1946 tavaszán dédapám egy boltíves kapun át, egy régi fővárosi ház udvarába vitte nagyapámat, ahol két fiú bábjátékot adott elő a gyerekeknek. Vállaikon két rúd, azon pokróc, így varázsolták elő Ubul és Elek, a két cserkész kalandjait. A cserkészcsapatok az egyházak köré csoportosultak. A környékükön a 25-ös számú Szent Imre-csapat volt az egyik meghatározó, a mai Villányi úton lévő Szent Imre-templom és -gimnázium volt a katolikus „farkaskölykök” bázisa. Apó 9 éves kiscserkészként viszont a 281-es számú, Szilassy Aladár nevét viselő csapatba került, mely a Kelenföldi Református Egyházközség pártfogása alatt működött. Ez egy regös csapat volt, ami azt jelentette, hogy a tagok sokat foglalkoztak népzenével, néptánccal, s emellett időközönként bábszínjátékot és komolyabb színdarabokat is előadtak.
Az 1930-as években felszentelt kelenföldi református templom modern felfogásban épült, így rendelkezett egy nagyobb teremmel, melynek egyik végében egy fénytechnikával ellátott színpad is állt. Itt vitték színre Apóék például Nyirő József Uz Bencéjét vagy Tamási Áron műveit. Ekkor „fertőződött” meg Apó az erdélyiség gondolatával. A bábjáték figuráit a gyerekek maguk készítették. Apó a Sas-hegy oldalában gyűjtött agyagból formálta a bábfejeket. Összesen mintegy 20-30 báb került ki nagyapám keze alól, melyhez dédanyám varrta a ruhákat.
Nagyapám azonban nem sokáig élvezhette a cserkészélet szépségeit, ugyanis 1948 szeptemberében a Belügyminisztérium felfüggesztette a cserkészet működését. Dédapám egyik nap azzal a hírrel tért haza a gyárból, hogy találkozott egy ifjú mérnökkel, aki korábban ugyanannak a cserkészcsapatnak volt a tagja, melynek Apó, s hogy találkozni szeretne vele. A következő héten el is ment hozzájuk az erdélyi származású fiatalember, aki magával vitte az ágyneműtartójában őrzött Magyar Cserkész magazin példányait. 1935-től kezdve minden lapszám megvolt, melyeket nagyapám szépen sorban kiolvasott. A cserkészet szellemiségét magába szívta, a cserkészek 10 törvényét pedig igyekezett egész életében betartani.
| 1. A cserkész egyenes lelkű és feltétlenül igazat mond. 2. A cserkész híven teljesíti kötelességeit, amelyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik. 3. A cserkész, ahol tud, segít. 4. A cserkész minden cserkészt testvérének tekint. 5. A cserkész másokkal szemben gyengéd, magával szemben szigorú. 6. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz, és kíméli a növényeket. 7. A cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik. 8. A cserkész vidám és meggondolt. 9. A cserkész takarékos. 10. A cserkész testben és lélekben tiszta. |
Öreg göreb
Nagyapám az első négy osztályt a Bocskai úton járta, ám ezt az iskolát szétlőtték. Ezután a Szent Imre Gimnázium nyolcosztályos tagozatába akarták íratni a szülei, de bevezettek egy olyan körzeti beosztást, melyből kifolyólag ő végül a Gárdonyi Géza Általános Iskolába került.
Osztályfőnöke a történelem–magyar szakos Lévai János szigorú, de nagyon jó tanár volt, aki élménypedagógiai módszerekkel tanította az irodalmat. A tanórákon rendszeresen kijártak a Kerepesi úti temetőbe, ahol híres írók, költők sírjait látogatták meg, s itt dolgozták fel az adott személy életművét. Mindenkinek fel kellett készülnie valakiből, akiről előadást kellett tartani a többieknek. (Apó Adyt kapta, s mivel dédapám a költő rajongója volt, ő választotta ki nagyapámnak a Krisztus-kereszt az erdőn című művet.) Apó két évig tanult itt, majd a 6. osztály után bejelentették, hogy egyes gyerekeknek, köztük nagyapámnak is, egy másik iskolában kell folytatniuk a tanulmányaikat.
Ez egy igen rossz hírű fiúiskola volt, ezért otthon nagy tiltakozás támadt a határozat ellen. Bóka Lászlót (József Attila-díjas író, költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az ELTE Bölcsészettudományi Kar egykori dékánja) épp ekkor nevezték ki államtitkárrá a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumban. Dédapám megkereste unokatestvérét, hogy segítsen az áthelyezés ügyében, Laci válasza azonban az volt, hogy nem azért lett államtitkár, hogy a rokonai ügyét intézze. Apó a hetedik és nyolcadik osztályt így a Váci úton járta. Reál szakos osztályfőnöke egy kemény, de igazságos, szerethető ember volt. Megszerettette vele a matematikát, kémiaórán pedig sok látványos kísérlettel nyűgözte le a diákokat, élményszerűvé téve az órákat. Neki köszönhetően Apó fülig beleszeretett a kémiába. Olyannyira, hogy hetedikben, Mátrai Tibor osztálytársával együtt, már egyetemistáknak szóló tankönyvekből tanultak. Nyolcadikos korában diáktársai már csak Lombiknak becézték. (Haláláig volt olyan régi barátja, aki így hívta, amire ő így felelt: „Nem vagyok én már lombik, csak egy öreg göreb.”) Gimnáziumban aztán egy fiatal, gyakorlatlan tanárnő, később pedig a kedves, ám eredendően francia szakos Edit néni tanította a kémiát. Apó eddigre odáig jutott, hogy Mátrai Tibi barátjával ők tartották meg az órákat a tanár helyett. Nagyapám ekkor meg volt róla győződve, hogy kémikus lesz.
