Egyértelmű volt, hogy Nyékládházán, a szőlőben találkozunk.
Igen, ugyanis ez a két domb ölelésében lévő fennsík már a háromszáz évvel ezelőtti katonai térképeken is szőlő volt. Ezt persze csak azután tudtam meg, hogy elkezdett foglalkoztatni a borászat. Gyerekként ismertem meg a környéket, édesapámék a nyolcvanas évek végén vettek itt a szőlővel szemben, az út túloldalán egy régi gyümölcsöst. Apám ongai, édesanyám miskolci születésű, a bátyámmal Tiszaújvárosban nőttünk fel. Nekik ez a félhektárnyi, benőtt terület a szocializmusban a hétvégi menekülést jelentette. Elkezdték kipucolni, 1995-ben lett rajta szőlő, aztán ház, majd még egy kis szőlő. Mondanám, véletlen, hogy így alakult, de…
Nem hisz benne?
Nem. Én abban hiszek, hogy valahol ez nekünk meg volt írva. Gyerekkoromban az volt a vágyam, hogy egyszer kertes házban éljek, dombok vagy hegyek között. Most Bükkaranyoson, a falu legmagasabb utcájában lakom, ahonnan belátni az egész rengeteget. Ez nekünk annyira a mindent jelenti, hogy így kellett történnie.
Hogyan indult itt a saját története?
Apám 1997-ben vásárolta meg nekem az első szőlőterületet. Akkoriban még nem rejlett olyan nagy öröm az itthoni borkészítésben, de a bátyám által külföldről hozott borok hatására ráébredtem, lehet ezt másként is. Eredetileg gépész vagyok, tehát először csak garázsborászkodtam, aztán persze egyre jobban és jobban szerettem volna csinálni, így elkezdtem képezni magam. A főiskolán egyszer, talán harmadikban, be kellett vinnünk a borainkat kóstolásra. Sosem felejtem el azokat az arcokat! Ott éreztem meg, hogy valami különleges dologba csöppentem.
Ekkor kezdte el kutatni a termőterület múltját?
Lehet, hogy sok borász nem ért egyet az ökotóppal, azaz a termőhelyi pontszámrendszerrel, de ez egy mérce. Számos szempont alapján rangsorolják a területeket, súlyozva pontozzák a fekvést, a tájolást, a termőréteg vastagságát, a nap beesési szögét. Ennek kapcsán derült ki, hogy
egy igen magasan jegyzett, első osztályú dűlőn dolgozunk. Azzal tisztában voltunk, hogy itt hírből sem ismerni a fagyot, de azt nem sejtettük, hogy aranyon ülünk.
Innen egyenes út vezetett a kézműves családi pincészet kialakításáig?
A diplomám megszerzése után még elutaztam Kaliforniába, a Napa-völgybe, egészen pontosan Calistogába. Ott mondták nekem, hogy „Roland, itt még ennyit nem kérdezett senki”. Az az igazság, hogy azt éreztem, az én tudásom eltörpül az övék mellett, és aki nem kérdez, azt vagy nem érdekli a válasz, vagy azt hiszi, hogy ő már mindent tud. Ezzel szemben engem minden érdekelt. A mai napig így vagyok ezzel. Muszáj azon gondolkodni, hogy az aktuális divathoz képest hogyan kell nyúlnunk a borokhoz, illetve hogyan lehetnénk jobbak.
Tehát ebben nincs semmi ösztönös?
Ez nem ösztön. Itt el kell tudni gondolkodni azon, hogyan ne okozzunk csalódást a fogyasztóinknak, és minden esetben törekedni kell a maximumra. Amerikában úgy mondták, „double check”, azaz inkább kétszer nézd, gondold át a folyamatokat. Jó értelemben kételkedj magadban. Ezt hoztam haza magammal tanulságként, majd egy ideig a Pajzos Tokaj borászat technikai vezetőjeként tevékenykedtem. 2012-ben indultunk el hivatalosan.
A Gallay családi pincészettel Borbély Rolandként.
A nagymama után hívjuk így, akit én nem ismertem. Édesanyám tizennégy éves volt, amikor a mama elment, a nagynénje nevelte fel. Ők négyen voltak lánytestvérek, kisnemesi hölgyek. A családi anekdota szerint mindig azon sopánkodtak, hogy senki nem viszi majd tovább a Gallay nevet. Így amikor eldöntöttem, hogy gépészből borász leszek, nem volt kérdés, milyen névvel indulunk el. Ekkorra már tíz hektárra gyarapodott a birtok, sok területet vásároltunk. A címke is több mint tíz évet pihent a fiókban, mire kijöttünk az első évjáratunkkal.
Milyen madár szerepel a címkén?
Ez egy sárközi varrottas madárábrázolás. A sógornőm keze munkáját dicséri, amit aztán nem csupán mi, de a borszerető közeg is a szívébe zárt.
Fontos szempont volt, hogy minden részlet a „családban maradjon”?
A család nélkül nem működne. Édesapám hetvenhét éves, és a mai napig segít a szőlőben, szó szerint mindennap. A feleségem a saját állása mellett végzi el azt a mérhetetlen mennyiségű papírmunkát, ami nekem napokba telne. Kevés az a szó rá, hogy a támaszom. Nyilván mindig több kézre lenne szükség, ahogyan mások, mi is küzdünk a munkaerőhiánnyal. Ezt az időszakot most túl kell élni. A bátyám azóta saját márkát alapított, külön utakon jár, a Gallay márka hozzáadott értéke azonban mindig az marad, hogy mi magunk vagyunk a folyamatok mögött. A szőlőben kézzel szüretelünk, mi palackozunk, címkézünk, minden boron rajta van a nevem és a telefonszámom.
