Mintha ismerős lenne a kép. Bizonyos Vincent Till Baumgartner juttatta el a Fortepanhoz azt az 1944-ben készült fotót, amelyen hat ember látható, három férfi és három nő. Mind elegánsak, fővárosiasan öltözködő figurák, pöttyös, virágos egyberuhák a hölgyeken, az urakon csokornyakkendő. Vidéki kirándulás? A háttérben egy fejkendős nőt látunk távolodni. Vonulnak egy földúton, félmeleg idő lehet, erre következtetünk abból, hogy két asszony is blézert visel, noha a jobb szélen álló nő reklámplakátra illő mosolyával mintha éppen kivetkezne kabátjából.
A legérdekesebb azonban a középső figura: fején babmérő sapka, fehér zsávolyruhában feszít, buggyos nadrágjához logikusan csizmát kéne viselnie, de cipő van a lábán. Orvos hadnagy lehetett, hivatásos vagy tartalékos, ki tudja. De honnan olyan ismerős a kép? Kis gondolkodás után eszünkbe villan: Luis Buñuel A burzsoázia diszkrét bája című filmjében van az a visszatérő jelenet, amiben a közös vacsorát összehozni képtelen főszereplő nagypolgárok egy sorban vonulnak egy mezőn, menetelnek a semmibe.
Mondhatnánk, bizonyos diszkrét báj lengi be az 1944 nyarán készült felvételeket is, amelyeket a Fortepan gyűjteményéből összeválogattunk. De ez a báj – tegyük hozzá – már-már morbidan hat: csodálkozunk azon a jókedven, amit ezekben a hónapokban megörökítettek az amatőr és profi fotósok. Napfényben sütkérező, a Balatonban pancsoló, virágos réteken piknikező, a kamera előtt bolondozó emberek. Közönyösek lettek volna a tragikus események iránt?
Nos, aligha engedhette meg magának ekkoriban bárki, hogy közönyös legyen. Nem lehetett nem tudomást venni arról, hogy háború van, amikor – s most csak egyet említünk az egyre inkább csatatérré váló hátország életébe beférkőző mindennapi rémségek közül, amelyeket interjúalanyunk, Ablonczy Balázs bemutat új könyvében – a sokasodó légitámadások miatt a lakosság jelentős részének állandó veszélyben forgott az élete, és fel kellett készülnie rá, hogy bármikor megsemmisülhet az otthona.
Sokatmondó, hogy a mosoly ott van még a zsidó család tagjainak az arcán is, akik az otthonuk erkélyén sárga csillaggal a mellükön fotózkodtak.
Az emberek ragaszkodnak a normális élethez | Magyar Krónika
Különös időszakról, 1944 nyaráról szól Ablonczy Balázsnak a Jaffa Kiadónál megjelent, Az utolsó nyár című kötete. A szerzővel beszélgettünk.
A jókedv, a derű – persze minél többet nézzük ezeket a fotókat, annál kényszeredettebbnek tűnik, annál hamisabban csillog – védekezés a nyomasztó valósággal szemben. Lapos igazság, történészi kutatásokból és irodalmi emlékekből is tudva tudjuk, de ezek a fotók is bizonyítják: így működnek az emberek, ilyen groteszk módon. Alkalmazkodási képességük végtelen. Közeledik a front, de forognak a filmek, nyitva vannak a színházak, a mozik, zsúfolva vannak a kávézók, noha a kötelező elsötétítés és az ellátási zavarok egyre inkább ellehetetlenítik a megszokott életvitelt. Jobban mondva: az válik megszokottá, ami megszokhatatlan.
Lissák Tivadar híres fotója ezeknek a vészterhes időknek talán a legkifejezőbb vizuális dokumentuma: aranyos kislány áll a légópince bejárata mellett, a lefelé mutató nyíl végén – talán nem sejtették még akkor, milyen mélységbe mutat, milyen alászállást előlegez meg.
Az ő mosolya viszont, szemben a felnőttekével, teljesen őszinte. Őszinte, mert fintor inkább, mint mosoly, erőlködő grimasz. Mintha azt jelezné: ő megérezte, előre látta az elkövetkező heteket, hónapokat.
Hogy a fényképeken látható emberek közül ki hogyan vészelte át a hónapokat, ha egyáltalán átvészelte, miként vélekedett a háború és a politikai helyzet alakulásáról, milyen gondolatokkal, reményekkel vagy félelmekkel nézett az egyre egyértelműbbnek tűnő vereség és orosz megszállás elébe, azt persze nem tudhatjuk. Kérdőjelek vannak írva ezekbe a tekintetekbe.
De térjünk vissza a fehér egyenruhát viselő alakhoz. Baumgartner egy másik képet is megosztott, amelyen ez az ember látható, és ez a fotó még különösebb, mint a földúton vonulós: a férfi, néhány poharat bizonyára már lehajtott, felettébb lenge öltözetű, virágba boruló nőkkel incselkedik egy fal előtt. Sapkáját már ledobta, melle fölött viszont valamilyen kitüntetés díszeleg. Felvidéki vagy erdélyi emlékérem lehet, a két bécsi döntést követő bevonulásokban részt vevő katonákat tüntették ki ezekkel. Milyen alkalomból öltöztek be így a nők, miféle mulatság euforikus pillanatában készült ez a kép? A dolog rejtélyes és banálisan mindennapi. Mint a háború, mint – íme, még egy lapos kijelentés – az élet.
Képek: Fortepan
