Tejszínhabbokrok, marcipánrózsák, Csipkerózsika kastélyára emlékeztető tortaköltemények. A Nógrád vármegyei, ezerhatszáz lelkes Palotáson minden májusban tortafesztivált rendeznek, az ember boldogan lenne zsűritag. A művelődési ház udvarán áramlik az édesszájúak serege. A padokat, sátrakat, a nagy rendezvények lebonyolításához szükséges eszközöket eddig bérelniük kellett a palotásiaknak, ám a Magyar falu programnak hála, saját eszközöket tudtak venni. Ugyanígy újult meg a közösségi tér a tolnai Bogyiszlón, ahol a lagzikat ezentúl légkondicionált helyiségben rendezhetik meg a családok. Vagy említhetjük az ország másik részén Nyírbogátot, ott új tetőt kapott a faluház, majd egy újabb sikeres pályázatnak köszönhetően belül is modernizálták az épületet.

2018-ban hirdette meg a kormány a Magyar falu programot, hogy az ötezer lélekszám alatti települések életminőségén javítson. A jobb élet az alapszolgáltatásokon és a megfelelő infrastruktúrán túl közösséget is jelent. Megtartó kapcsolatokat, élményeket, kultúrát, kötődést egymáshoz és a helyhez. A program a falvak elnéptelenedése elleni küzdelem fontos eszköze, és a közösségek maguk ítélhetik meg, mire van leginkább szükségük.
Volt, ahol az önkormányzat épülete újult meg, másutt az orvosi rendelőt és a várót fejlesztették. Szigeteltek, fűtést korszerűsítettek, színpadot vagy kemencét építettek. Acsalagon ezentúl szép pajtában zajlik majd a szüreti mulatság, a biharugrai Bölönyi-kúriában pedig végre lett új mosdóhelyiség, kicserélték az ajtókat, ablakokat, a falu néptánccsoportja új színpadon próbálhat és adhatja elő a műsorait.
A géberjéni református parókián eddig is nagy volt az élet, de a csörögefánkot sokáig hátul egy kis sátorban dagasztották és sütötték az asszonyok. A pályázatnak hála elkészült egy kis konyha, a lelkésznő szívesen látja a falu fiataljait, időseit, akik csipkebogyólekvárba mártogatják a forró fánkokat. A falu él és élni akar; nem egy olyan fiatal házaspár lakik itt, amely külföldről tért vissza, mert azt akarta, hogy a gyerekei ismerős közösségben nőjenek fel.
Kisbolt – nagy élet. Aki járt már Ibolya egervári boltocskájában, az tudja, hogy egy ilyen üzlet a falu agorája. Az emberek nemcsak kenyeret, mosóport, dinnyét vagy lisztet kapnak, hanem híreket is a falu életéből. Ez az egervári bolt az egyik a nagyságrendileg ezerötszáz megújultból. Ezekre a vállalt önrésszel együtt eddig 50 milliárd forintot költött az állam és a nyertes vállalkozói kör együttesen. A nehezedő gazdasági helyzet legérzékenyebben éppen a kisboltokat érintette, ezért kapnak kiemelt figyelmet. Kétsopronyban családi vállalkozásként működik a nemrég kibővített bolt, kerültek bele energiatakarékos hűtőpultok, sikerült megnövelni a területét is, előtte pedig olyan közösségi tér van készülőben, ahol főzőtanfolyamokat is tarthatnak majd a helyiek.
| A program eddigi eredményei számokban: ● 996 faluházat fejlesztettek 20 milliárd forintból; ● 1701 közösségi tér újult meg 26,7 milliárd forintból; ● a közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzésre, a közösségszervezők bérének támogatására 974 sikeres pályázat valósult meg 3,5 milliárd forintból; ● 1286 egyházi közösségi teret korszerűsítettek 21,7 milliárd forintból; ● ezekhez kapcsolódó eszközbeszerzésre és bérfejlesztésre 512 helyen került sor 1,7 milliárd forintos összegben; ● 150 önkormányzati tulajdonú kültéri közösségi helyszínt fejlesztettek, ezekben tárolókat, egyéb létesítményeket alakítottak ki 1,5 milliárd forint felhasználásával. |