Hívták már azzal, hogy véleményezzék a borát?
Többször is, de a legemlékezetesebb, amikor egyszer éjszaka hívtak fel, hogy jó a bor.
Azt mondta az előbb, ezt most túl kell élni. Mire értette?
Ó, én ilyen túlélőszindrómában vagyok. Volt egy daganatos megbetegedésem már jó régen, onnan számítom a második életemet. Kaptam egy új esélyt. Természetesen nem csak ezért, de távol tartjuk magunkat a kemikáliáktól, növényi preparátumokkal, olajokkal permetezünk. Egyébként arra értettem, hogy minden év hullámvasút, magasságokkal és mélységekkel. Ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, a jövőre kell koncentrálnunk.
Mit jelent ez a szőlőre nézve?
Például azt, hogy az idén egy hektárt ültettem. Be van kapálva mind, megművelve, felnevelve. A többire most nem jutott annyi idő. Vagy innen veszem el, vagy onnan veszem el. Sok öreg ültetvényünk van, és mi hiába nem terheljük a szőlőt, itt korábban nagyüzemi termelés folyt. Át kell gondolni, mit tartunk meg. Már minden szőlőm Nyékládházán van. Jelenleg a Pittyén-dűlőn vagyunk, a másik, nem messze innen, a Pingyom–Peres. Szép, ősi nevek, nem sok ilyen létezik ma már. A Pingyom ráadásul egy érdekes határvonalon fekszik, Mályit és Miskolcot is érinti. Nyékládházán a nyolcvanas években a legnagyobb felületen zenitet telepítettek. Az előttünk lévő terület nagy részén pinot blanc volt, aztán zenit és még több zenit. Most már egyikből sincs sok, mert úgy döntöttünk, újratelepítjük őket. Ültettünk egy kis kadarkát, az idén syraht, laskát. Magyarfajta-fanatikus vagyok, de a syrah régi szerelem. Van kabarom, cserszegi fűszeresem és – régi borászati füzeteket bújva – már piros bakatorom is, amit a korai szakirodalom pecsenyeborként, azaz minőségi borként emleget. A pinot blanc tulajdonképpen örökségként van itt, nehéz gondozni, de megválni is tőle, hiszen ritka fajta, fantasztikus bort ad, megéri a munkát.
Mindig ilyen bizakodó?
Mindennap süt a nap, és mindig rá lehet csodálkozni valamire. Nem is mennék el innen sehová. Nemcsak az Egyesült Államokban, Izraelben is éltem, de nem vágyom vissza. Az ember mindig elvágyik valahová, pedig itthon olyan jó! Annyi minden van nekünk, csak nem vesszük észre! Vadon nőnek a gyógynövények a kertemben, sikló suhan, harkályok jönnek, meg zöld küllők. Véletlen tán, hogy épp bükki volt a füvesember? De említhetném Bózsó Gyula erdészt is, aki egyre több embert elér az ehető erdő hírével. Az elégedetlenkedés helyett olyan jó lenne inkább ezeket a csodákat felfedezni!
Mondja egy elégedett ember.
Az vagyok. A feleségem mindig rám is szól, hogy ez baj, hiszen folyton menni kell tovább. Én azonban szeretek kicsit hátradőlni. Nézni a Bükköt, amely napról napra egyre többet jelent nekem. Fantasztikus termőterület, szép és egyedi borok táptalaja, ami a maga előnyeivel és hátrányaival az én egész életemet jelenti. Valami olyat ad, amit meg kell tanulni értékelni.
Tételjánló
Gallay Nyékládháza 2021
„Ez egy sikertörténet. 2014-ben egy esős, hűvös évjárat következtében a szőlő nagy részét elveszítettük. Kizárólag zenitet szüreteltünk, de úgy éreztem, az előző évjáratokhoz képest az is teljesen más. Négy ötszáz literes hordóban volt a bor, és úgy voltam vele, majd megisszuk a barátokkal. Aztán teltek-múltak a hónapok, és másfél év után azt mondtam, hátha be tudjuk indítani a Gallay mellett a Bistronauta márkánkat, ami ma már a fiatalosabb, könnyebben elérhető borainkat jelenti. Olyannyira kontroll alatt tartom a boraimat, hogy általában két-három héttel a palackozás előtt dől el, milyen címke kerül rájuk. Amikor összeházasítottuk a négy hordót, és elkészült a bor, hazavittem, hogy megmutassam a feleségemnek. Teljesen mást adott otthon, nyugalomban, szobahőmérsékleten, mint a pincében. Ekkor tudtam, hogy ez nem Bistronauta, hanem a régóta a fejemben lévő Gallay Nyékládháza lesz, hiszen kizárólag zenitből készült. A bátyám akkor Kaliforniában élt, megmutattuk egy kereskedőcégnek, amely először nem fogadott, mivel »ők már ismerik a magyar borokat, mindent láttak«. Végül ez az évjárat lett a belépőnk az Egyesült Államok piacára. Egy, majd két évvel később újra elkészítettük, utóbbi kapcsán a napokban kaptam egy üzenetet, azt írták: »gyöngyszem«. 2021-ben tettük újra palackba. Szívből ajánlom” – eleveníti fel a bor keletkezéstörténetét Borbély Roland.
