A Jelky András kalandjait széles körben ismertté tevő könyv szerzője Hevesi Lajos, műve először 1872-ben jelent meg ezen a terjedelmes címen: Jelky András bajai fiú kalandjai ötödfél világrészben, történeti kutforrások alapján. Magyar népkönyv, különös tekintettel a serdültebb ifjuságra.
A kalandhős életét és történetét, ha valaki kevésbé ismerné, röviden összefoglaljuk, a regény pedig itt olvasható.
Az 1738-ban egy bajai szabómester fiaként született András kalandjai 1754-ben kezdődnek, amikor mint szabólegény útnak ered Bécsbe, udvari szabóként dolgozó bátyjához, majd továbbindul Franciaországba, és egy német választófejedelemségben, Aschaffenburgban katonafogdosás, vagyis erőszakos toborzás révén fogságába esik.
Első nagy menekülése itt történik, egy mosónő kosarában sikerül megszöknie, de sokáig nem örülhet, újra elfogják, hogy dél-amerikai gyarmatokra hurcolják, végül ebből a kelepcéből is sikerül kicsúsznia, egy folyóba ugorva menekül el, majd Hollandiába jut.
Ekkor, 1755 végén újra rabságba kerül, és egy hajó a kelet-indiai holland gyarmatok felé indul vele. Hajótörést szenved, majd egy máltai kapitány hajóján az Adriai-tenger partjainál kalózok támadják meg őket, és egy török nagyúr rabszolgája lesz. Innen is megszökik, Portugáliába, majd Dél-Amerikába és végül 1757-ben Ázsiába, Makaóba és Kantonba kerül.
Holland gyarmati katona lesz, igy érkezik 1758-ban Batáviába. Parra Albert, a kelet-indiai kereskedelmi társaság elnöke házához fogadja mint szabót. Megházasodik, két lánya születik, majd 1760 körül egy pápuai szigeten kannibálok fogságába kerül. Ők áldozati felajánlásként akarják megsütni, végül gazdájának lánya és néhány társa segítségével megmenekül; sokáig egy lakatlan szigeten élnek.
Visszatér a családjához, tiszti rangot kap, egy árvaház igazgatója lesz, jelentős vagyont is szerez, amit bizonyít, hogy 1767-ben egy 1400 házból álló ültetvényt tud venni. 1770-ben a holland kormányzóság titkos tanácsosává (heemraad) választják. Felesége halála után pár évvel, több mint két évtizeddel elindulása után, 1776-ban hazatér. Először Bécsbe megy, ahol még a császári párnak is bemutatják. Végül 1778-ban Budán telepedik le, újra megnősül, fia születik, és pár év múlva, 1783-ban viszonylag fiatalon, 53 évesen meghal tüdővészben. Utolsó éveiről a regényben már nem olvashatunk.
Kalandjainak leírását, amit valószínűleg az ő elmondása alapján vetett papírra valaki, először Bécsben, majd Prágában adták ki 1779-ben, majd öt év múlva Budán és Pozsonyban is. Magyarul először 1791-ben Sándor István fordításában jelent meg Győrött. A legnépszerűbb feldolgozás a cikk elején említett Hevesi Lajos-mű volt 1872-ből, amit a Vasárnapi Ujság hosszú folytatásokban közölt.
1947-ben új köntösben látott napvilágot a történet, Jelky András viszontagságai címmel kapta kézhez az olvasóközönség. Konrády Lászlóné és Povázsay László az eredeti forrásokból dolgozta át; a 36 oldalas, illusztrációkkal tarkított szöveg végén magyarázatok és térképek is találhatók.
Sokan kutatták életét, próbálták feltárni, hogy a történetből mi igazolható valós dokumentumokkal. Az egyik legátfogóbb kutatás Solymos Ede nevéhez kötődik, a tanulmány 1983-ban, Ki volt Jelky András? címmel, a bajai Türr István Múzeum kiadványaként jelent meg.
Ebben a tanulmányban Jelky életének számos eseményét feltárta a szerző, amiről korábban nem tudtunk. Többek között azt is, hogy hősünknek nem ez volt az igazi neve: bizonyára az 1779-es könyvben említik először ezen a néven, azaz ez egy kitalált név. Az apa ugyanis Ilka János György szabómester volt, aki katonaévei után telepedett le Baján és kötött házasságot Kellner Évával. Később a városi tanács tagja is volt, de már nem Ilka, hanem Jelka néven szerepel a jegyzőkönyvekben. A házasságból tíz gyermek született. A legkisebb volt a kalandhős, ő András Anzelm Nepomuk néven, 1738. április 20-án látta meg a napvilágot. A család utódai a 19. század elején tűntek el Bajáról.
Solymos szerint a Jelky-életrajz több részlete is hihető, így a katonafogdosás, az emberkereskedelem, a hajótörés, a kalóztámadások, a rabszolgaság, hiszen ezek abban az időben megszokott jelenségeknek számítottak.
Elgondolkodtató viszont a rabszolgaságból való szökés leírása, ami kísértetiesen hasonlít Defoe Robinson-történetére. Ez 1719-ben jelent meg, azaz Jelky olvashatta, és átvehetett belőle részleteket, színezve velük a saját történetét.
