultúrájukról és – önmagukról – is pozitív képet alakítsanak ki.
Tamás a mecséri Ladikos fesztivál megálmodója és szervezője. A 2005-ben indult kezdeményezés apránként nőtte ki magát mára országos jelentőségű eseménnyé. „Rég eltűnt a hagyományos paraszti kultúra, de sikerült valamit visszahozni, visszaépíteni a néphagyományokból” – meséli a fesztivál céljáról. Hozzáteszi: „Pontosan ugyanabba a mederbe már nem lehet visszaterelni a dolgokat, de sikerült értéket teremtenünk. Az értékteremtés pedig nem valósulhatott volna meg a közösség, a mecsériek nélkül.”