A legbiztosabb dokumentum Jelky batáviai életével kapcsolatban a házassági anyakönyv 1758. október 12-ei bejegyzése, mely szerint „Andreas Jelleke Alsó-Magyarországból, Baja városából, itteni polgár, nőtlen fiatalember (megjelent). Elisabeth Seguinnel, a Zeelandi Middelburgből, hajadon” és házasságot kötöttek. A Jelleke névváltozat a hollandok számára valószínűleg sokkal könnyebben kiejthető volt.
Batáviai életéről még egy érdekes adatot ismertet a szerző: „Ma 1775. január 20-án, megjelent előttem, Leendert Rolff közjegyző előtt, aki Holland India Magas Kormányzatához van kirendelve és Batávián kívüli székhelyen működik az alább megnevezett tanúk jelenlétében Jan Andries Jelieke nemes úr, a város és környékének volt Heemraadja, általam ismert. Ö kijelentette, hogy örökbe fogadja rabszolganőjének Janboe-nak – újabb nevén Batáviai Mauarnak – gyermekét, neve JAKOBA, aki európai vérből származik, hároméves, azzal az ígérettel, hogy őt mostantól kezdve, szabadon és minden szolgálati kötelezettség nélkül és ellenszolgáltatás nélkül fogja felnevelni és minden szükségesről mind élelmezéséről, mind neveléséről – betegségben és egészségben – gondoskodni fog addig míg az említett gyermek eléri nagykorúságát vagy házasságra, vagy más, jóváhagyott kapcsolatba lépett.” Jelky később hallgat erről a gyermekről, hisz Európában nem volt túl szalonképes kapcsolat az, ami a gyarmatokon mindennaposnak számított. Érdekesség továbbá, hogy az 1700-as évek elején a bajai bunyevácok között a Jakoba név gyakori volt, így a lány nevére is megvan a magyarázat.
Solymos Ede nyolcvanas évekbeli kutatásai után Pusztai Gábor is írt egy tanulmányt a témában 2014-ben az Alföld folyóiratba. Tőle tudjuk, hogy Jelky halála után a batáviai sajtóban újabb bizonyíték került napvilágra arról, hogy Jelleke és Jelky egy és ugyanaz a személy. A hágai királyi könyvtár folyóirat-gyűjteményében megtalálható a Jáván megjelenő újság, a Javasche Courant, melynek 1832. január 10-ei számának mellékletében olvasható egy felhívás, melyet Batávia kormányzója, Van der Vinne tett közzé: „Bizonyos André Jelki, aki nálunk Andries Jelleke néven volt ismert és aki mint volt heemraad 1777-ben indult haza Európába, bizonyos Sequinnel kötött házasságot, távozásakor két leánygyermeket hagyott hátra, Marie Margarethát és Sara Jacobát. Ezeket a személyeket, illetve utódaikat felszólítjuk, hogy alulírott hivatalában adatszolgáltatás végett megjelenni szíveskedjenek. Amennyiben a fent nevezett Jelki, vagy Jelleke lányai időközben utódok nélkül elhunytak volna, akkor felhívok mindenkit, aki valamilyen információval rendelkezik a nevezett személyről, azt jelenteni szíveskedjék. Batavia, 1832. január 7. Batavia helytartója, Van der Vinne.”
Főhősünk utolsó éveiről is fennmaradt egy dokumentum. 1782. október 28-án a Mátyás-templomban – ahogy a plébánián őrzött házassági anyakönyv igazolja – egybekelt D. Andreas Joannes Jelieke özvegy és a harmincéves Éva Saisserin. Családi állapotát nem tüntették fel, de a bejegyzés szerint Jelky házvezetőnője volt. Az egyik tanú a város bírája, a másik egy szenátor volt, azaz Jelky köztiszteletben állt és vagyonos volt, neve előtt a D., a dominus rövidítése, nemesemberre utal. Hat hónappal később, 1783. május 28-án megszületett fiuk, Joannes Andreas Jelieke, a felsővízivárosi Szent Anna-templom anyakönyve szerint az apa Joannes Andreas Jelieke consiliarius, az anya Éva Seizerin.
Jelkyt a 1783. december 6-án bekövetkezett halála után a Szent Anna-templom kriptájába temették el. A halotti anyakönyvben ez áll: „D. Joannes Andreas Jelieke Consiliarius Hollandicus amni 46 in Phtysi, In omnibus,” ami azt jelenti, hogy 46 évesen halt meg az összes halotti szentségek felvétele után. Eltemettetett „In Crypta Parochia”, vagyis a templom kriptájában. A főváros tanácsa 1924-ben megszüntette a kriptát, a földi maradványokat egy nagy ládába gyűjtötték, és a Farkasréti temetőben helyezték közös sírba. A nagy kalandor ott alussza örök álmát.
Források:
- Hevesi Lajos: Jelky András bajai fiú kalandjai ötödfél világrészben, történeti kutforrások alapján. Magyar népkönyv, különös tekintettel a serdültebb ifjuságra. Heckenast Gusztáv, Pest, 1872
- Solymos Ede: Ki volt Jelky András? A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 25., Baja, 1983
- Pusztai Gábor: A nem létezô Jelky András. Fikció és valóság a világjáró bajai szabólegény történetéről. Alföld, 65. évf. 1. sz. / 2014
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, Budapest, 1891–1914
- Wikipédia
Nyitókép: Jelky András szobra Baján. Forrás: amve.hu
